Magyar Telekom;minisztériumok;Kovács Zoltán;Kovács Ákos;444.hu;

2015-12-17 19:50:00

Kormánybosszú Ákos miatt

Demokratikus államban nem történhet meg, hogy a miniszterelnök kedvenc énekesét ért személyes sérelmet a kormány olyan intézkedéssel torolja meg az országba milliárdokat befektető és sok ezer embert foglalkoztató vállalaton, amelynek gazdasági és morális hatásait nem vizsgálja. A Liberálisok így reagáltak Kovács Zoltán kormányszóvivő csütörtöki bejelentésére, miszerint a minisztériumok és háttérintézményeik felmondják előfizetői szerződéseiket a Magyar Telekommal. A cég bűne az, hogy vállalhatatlan kijelentései miatt kifarolt Ákos mögül. A 444.hu szerint a kormány döntése teljesen váratlanul érte a németeket.

Elképesztő, hogy a kormány egy céggel szemben lép fel az egyik énekes érdekében. A Magyar Telekomhoz közel álló forrásunk fogalmazott így csütörtökön a Népszavának azt követően, hogy Kovács Zoltán bejelentette, a kormány utasította az összes minisztériumot és minisztériumi háttérintézményt, mondják fel előfizetői szerződéseiket a távközlési szolgáltatóval. Forrásunk szerint a lépés ugyan önmagában megdöbbentő, ugyanakkor nem tart attól, hogy ez más magyarországi német érdekeltségű cégre is kihat, sőt egy idő után a Telekommal is rendeződni fog a kormány viszonya.

Másik szakértőnk csodálkozik a történteken és a cég reakcióját várja, ami véleménye szerint sok mindent elárulhat. Amikor a Telekom ügyeit ismerő informátorainkat az ügyről kérdeztük, a kormányszóvivő bejelentése nyomán a cég részvényei már 3 százalékot estek a a tőzsdén. Azt, hogy ennek hatására szólalt-e meg ismét Kovács Zoltán, nem tudni, de annyi biztos, hogy a kormányszóvivő alig másfél óra múltán pontosított: csak a mobilinternet-előfizetéseket mondják fel, amire a Telekom árfolyama stabilizálódott. Ezt követően 444.hu feltette a költői kérdést, kinek a kedvéért mozgatta meg a kormányszóvivő a Telekom árfolyamát, választ azonban eddig senki nem kapott.

A kormányszóvivő az MTI-nek arról beszélt, a kabinet szerdai ülésén téma volt, hogy a hatalmas távközlési szolgáltató felmondta támogatói szerződését Kovács Ákos énekessel. A kabinet szerint mind a magyar alkotmány szellemével, mind pedig betűjével ellentétes a Telekom lépése. Elképzelhető, hogy ez Németországban lehetséges, de "mi elfogadhatatlannak tartjuk, hogy ma Magyarországon bárkit véleménye és nézetei miatt ilyen formában diszkriminálni lehessen" - fogalmazott a kormányszóvivő.

Ezzel indokolta a kabinet utasítását és elmondta, van olyan minisztérium, ahol 103 ilyen szerződés felmondását már elindították. Azt azért már az első megszólalásakor nyilvánvalóvá tette, hogy a Telekommal tavaly kötött partnerségi megállapodását nem mondja fel a kormány. A Deutsche Telekom, amely a magyar cég többségi tulajdonosa 1 milliárd eurós beruházást hajt végre, amihez a kormány 80 milliárd forintot tesz hozzá. Ennek legfőbb célja az, hogy 2018-ra minden magyar háztartásban elérhető legyen a széles sávú internet-hozzáférés.

Vodafone-ra váltottak
A kormány és a háttérintézmények 2014 januárja óta a Vodafone mobilszolgáltatását veszik igénybe, amit közbeszerzésen nyert el a szolgáltató - hívta fel lapunk figyelmét egy hozzáértő olvasónk. A Telekom szerződései a hűségidők lejártával folyamatosan kifutnak, így legkésőbb 2016 februárjában minden minisztériumi alkalmazott átigazol a Vodafone-hoz. A szerződések azonnali felbontása olvasónk szerint a Telekom számára jelentene többletbevételt a kötbér miatt.

