Szijjártó Péter;tanácsadók;

2015-11-27 17:10:00

Szijjártó gáláns a közösből: havi 14 milliót fizet tanácsadóinak

Miután a 444 - még november 10-én - megírta, hogy a kormány tagjai havi 95 millió forintot fizetnek politikai tanácsokért, a lap közérdekű adatigényléssel kérte ki a részleteket a minisztériumoktól. A Külgazdasági és Külügyminisztérium esetében volt is összehasonlítási alap, mert Demeter Márta szocialista képviselő írásbeli kérdésére reagálva, Szijjártó Péter külügyminiszter tavaly elárulta, hogy 9 embernek fizet a tanácsokért, bruttó 5 millió forintot - írja az Index.

A külügy mostani válaszában már 18 név szerepel, a bérük pedig havi 13,8 millió forint, tehát tavalyhoz képest a kétszer annyi tanácsadó közel két és félszer annyit keres. A listából kiderül, hogy Szijjártó főleg a miniszteri kabinetet bővítette, ahol tavaly öten dolgoztak, idén pedig már tizenketten. További érdekesség, hogy több tanácsadó más beosztásban is a külügy alkalmazásában áll. A külügy válaszából nem derül ki, hogy a dupla pozíciókért dupla fizetés jár-e. A többi minisztérium adatigénylésre adott válaszát a portálon akár böngészheti is.