elnökválasztás;Örményország;Szerzs Szargszján;Örményország Republikánus Pártja;

2015-12-08 06:34:00

Magára szabja az alkotmányt az elnök

Nem lesz többé elnöki köztársaság Örményország, miután a vasárnapi referendumon az örmény szavazók 63 százaléka arra voksolt, hogy köztársasági elnök jogköreinek egy részét adja át a miniszterelnöknek. A 3 milliós volt szovjet tagköztársaság első, a függetlenség kikiáltása után elfogadott alkotmánya még köztársaságként határozta meg az ország államformáját. Ezt 1995-ben referendumon fogadták el. 2005-ben azonban módosították az alkotmányt, aminek következtében Örményország elnöki köztársaság lett.

Jelenleg a közvetlenül választott államfő nevezi ki a miniszterelnököt, illetve iktatja be vagy menti fel a kormány tagjait. A vasárnap megrendezett referendum nyomán a jövőben már csak protokolláris feladatokat lát el az államfő, a hatalmi centrum a kormány és a kormányfő irányába tolódik el. Mindez annak fényében nyer különleges jelentőséget, hogy az államfői tisztséget jelenleg Szerzs Szargszjan tölti be, immár másodjára, vagyis az alkotmány szerint nem indulhat újabb mandátumért. Szargszjan azonban a kormányzó és továbbra is a legerősebb pártnak számító jobboldali-konzervatív Örményország Republikánus Pártjának a vezető politikusa, így komoly esélye van az „orosz minta”, a Putyin-Medvegyev modell sikeres átvételére.

Örményországban jövő évben rendeznek parlamenti választásokat, amelyet a republikánusok megnyerhetnek, az államfő pedig 2018-tól akár miniszterelnökként folytathatja. Elnökválasztás 2013-ban volt, az államfő mandátuma öt évet tart. Bár Szargszjan cáfolja, hogy miniszterelnökként kívánja folytatni, az örmény ellenzéki pártok a referendumban mégis annak a bizonyítékát látják, hogy a hatalmi erőviszonyok átrendezése emiatt történt. Az ellenzék különben már 2013-ban választási csalással vádolta meg az államfőt.