Mindent egy kézben tartani, mindent és mindenkit ellenőrizni - az utóbbi évek tapasztalatai alapján akár ez is lehetne az Orbán-kormány politikájának egyik legfőbb jelszava. A 2010-es kormányváltás óta több színtéren zajlik az erőszakos centralizáció: az oktatás mellett az egészségügy is nagy strukturális átalakuláson megy át, nem is beszélve az önkormányzatok jogainak csorbításáról.
Az egyik leglátványosabb színtér azonban kétségkívül a köz- és felsőoktatás: létrejött az államosított iskolák szuperközpontja, az évek óta béna kacsaként működő Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik), a kormány akaratát a tanárok körében szentesíteni hivatott Nemzeti Pedagógus Kar, az iskolákat és az iskolai munkát még csak távolról sem ismerő "szakemberek" kidolgozták az új nemzeti alaptantervet, valamint megszülettek a botrányos hibáktól hemzsegő kísérleti tankönyvek is. Ha már itt tartunk, azt se felejtsük el, hogy a tankönyvellátást is centralizálták, aminek következtében a könyvek, munkafüzetek iskolakezdés után, több hónapos késéssel kerültek a diákok táskájába.
Az egyetemek sem maradhattak ki: létrehozták a kancellári, majd a konzisztóriumi rendszert, központi akaratra képzéseket szüntettek meg, az új felsőoktatási törvényben pedig egyszer sem jelenik meg az a szó, hogy autonómia.
Szükség volt-e központosításra? Volt-e valami értelme, lehetnek-e eredményei az oktatás totális kontroll alá vonására törekvő oktatáspolitikának? Vannak-e előnyei egy centralizált oktatási rendszernek? Egyebek mellett ezekre a kérdésekre is keresték a választ oktatási szakértők és oktatáspolitikusok szerdán a Szabad Piac Alapítvány, a Hívatlanul Hálózat és a Polgári Platform által szervezett, "A XXI. század kihívásai - Centralizáció vs. decentralizáció az oktatásban" című konferencián.
Rémálom, ami történik
Egyvalami biztos: a kormány szakpolitikai ügyekben nem kíván konfrontálódni, a legfontosabb kérdésekben sincs szakmai, társadalmi vita, sőt a kritikus hangokat inkább elhallgatni igyekeznek. A konferencia szervezőinek sem sikerült kormánypárti szakpolitikust vagy legalább az oktatási ügyekért felelős Emberi Erőforrások Minisztériumának képviselőjét meghívniuk a kerekasztal-beszélgetésre, így az érvek ütköztetése ezúttal is elmaradt. Radó Péter oktatáskutató rémálomnak nevezte azt, ami jelenleg az oktatásban folyik, Deák Dániel, a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) egyetemi tanára pedig azt hangsúlyozta, hogy nem csupán egyszerű központosítás zajlik, az oktatásban sokkal mélyebb átrendeződések mennek végbe - a döntések nem logikus szakmai érvek mentén születnek, az iskolaügy is lényegében a közigazgatás működési módját követi.
Bár a centralizációs törekvések az egész oktatási rendszert érintik, úgy tűnik, mintha a közoktatásban, az általános iskolák, gimnáziumok, szakiskolák szintjén eredményesebben működne a központosítás. Radó úgy véli, ez egyrészt annak köszönhető, hogy a közoktatásban lényegében semmiféle ellenállás nem volt az átalakításokkal kapcsolatban; ez pedig abból adódik, hogy a pedagógusokat már a 2010 előtti időkben is passzív magatartásra szocializálták. A pénz is jelentős szerepet játszik ebben, hiszen a közoktatás teljesen közpénzből finanszírozott, az iskolák másoknál sokkal jobban függnek az állami forrásoktól. Persze az egyetemeken sem mindegy, mennyi pénzt biztosít az állam - az utóbbi évek forráskivonásait a felsőoktatási intézmények is megérezték -, a helyzet azonban más, a forrásfüggés ott nem annyira erős.
Ennek is köszönhető, hogy a felsőoktatásban az autonómia igénye is jelentősebb, nem is beszélve arról - hívta fel a figyelmet Radó -, hogy a "kuncsaft" szerepe is nagyobb: alapvetően meghatározhatja az irányt, hogy mit akarnak a hallgatók, még akkor is, ha szűkítik a képzéseket. Deák Dániel ezzel nem értett egyet, szerinte senkit nem érdekel, hogy mit akar a hallgató, az új felsőoktatási stratégiában meg sem jelenik a hallgatói preferenciák érvényesítése.
