Egy 34 éves férfi halt meg újév hajnalán, tűzijátékozás közben Létavértesen

Olyan tűzijátékot használt, amelynek birtoklása és használata kizárólag pirotechnikai vizsgával rendelkező személyeknek engedélyezett.

A létavértesi polgármester szerint nem gólyafészek eltávolítása történt a faluban, hanem gólyafészek kiépítésének a megakadályozása

A gólya ragaszkodik a kiválasztott helyhez, és megpróbálja visszaépíteni a fészkét oda, ahonnan elzavarták (képünk illusztráció)

Hatalmas a felháborodás az elpusztított létavértesi gólyafészek miatt, a rendőrség szándékos természetkárosítás miatt indíthat eljárást

Kerestük a létavértesi önkormányzatot, de eddig nem válaszoltak a kérdéseinkre.

Fészkét rendező gólya 2020-ban a Hortobágyon

Rápiszkítottak az önkormányzat autóira a gólyák, ezért leverték a fészküket Létavértesen

Az eltávolítást végző illető először azt mondta, van engedélye a művelethez, ám gyorsan kiderült, hogy hazudott. 

Madárinfluenza: 115 ezer kacsát kell leölni Hajdú-Biharban

A teljes állomány leölését már a gyanú alapján megkezdték, a vizsgálatok pedig a szakértőket igazolták.

Képünk illusztráció

Lopás közben csokit majszolt a létavértesi betörő

A gyanúsított főként műszaki cikkekre utazott, de egy csokoládészeletnek sem tudott ellenállni.

A bűnjelként nyilvántartásba vett fél csokiszelet

Kigyulladt egy autó a határon - Fotók!

A létavértesi határrendészek a gépjárművet a tulajdonos és a határon várakozók segítségével eloltották - írja honlapján a rendőrség.

Fotók: police.hu

"Meg foglak ölni"-Előzetesben a 67 éves késelő férfi (fotók)

Késelésig fajult a vita Létavértesen, ahol egy 67 éves férfi kétszer megszúrta 44 éves ismerősét egy korábbi vita miatt. A késelőt - aki korábban többször is hangoztatta, hogy meg fogja ölni a férfit - elfogták a rendőrök, a bíróság elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását.

FOTÓ: police.hu

Lángokban áll egy csarnoképület tetőszerkezete

Teljes terjedelmében ég egy ezernégyszáz négyzetméteres csarnok szendvicspanel-tetőszerkezete Létavértesen, sérültek nincsenek - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője.

  • Reflektor
  • Visszhang
  • Szép Szó
  • Vélemény
  • Népszava-videó
  • Belföld - Archív
  • Gazdaság - Archív
  • Külföld - Archív
  • Kultúra - Archív
  • Fotógaléria - Archív
  • Nyitott mondat - Archív
  • Sport - Archív
  • Mozaik - Archív
  • Napi Visszhang - Archív