egészségügy;OEP;vezetőcserék;Országos Mentőszolgálat;

2015-11-14 06:02:00

Titokzatos fejcserék az egészségügyben

Az érintett szervezetek érdeklődésünkre nem cáfolták, hogy valósak a Népszabadság tegnap megjelent értesülései az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) főigazgatójának leváltásáról, de az Emberi Erőforrások Minisztériumára mutogattak, a tárca viszont ezidáig nem válaszolt ezzel kapcsolatos kérdéseinkre.

Az OEP csak annyit közölt, hogy nem volt olyan csütörtöki vezetői értekezlet, ahol elköszönt volna a főigazgatójuk, ahogyan azt a lap állította. Azt, hogy elküldik Sélleiné Márki Máriát, nem kommentálták, mint ahogy azzal a kérdéssel is az egészségügyi államtitkársághoz irányítottak bennünket, hogy vajon a menesztésben mekkora szerepe van a nyári kórházi konszolidáció óta újra rohamtempóban emelkedő intézményi tartozásoknak, meg annak, hogy az év elején megváltónak kikiáltott megyei és fővárosi egészségügyi irányító bizottságok az OEP szakmai felügyelete alatt eddig a nagy semmit tudták felmutatni. Az ágazati Szakmai Kollégium Menedzsment és Egészség-gazdaságtan Tagozata és Tanácsa már januárban figyelmeztette a tárcát, hogy az OEP szakmai műhelyeiben összeállított módszertani útmutató alapján a Megyei Egészségügyi Egyeztető Bizottságok nem lesznek képesek a kórházi kapacitások átrendezésére, „mivel a szükségleteken alapuló kapacitástervezés alapvető módszertani szabályait az útmutató elkészítésénél nem vették figyelembe”.

A parlament népjóléti bizottságának szocialista alelnöke is csak annyit tud az azóta eltelt tíz hónap eredményeiről, hogy a bizottságok tavasszal letettek az asztalra egy javaslatot, hogy melyik legyen a megyében a vezető kórház és a többi intézménynek milyen feladatai maradjanak, de Orbán Viktor szemétbe dobta a terveket. Azóta Korózs Lajos sem hallott a bizottságokról, miközben szűkebb hazájában, a hevesi megyeszékhelyen már komplett kórházi osztályok ürülnek ki az orvosok távozása miatt. A vezetőcserék indokainak keresésekor csak ehhez hasonló értékelésekre és találgatásokra támaszkodhatunk, mert az egy hónappal ezelőtt kinevezett új egészségügyi államtitkár nemcsak a nyilvánosságot kerülte az utóbbi hetekben, szakmai konferenciákon is legföljebb semmitmondó köszöntőket mondott, hanem a parlament illetékes bizottságában sem vázolta elképzeléseit, amit Korózs alelnök szintén kifogásol.

Az OEP főigazgatójával kapcsolatos kérdésben még magyarázható azzal az embertárca hallgatása, hogy őt a miniszterelnök bízta meg, így ő is hívhatja vissza, de a főmentőst a mindenkori államtitkár nevezi ki. Burány Béla 2013-ban került a szervezet élére és a Népszavának a Mentőszolgálat szóvivője cáfolta, hogy a mostani vezetőcsere oka a mentőállomások építésére, felújítására és új mentőautók beszerzésére szolgáló uniós projektek jelentős csúszása lehet. Győrfi Pál úgy fogalmazott: "a műszaki átadás-átvétel a projektben érintett 82 helyszínből 81-en október 31-ig megtörtént (csúszás csak Mezőberényben van, ahol új kivitelezőt kellett találni, mert a régi nem teljesített). A garanciális hibák javítása, illetve a szakhatósági, használatbavételi engedélyezési eljárás egyes helyszíneken jelenleg is folyik, ez azonban nem befolyásolja a projekt sikeres lezárását."

Cáfolatok nélkül azt kell elfogadnunk, hogy a két említett háttérintézményben biztosra vehető a vezetőváltás. Közben pedig már egy hónapja keresik az utódot Ónodi-Szűcs Zoltán államtitkár helyére is az Állami Egészségügyi Ellátó Központ élére.