Lázár elárulta, mi lehet a magyar pavilon sorsa

A tervek szerint Karcagon helyeznék el a milánói világkiállítás magyar pavilonját - mondta Lázár János csütörtöki sajtótájékoztatóján.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter kalandosnak nevezte a pavilon útját, amit szavai szerint "túszul ejtettek az olaszok", a kormány azonban szeretné visszakapni. Öt település jelentkezett azért, hogy ott helyezzék el, a kormány Karcagot támogatja - tette hozzá. Beszámolt arról is, hogy a kormány jóváhagyta, hogy a szegedi Dorozsmai úton megépüljön az új labdarúgó stadion.

Lázár csütörtöki sajtótájékoztatójáról készített összeállításunkat itt olvashatja!

Szerző

Csillag hullott le az égről - Meghalt Juhász Ferenc

Publikálás dátuma
2015.12.03. 16:17
Fotó: Népszava
Szorongtunk, de reménykedtünk, hiszen felesége egyben múzsája, és gyermekei két hónapja vívták hősies harcukat a kérlelhetetlen véggel, és hinni akartuk, hogy ennyi áldozat nem lehet hiábavaló. Most mégis főbe kólint a tény: Juhász Ferenc hosszú szenvedés után december 2-án este fél 12-kor átlépett egy másik világrendbe. 

Az odavezető úttól mindnyájan félünk, ő azonban itt is ismerősen mozgott. Mert ha volt magyar költő, aki gyakran idézte a halált, hát az ő volt! Temetésen gyakran halljuk a kérdést: „Halál, hol a te fullánkod?” S őt e félelmetes halál szelíden kézen fogta, hogy az örökkévalóságba vezesse a halhatatlanok közé. Mert Juhász Ferenc bizonyosan a magyar irodalom halhatatlanja. Abban a sorban, amelyben előtte Ady és József Attila halad. Hasonlított is rájuk: mélytüzű barna szemével figyelmes, sokoldalú érdeklődésével.

József Attilához hasonlatosan a szegények legszegényebbje közül érkezett az irodalomba. Halottak napja körül évről évre ellátogatott szerettei sírjához a biai temetőbe. Adyhoz hasonlóan ő is fordulatot hozott a magyar költészetbe, hatalmas époszaival, amelyekben a mindenség titkait feszegette, és új meg új erőfeszítésekkel rázta le a távlattalanság bilincseit, hogy képzelete szárnyán repüljön az ünnepi magasok felé. Akár jelképként is értelmezhetjük utolsó, lánya által összeállított kötetének címét: „A végtelen tükre”. Mert képzelete valóban a végtelenbe röpítette, és verseiben e csodákkal teli világ tükörképével szembesített bennünket. Ebben az utolsó kötetben, amelyet „Juditnak és Lacinak testvéri szeretettel” dedikált, Bach Máté fényképén látjuk. Félig mintha már egy másik világrend felé tekintene, de a kezében tartott hatalmas könyv azt jelzi, hogy monumentális örökséget hagyott ránk, amelynek gazdagságából megsejtettek egyet s mást költészetének elemzői, Bodnár György és Pomogáts Béla.

Örökségének kimeríthetetlen tárháza az a nyelvi gazdagság és újszerűség, amely kora nyelvújítójává tette, s amely ezer szállal kötötte és köti ahhoz a hagyományhoz, amelyet Pázmány Péter, Arany János és Kosztolányi teremtettek és gazdagítottak. Számára ez is a magyarság melletti hittevés alkalmát jelentette.

A másik jellemzője egyéniségének és költészetének a szeretet, amelyet mestersége, családja és barátai iránt tanúsított. „Ha szeretetem nincsen, semmi sem vagyok.” Neki sok volt, s ez is nagysága meghatározó vonása. Ebben az utolsó kötetében olvasható Eszter lányának írt „Áldás-kérés” című prózaverse, csodálatos szeretethimnusza. Ebben az utolsó szó a szeretet. Ő maga írta, ha egy költő meghal, csillag hull le az égről. Most egy hatalmas csillag hullását éltük át, de nyoma itt marad a lelkünkben.

Csillag hullott le az égről - Meghalt Juhász Ferenc

Publikálás dátuma
2015.12.03. 16:17
Fotó: Népszava
Szorongtunk, de reménykedtünk, hiszen felesége egyben múzsája, és gyermekei két hónapja vívták hősies harcukat a kérlelhetetlen véggel, és hinni akartuk, hogy ennyi áldozat nem lehet hiábavaló. Most mégis főbe kólint a tény: Juhász Ferenc hosszú szenvedés után december 2-án este fél 12-kor átlépett egy másik világrendbe. 

Az odavezető úttól mindnyájan félünk, ő azonban itt is ismerősen mozgott. Mert ha volt magyar költő, aki gyakran idézte a halált, hát az ő volt! Temetésen gyakran halljuk a kérdést: „Halál, hol a te fullánkod?” S őt e félelmetes halál szelíden kézen fogta, hogy az örökkévalóságba vezesse a halhatatlanok közé. Mert Juhász Ferenc bizonyosan a magyar irodalom halhatatlanja. Abban a sorban, amelyben előtte Ady és József Attila halad. Hasonlított is rájuk: mélytüzű barna szemével figyelmes, sokoldalú érdeklődésével.

József Attilához hasonlatosan a szegények legszegényebbje közül érkezett az irodalomba. Halottak napja körül évről évre ellátogatott szerettei sírjához a biai temetőbe. Adyhoz hasonlóan ő is fordulatot hozott a magyar költészetbe, hatalmas époszaival, amelyekben a mindenség titkait feszegette, és új meg új erőfeszítésekkel rázta le a távlattalanság bilincseit, hogy képzelete szárnyán repüljön az ünnepi magasok felé. Akár jelképként is értelmezhetjük utolsó, lánya által összeállított kötetének címét: „A végtelen tükre”. Mert képzelete valóban a végtelenbe röpítette, és verseiben e csodákkal teli világ tükörképével szembesített bennünket. Ebben az utolsó kötetben, amelyet „Juditnak és Lacinak testvéri szeretettel” dedikált, Bach Máté fényképén látjuk. Félig mintha már egy másik világrend felé tekintene, de a kezében tartott hatalmas könyv azt jelzi, hogy monumentális örökséget hagyott ránk, amelynek gazdagságából megsejtettek egyet s mást költészetének elemzői, Bodnár György és Pomogáts Béla.

Örökségének kimeríthetetlen tárháza az a nyelvi gazdagság és újszerűség, amely kora nyelvújítójává tette, s amely ezer szállal kötötte és köti ahhoz a hagyományhoz, amelyet Pázmány Péter, Arany János és Kosztolányi teremtettek és gazdagítottak. Számára ez is a magyarság melletti hittevés alkalmát jelentette.

A másik jellemzője egyéniségének és költészetének a szeretet, amelyet mestersége, családja és barátai iránt tanúsított. „Ha szeretetem nincsen, semmi sem vagyok.” Neki sok volt, s ez is nagysága meghatározó vonása. Ebben az utolsó kötetében olvasható Eszter lányának írt „Áldás-kérés” című prózaverse, csodálatos szeretethimnusza. Ebben az utolsó szó a szeretet. Ő maga írta, ha egy költő meghal, csillag hull le az égről. Most egy hatalmas csillag hullását éltük át, de nyoma itt marad a lelkünkben.