Eco.com;Fidesz;kampány;Rogán Antal;kormányzati kommunikáció;állami hirdetések;pártkommunikáció;

2016-01-06 06:09:00

Rogán cáfolja a Fideszt?

Egészen más számmal támadta 2008 végén a Gyurcsány-kormányt a Fidesz, mint amivel most Rogán Antal igyekezett legitimálni az Orbán-kabinet reklámköltéseit. Négy év alatt, 2010-14 között ugyanis 81 milliárd forintot szórt el a kormány állami hirdetésekre, s ebben még nincs benne a tavalyi, legalább 25 milliárdos gigaköltekezés.

Rogán Antal propagandaminiszter nem mond igazat - reagált a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetőjének írásbeli válaszára a Demokratikus Koalíció szóvivője lapunknak. Gréczy Zsolt szerint az MSZP-SZDSZ kormányok nyolc év alatt nem költöttek annyit kormányzati kommunikációra, mint 2010 óta a Fidesz. Ráadásul, a Gyurcsány-Bajnai-kormányok egyetlen kampánya sem szolgálta a gyűlöletet, a kirekesztést. Egyiknek sem az volt a célja, hogy azzal Magyarországot "kiírja" az Európai Unióból. A baloldali kormányok egyebek mellett az oktatás, a megfelelő egészségügyi ellátás mellett kampányoltak - fogalmazott a szóvivő.

Négy év alatt, 2010-14 között ugyanis 81 milliárd forintot költött a kormány állami hirdetésekre, de ez 3 milliárddal kevesebb, mint az előző ciklus hasonló reklámköltései - állította Rogán. A propagandaminiszter szerint az évente több mint 20 milliárdnyi állami reklámhirdetés még mindig kevesebb, mint amennyit az azt megelőző ciklusban fordítottak hasonló célra. Varju László, a Demokratikus Koalíció (DK) képviselője írásbeli kérdése szerint "az Orbán-kormány öt éve folyamatosan kampány üzemmódban működik". Ám Rogán erre azzal igyekezett "visszavágni", hogy a kabinet csak arra törekszik, hogy rendszeresen tájékoztassa az állampolgárokat az életüket meghatározó aktuális intézkedésekről. "A 2006 és 2010 közötti ciklusban az állam 84 milliárd forintot költött állami reklámhirdetésekre, ami 3 milliárd forinttal több, mint a 2010-2014-es időszak kiadásai" - folytatódott a miniszter magyarázata. Szerinte "a baloldali kormányok gyakran keverték össze a pártkommunikációt a kormányzati kommunikációval. Ennek egyik kirívó példája az a cikk, amelyet 2008-ban Gyurcsány Ferenc jelentetett meg a Népszabadságban. A cikk 4,5 millió forintba került, amelyet fele részt a kormány, fele részt a Magyar Szocialista Párt állt" - írta Rogán.

Noha a propagandaminiszter összehasonlítása több kérdést is felvethet, így például, hogy vajon az állami hirdetési költések között vajon feltüntette-e az úgynevezett nemzeti konzultációk és miniszterelnöki levelezések milliárdos tételeit, Rogán összehasonlítása eleve nem állja meg a helyét. Legalábbis furcsa, hogy a Fidesz korábban nem ezekkel a számokkal "kampányolt", hiszen 2008 augusztusában még azt kifogásolta ellenzéki pártként, hogy "2002 óta 23 milliárdot költött a kormány kommunikációs célra". Ágh Péter akkori fideszes képviselő éppen az általuk benyújtott írásbeli kérdésekre válaszul megkapott minisztériumi adatokra hivatkozva közölte: 2002 és 2008 között 23 milliárd forintot költött a kabinet reklámra. Úgy fogalmazott: "Gyurcsány Ferenc a hibás azért a gyakorlatért, hogy a kormányzat milliárdokat költ az adófizetők pénzéből üres frázisok reklámozására, üres propagandára".

Topköltés lehetett 2015-ben
Noha a Rogán-válasz a 2015-ös állami hirdetési költségekre nem tért ki, az kijelenthető: számolatlanul folyik a közpénz a kormánytól a különböző médiakampányokra, elsősorban a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter szomszédjaként elhíresült Csetényi Csaba érdekeltségein, vagy épp a külgazdasági és külügyminiszterrel jó kapcsolatot ápoló Kuna Tiboron keresztül. A Rogán Antal szomszédjának tulajdonában lévő Network 360 Kft. és Affiliate Network Kft. nyerte el legutóbb a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) közbeszerzését az olimpiai médiakampány és az ahhoz kapcsolódó rendezvények megszervezésére is, ám Csetényi már az elmúlt években is számos állami megrendelést kapott, 2015-ben pedig gigaösszegű megbízásokkal gyarapodhatott. Az általa vezetett Network 360-nal (amely tavaly október közepéig HG360 Reklámügynökség néven futott) ugyanis egyike lett annak a három vállalkozásnak, amely az évi 25 milliárd forintos keretösszegű állami hirdetési keretre egyáltalán pályázni jogosult. A cég nyerte többek közt a kormány bevándorlás- és kvótaellenes kampányait több mint egymilliárdért, s kétmilliárd forintért népszerűsíti a kormányablakokat.