Franciaország;elnök;szolidaritás;

Szolidaritást akar a francia elnök

Szolidaritásra és testvériségre szólította fel a franciákat Francois Hollande francia elnök. Ugyanakkor derűlátását fejezte ki a jövővel kapcsolatban a „borzalmas és fájdalmas 2015-ös év után”. Ezzel utalt a januári és a novemberi terrortámadásokra. Hollande az Elysée-palotában elhangzott beszédében figyelmeztetett arra, hogy a francia társadalomban falak épülnek, személyek, területek, szociális rétegek, különböző vallású és meggyőződésű személyek között.

A francia társadalomnak azonban nincs oka a szomorúságra – fejtette ki Hollande elnök. „Azok, akik ma támadnak bennünket. meg akarnak osztani minket, szét akarnak választani bennünket, be akarják feketíteni a jövőnket, meg akarják akadályozni, hogy megvalósuljanak terveink”. Ígéretet tett arra, hogy keményebb küzdelmet folytat majd a munkanélküliség ellen Ez 2012 májusa óta tartó elnökségének leggyengébb pontja. A januári terrortámadásokban 17-en, a november 13-án végrehajtott akciósorozatban pedig 130 személy vesztette életét. Bernard Cazeneuve belügyminiszter kedden azt közölte, hogy a francia titkosszolgálat merényletet akadályozott meg Orléans közelében. Múlt szombaton két személyt vettek őrizetbe. Egy 20 és egy 24 éves fiatalemberről van szó. 

Olaszországban egyre közelebb kerül a kormányzó Demokrata Párthoz (PD) az Öt Csillag Mozgalom (M5S) nevű populista tömörülés.