Bűnügy-baleset;tűz;Létavértes;csarnoképület;

Lángokban áll egy csarnoképület tetőszerkezete

Teljes terjedelmében ég egy ezernégyszáz négyzetméteres csarnok szendvicspanel-tetőszerkezete Létavértesen, sérültek nincsenek - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője.

Kiss Szilvia elmondta: egy olyan épület gyulladt ki, amelyben betonelemeket gyártanak, és az éghető anyag kevés, ezért a tűz kevésbé veszélyes, ugyanakkor az épület polisztirol szigetelése is lángra kapott. Hozzátette, hogy húsz tűzoltó öt járművel vonult ki a helyszínre. Helyi önkormányzati tűzoltók és debreceni hivatásos egységek jelenleg is dolgoznak a lángok megfékezésén.

Már június óta vizsgálja a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Magyar RTL Televízió Zrt. reklámidő-értékesítésekor folytatott gyakorlatát -– közölte lapunkkal a hatóság. Mint írták, először 2014 végén figyeltek fel arra, hogy az RTL csomagban, úgynevezett közös csatorna átlagáron (SAP+) értékesíti az RTL Klub és az RTL3 csatornákat a hirdetőknek, mindemellett pedig részesedésvállalások elfogadásához köti a kedvezőbb hirdetői pozíciót, ami alkalmas lehet arra, hogy torzítsa a versenyt az országos televíziós reklámpiacon.