egészségügy;DK;csődhelyzet;

2016-01-05 13:46:00

Csődhelyzetbe "csúszott" az egészségügy

A Demokratikus Koalíció (DK) szolidáris a béremelést követelő orvosokkal és nem tartja igazaknak az egészségügy fejlesztésével kapcsolatos kormányzati nyilatkozatokat.

Ezt László Imre, az ellenzéki párt egészségügyi kabinetvezetője mondta kedden az MTI-nek az 1001 orvos hálapénz nélkül Facebook-csoport kezdeményezésével kapcsolatban.

A DK-s szakpolitikus szerint a kormányzati állításokkal ellentétben, a béremelések ellenére az orvosok, szakdolgozók nettó átlagbére még mindig alatta van a Központi Statisztikai Hivatal által nyilvántartott nemzetgazdasági nettó átlagbérnek. 

László Imre szóvá tette az orvoselvándorlás mértékét. Elmondta, hogy 2010 és 2015 első féléve között több mint 5800 orvos távozott az országból, miközben jelenleg 8080-an dolgoznak az állami kórházakban. Hozzátette: 26 ezer szakdolgozó is hiányzik az egészségügyből.

A DK-s politikus azt mondta, az egészségügy helyzetét meghatározó állami finanszírozás katasztrofális helyzetet teremtett; 2009-hez képest - az infláció ellenére - nem történt érdemi változás, most is 150 ezer forint a finanszírozás alapegysége, a súlyszám.

Úgy értékelt: leromlott állapotú kórházak, hiányos, elöregedett műszerpark, alacsony fizetések, folyamatosan újratermelődő kórházi adósságok és a várólisták jelzik a csődhelyzetbe lecsúszott egészségügy valós helyzetét. László Imre a kormány által hangoztatott 500 milliárd forintos fejlesztésekkel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy abból 450-460 milliárd forintot az unió finanszírozott, és abból kevés jutott műszerekre.

A 1001 orvos hálapénz nélkül csoport december közepén tett fel kérdéseket az egészségügyi kormányzatnak a többi között a hálapénz megszüntetésével és az orvoselvándorlás megakadályozásával kapcsolatban. A nyílt levelükhöz kapcsolódó petíciót összesen 779 orvos írta alá január elejéig. A csoport a Facebookon úgy jellemzi magát: a tagjaik olyan orvosok, akik nem fogadnak el hálapénzt.