Fodor Gábor;egyházi törvény;MLP;

2015-12-14 15:06:00

Fodor: nem fogadható el az egyházi törvény

A Magyar Liberális Párt számára a javasolt módosításokkal együtt sem fogadható el az egyházi törvény, mert az továbbra is különbséget tesz az egyházak között, ezért a párt elnöke nemmel fog szavazni az erről szóló voksoláson. 

Fodor Gábor hétfői sajtótájékoztatóján  azt mondta, a törvény a jövőben is fenn fogja tartani azt a helyzetet, amelyben az állam saját ízlése szerint tehet különbséget az egyházak között. A javaslat alapján majd a bíróság dönthet arról, hogy melyik szervezet számít egyháznak, de eközben az alaptörvényben továbbra is benne marad a bevett egyházak fogalma, ami alkotmányellenes helyzetet hoz létre - emelte ki, a független képviselő

Az állam az általa kiválasztott egyházaknak tetszés szerinti összegű hitéleti támogatást adhat - hangsúlyozta. Az elmúlt években több egyház is elesett a támogatásoktól, a kormányzat viszont kísérletet sem tesz arra, hogy valamilyen módon kártérítést adjon nekik - tette hozzá.