A Magyar Telekom szerdán bontott szerződést Ákossal, mert a cég szellemiségével nem tartotta összeegyeztethetőnek az énekesnek azt a nyilatkozatát, hogy a nők dolga a gyerekszülés. Ákos az Echo Tv-nek arról beszélt, "a nőknek nem az a dolguk, hogy ugyanannyi pénzt keressenek, mint a férfiak". Az ő feladatuk, hogy valakihez tartozzanak és gyereket szüljenek. Ákos mondatain sokan felháborodtak, Lázár János viszont a szerdai Kormányinfón "ízlés- és véleménydiktatúrának" nevezte amit a "Telekom megengedett magának". A Miniszterelnökség vezetője szerint "pont egy német cégnek tudnia kéne, hogy mi az a diktatúra".

Még azt is hozzátette: "ha a kormánynak véletlenül nem tetszik a Telekom véleménye, akkor mi most felmondhatnánk a szerződésünket a Telekommal?" Arról viszont akkor még nem beszélt, hogy a kormányülésen már döntöttek is a szerződések felmondásáról. Kocsis Máté a Facebookon állt ki Ákos mellett "bódult libbancsokat" emlegetve. A Fidesz kommunikációs igazgatója közösségi oldalán "undorítónak" minősítette, amit Kovács Ákossal művelnek". Azt írta, "régi módszer ez azokkal szemben, akik nem azt mondják, amit a liberálfasiszták hallani akarnak". A hírek szerint Ákos ötvenmilliót bukhat azzal, hogy a Telekom kifarolt mögüle és már a csütörtöki, illetve szerdai koncertjét sem szponzorálta a cég.

FOTÓ: Getty Images

FOTÓ: Getty Images

Állítólag a németeket váratlanul érte a magyar kormány döntése. A budapesti német követség a 444.hu újságírójától értesült a bejelentésről és először nem is akarták elhinni, hogy ez megtörtént. A magyar kormány a német államnak sem szólt előre a lépésről. Pedig a Deutsche Telekom valamivel több mint 31 százaléka a német állam tulajdonában van. A cégnél sem számítottak erre, senki nem jelezte, hogy a magyar államnak baja lenne a szerződésekkel.

A Magyar Telekom még hallgat, a Portfolio.hu-nak csak annyit mondtak, hogy a cégnek "élő szerződései vannak a kormányzati intézményekkel, amelyeket indoklás nélkül nem lehet felmondani." Jelenleg vizsgálják, milyen lépéseket tegyenek. William Jackson londoni elemző szerint elmélyíti az aggodalmakat, ahogy a kormány beavatkozik a magánszektorba. Az elemző a Bloombergnek azt valószínűsítette, hogy ez a lépés csökkenti a befektetői bizalmat és így kevesebb tőke érkezhet az országba.

Kínos támogatás
Az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint Orbán Viktor új szintre léptette a személyre szabott kormányzást Magyarországon. Tóbiás József szerint világossá vált, hogy "a fideszes slepp bármilyen kínos helyzetben számíthat a kormány még kínosabb támogatására". A pártelnök a kormányfőt arra figyelmeztette, "addig bontogathat szerződést egy fideszes magyar állampolgár vállalhatatlan kijelentése miatt, ameddig Magyarország polgárai a vele kötött szerződést fel nem fogják mondani".
Demokratikus jogállamban nem történhet meg, hogy a miniszterelnök kedvenc énekesét és barátját ért személyes sérelmet a kormány olyan intézkedéssel torolja meg egy az országba milliárdokat befektető és sok ezer magyar embert foglalkoztató vállalaton, amelynek gazdasági, költségvetési és morális hatásait nem vizsgálja - reagáltak a lépésre a Liberálisok.
Az Együtt szerint a Fidesz kormánya bebizonyította, hogy nemcsak fogalma sincs a véleményszabadság fogalmáról, de kicsinyes bosszújával semmibe veszi a közbeszerzések eredményét is.
A PM arra szólította fel a kormányt, tartsa tiszteletben a magáncégek döntéseit és "közfelháborodást okozó kedvencük megvédése" helyett inkább a becsülettel dolgozó emberekkel és az ország valós problémáival foglalkozzon.
Ugyanerre figyelmeztetett az LMP, a párt szerint a kormány megint összekeveri a magánérdeket a közérdekkel.
A DK hatalommal való visszaélés miatt büntetőfeljelentést tesz az ellen, aki aláírta a szerződésbontásról szóló a kormányhatározatot.