Hiányzó szolidaritás
A kormányzat az egyetemi autonómiát csorbító törekvések kritikáira sem figyelt, azok megfontolása nélkül söpörte le magáról az ellenérveket, a kancellárok működését pedig sikerként propagálja. A BCE budai karainak leválasztásánál is hidegen hagyta az oktatási kormányzatot a hallgatók, oktatók véleménye, a megegyezésen alapuló szakmai anyagokat olvasatlanul söpörték le az asztalról. A tiltakozások is viszonylag hamar kifulladtak, és sajnos, úgy tűnt, a hallgatók között még egyetemen belül sem volt túl nagy a szolidaritás. Mészáros Tamás, a BCE volt rektora lapunknak korábban elmondta: a tüntetés napján a budai karok hallgatói a BCE pesti épületéhez vonultak, onnan viszont szinte senki nem csatlakozott hozzájuk.
Deák Dániel szerint szakadék van a hallgatók, oktatók és az egyetemi vezetés között - míg a többséget az érdekli, a változások után mi történik az akadémiai tartalommal, az egyetemi vezetés elveszik a részletek között, a politikai pedig pusztán technikai problémaként tünteti fel például a BCE csonkolását, a budai karok Szent István Egyetemhez csatolását. Deák hangsúlyozta: a kormány más területeken is technikai gondként kezeli a társadalmi-politikai problémákat, ami egy demokratikus társadalomra nézve súlyos következményekkel járhat.
Emellett egy másik fegyelmező eszköz is a hatalom rendelkezésére áll: újból előkerül a pénz. Váradi Balázs, az ELTE Társadalomtudományi Karának tudományos munkatársa szerint finanszírozási eszközökkel az egész oktatási rendszer szereplőit térdre lehet kényszeríteni; a pénz az egyik legerősebb kontrolleszköz az oktatásban. Váradi hangsúlyozta: a stabilitás hiánya is hatalmas probléma, nincs jövőkép, semmit nem lehet előre kiszámítani - azt sem lehet tudni, hogy egy-egy egyetemi szak jövőre létezni fog-e még. S hogy mindennek milyen hatása lesz? Váradi pesszimista: szerinte ha egy új politikai garnitúra rendelkezne be, már akkor sem lenne senki, aki képes lenne megmutatni, mi a jó irány.
Hasonlóan vélekedik Radó Péter is. Az oktatáskutató szerint a jelenlegi rendszer lefegyverezte az iskolákat és a pedagógusokat, és lefegyverezte saját magát is: képtelenség megoldást találni. "Lassú, lerohadó pályára állították az oktatást, s ahogy telik az idő, mindez egyre inkább visszafordíthatatlan. Olyan intézmények jönnek létre, amelyek egyre mélyebbre ássák be magukat saját fennmaradásuk érdekében. A következő 10-15 évben a magyar oktatás biztos, hogy csak romlani fog" - állítja Radó.
Fegyelmi függésben tartott pedagógusok
"Folyamatosan ütni kell a kormányt, bombázni kell őket azokkal a kérdésekkel, amelyek a társadalmat foglalkoztatják. Ilyen az oktatásügy is: mindenki családjában vannak gyerekek, pedagógusok, ez mindenkit érint" - mondta a kerekasztal-beszélgetésen Kész Zoltán. A független országgyűlési képviselő (aki a Polgári Platform elnöke is) szerint a nyilvánosság az egyik legerősebb eszköz, amely az emberek rendelkezésére áll. Osztolykán Ágnes oktatáspolitikai szakértő ezzel szemben azt hangsúlyozta: nem a parlamentben, a politikában dől el minden, sokkal inkább az emberek hozzáállásán, szemléletmódján kellene változtatni. "Miért tűrik mindezt a tanárok, a pedagógus végzettség nélküli alkalmazottak, a szülők? Jön egy rendszer, amibe mindenki elkezd belesimulni. Pedig csak egyetlen olyan reggel kellene, amikor a tanárok útnak indítják saját gyerekeiket, ők maguk pedig otthon maradnak" - véli Osztolykán.
"A hatalom észrevette, hogy az oktatás fontos eszköz a társadalom irányításában. Nem is csoda, hogy közoktatás helyett köznevelésről beszélnek; a saját elképzeléseik szerint alakítanak egy olyan rendszert, amelyben a résztvevők - kezdve a 7-8 éves gyerekektől - idejekorán megtanulhatják, hogy itt az van, amit a hatalom mond. Én nem látok oktatáspolitikát, csak hatalompolitikát" - tette hozzá Hiller István. Az MSZP oktatáspolitikusa szerint egy átgondolt, mértékkel véghezvitt centralizációra szükség lett volna, ehelyett egy fölülről irányított, egyetlen akaratot megvalósító rendszer jött létre, amelynek nincsenek előnyei, szinte működésképtelen. A Klik gyakorlatilag egy újfeudális felépítmény: mindenki csak felfelé mutogat, a központban azonban már képtelenek a problémák kezelésére.
