Cameron;Ujhelyi;Orbán;

2016-01-07 19:45:00

"Orbán már nem pávatáncot jár, hanem tekereg, mint egy kígyó"

Orbán Viktor már nem pávatáncot jár, hanem tekereg, mint egy kígyó. És hazudik. A magyar kormányfő stratégiai hibát követett el a David Cameron brit miniszterelnökkel folytatott találkozóján, amikor azt állította, hogy mindössze ötvenötezer magyar kivándorló dolgozik Nagy-Britanniában. Ezzel maga csökkentette a súlyos nemzeti problémát és hagyta, hogy a brit kormányfő ennek tudatában térjen vissza Londonba; az ötödik legnagyobb magyar lakosú városba - írja közleményében Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője a csütörtöki Cameron-látogatás kapcsán. 

Orbán Viktor szégyenteljes hibát követett el, amikor nem követelt konkrét és érdemi garanciákat azoknak a százezreknek az érdekében, akik - az elmúlt évek gazdasági és szociális válsága miatt - tömegesen vándoroltak ki és keresték Nagy-Britanniában a boldogulásukat. A magyar miniszterelnök teljes tévúton jár akkor is, amikor azt hiszi, hogy Nagy-Britannia és Magyarország lehetőségei és érdekei megegyeznek. A britek az Unió nélkül is nagyhatalom birtokosai lesznek, míg Magyarország gazdasága a szolidáris és forrásokat biztosító Európa nélkül összeomlik. Mi meghalunk az Európai Unió nélkül, míg a briteket sokszor visszahúzza a közös felelősségvállalás. Tévedés tehát azt gondolni, hogy nekünk is azon az úton kell haladnunk, amelyet Cameron kínál. Hosszútávon azon kell dolgoznunk - és én ezt is teszem -, hogy azok a százezrével kivándorolt fiatalok, akik szívesebben élnének Magyarországon, hazajöhessenek és itthon boldogulhassanak. De addig is mindent el kell követni az érdekképviseletükért, amit a mai találkozón Orbán nyilvánvalóan nem tett meg, cserben hagyva ezzel a Nagy-Britanniába kivándorolt magyarokat. Európai demokrataként a magyar nemzet elleni bűntettnek tartom, hogy a miniszterelnök az európai érdekközösség megerősítése és hatékonyabbá tétele helyett az Unió szétverésén dolgozik.