Bulvár;operett;Polyák Lilla;Madách Színház;

2015-12-05 12:51:00

Újabb álompár házassága futott zátonyra

Újabb „tündérmese” ér véget: húsz év együttlét és tizenöt, házasságban töltött esztendő után Polyák Lilla (39) és Homonnay Zsolt (44) elválnak egymástól - írja a Blikk.

A Madách és az Operettszínház sztárjai az elmúlt egy évben mindent megtettek azért, hogy megmentsék a házasságukat, több esélyt is adtak a kapcsolatuknak, ám egy idő után sajnos be kellett látniuk: hiába próbálkoztak, nem jártak sikerrel. Ezért közösen úgy döntöttek, beadják a válási papírokat, és a jövőben külön utakon folytatják tovább.

– Küzdöttek azért, hogy elkerülhető legyen a válás, de úgy tűnik, túlságosan megfáradt a kapcsolatuk. Közel húsz éven keresztül alkottak egy párt, még a főiskolai éveik alatt szerettek egymásba, ami kezdetben összekovácsolta őket, mára már nem adott elég erőt ahhoz, hogy közösen folytassák.

A teljes cikket itt olvashatja.