Osztolykán szerint a kialakult helyzetért a tanárok is felelősek. "Nem tettek semmit azért, hogy ez ne így legyen, a megalázó minősítési rendszeren is szemlesütve mennek végig. Nem mernek kiállni és elmondani az embereknek, hogy mindezen a gyerekeik sorsa múlik. Amit 2010-től a kormány tett a közoktatásban, abban markánsan benne van a pedagógustársadalom tehetetlensége" - mondta.
Ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni: a kormány egzisztenciális, a napokban elfogadott etikai kódexszel pedig fegyelmi függésben tartja a tanárokat, akik attól rettegnek, hogy ha ellenszegülnek, eltávolítják őket, és a Klik által fenntartott intézményekben biztos, hogy nem kapnának többé állást. Épül a tanári megfigyelőrendszer is a pedagógusértékelés keretében, az így készült tanári dossziék az Oktatási Hivatal adatbázisába kerülnek. Mindebből jól látszik: a kormány a félelmet is központosította az iskolákban.
Jogellenes a tanárok központi nyilvántartása
Nagy a baj a pedagógusprofilok központi nyilvántartásával - hívta fel a figyelmet az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet (Ekint). Napokban közzétett jelentésükben hangsúlyozták: minden embert, így a pedagógusokat is megillető alapvető jog az információs önrendelkezés szabadsága - ezt viszont épp most számolja fel az a rendszer, amely alapján a tanárok személyes adatainak széles körét törvénysértően és alkotmányellenesen az Oktatási Hivatal (OH) által fenntartott adatbázisba rendezik.
Mint ismert, a "közoktatás minőségbiztosításának érdekében" a pedagógusokat és az intézményvezetőket olyan rendszeres egyéni és csoportos önértékelésre kötelezik, aminek eredményeit az Oktatási Hivatal (OH) központi adatbázisában tárolják majd. Az új szabályok az ország valamennyi pedagógusának rendszeresen frissülő profilját tartalmazó központi adatbázist hoznak létre, amelynek céljairól és az adatkezelés korlátairól az erről szóló jogszabályok alig mondanak valamit. Az Ekint szerint a homályban hagyott szabályozás alapján törvénysértő módon zajló rendszeres központi ellenőrzés és maga az adatbázis a pedagógusok alkotmányos jogainak sérelmét okozza.
"A szabályozást azért nehéz bírálni, mert szinte semmilyen elemében nem felel meg az alkotmányosság követelményének. Az alkotmányosság legelső, formális követelményét sem teljesíti, mivel ezek nem törvénnyel, hanem kötelező jelleggel rendeleti úton meghatározott adatkezelések. A pedagógusok alapjogait - az önértékelés keretében megvalósuló kötelező személyesadat-gyűjtéssel - nem törvényben, hanem miniszteri rendeletben és egy - jogi státusz nélküli - kézikönyvben korlátozzák. Ez azonban az Alaptörvény alapján is csak törvényben lenne egyáltalán lehetséges" - olvasható az elemzésben.
A rendelet nem szól az OH, mint adatkezelő, adatkezelési jogai terjedelméről, illetve annak korlátairól. Az sem világosan meghatározott, hogy az OH-ban, esetleg azon kívül, kik milyen hozzáférési jogosultsággal rendelkeznek majd. De a szabályozás még annak sem adja indokát, hogy egyáltalán milyen alkotmányos célt szolgál az intézményi adatok központi adatbázisba rendezése. Az Ekint szerint a pedagógusok személyes adatai kikerülnek ellenőrzésük alól "ezzel csoportjaik és tagjaik is kiszolgáltatottá válnak. A rendszer konformitásra kényszeríti őket, és a legalapvetőbb jogelvi szinten is alkotmányellenes".
Hangsúlyozták: az érintetteket, azaz bármely pedagógust, az Infotörvény alapján megilleti a bírósági jogorvoslat mind az OH-val, mind pedig az adataikat összegyűjtő és továbbító intézmények ellen. Hozzátették: az Ekint, ha eljön ennek az ideje, a jogsérelmet szenvedetteknek kész segítséget nyújtani.
