polgármester választás;

Megválasztották Vaskeresztes polgármesterét

Krancz Imrét választották polgármesternek a Vas megyei Vaskeresztesen vasárnap megtartott időközi választáson - közölte a település jegyzője.

Linhárt Gábor tájékoztatása szerint a 365 lelkes, főként német nemzetiségiek lakta községben azért kellett időközi választást tartani, mert a település korábbi vezetője, Balázs János Miklós (független) szeptemberben lemondott. A vasárnapi voksoláson a 296 választásra jogosult közül 136-an adták le szavazatukat, ebből négy volt érvénytelen. A független jelöltként induló Krancz Imrére 124-en szavaztak, míg ellenfele, Kovács István munkáspárti jelölt 8 szavazatot kapott -  ismertette.

Hozzáfűzte: Krancz Imre vállalkozó 2010 és 2012 között már volt Vaskeresztes polgármestere, az utóbbi néhány hónapban pedig alpolgármesterként irányította a testület munkáját. Polgármesteri munkáját társadalmi megbízatásban látja majd el, képviselői helyére a települési listáról került be a tavaly októberben a legtöbb szavazatot kapott jelölt.

 Meggyújtották az első gyertyát hanuka első napján a budapesti Nyugati téren elhelyezett kilencágú gyertyatartón.