Arsenal;Liverpool;Arsene Wenger;Jürgen Klopp;Football Inside;

2016-01-15 06:54:00

Arséne Wenger megóvta Jürgen Kloppot

Hihetetlen drámai mérkőzésen, egy hosszabbításban esett góllal mentett pontot saját közönsége előtt a Liverpool labdarúgócsapata az Arsenal elleni bajnoki összecsapáson, mely 3-3-mal zárult. A mérkőzés végén vehemensen örült a vörösök német mestere, Jürgen Klopp az egyenlítő találatnál, amely alatt Arséne Wenger igyekezett nyugtatni a trénert. 

„Mondtam neki, hogy nyugodjon meg, mert még a végén felküldik a lelátóra” – mondta a francia menedzser a mérkőzést követő sajtótájékoztatón, majd rátért a meccsen látottakra. – „Az eredmény kiábrándító a számunkra, ám a pályán mutatott teljesítménnyel elégedett vagyok. A játékosaim megmutatták, hogy fejben igen erősek, hiszen hátrányból is tudtunk fordítani, de amiatt már nem vagyok elégedett, hogy nem növeltük meg az előnyünket, hiszen volt rá lehetőségünk.”

Jürgen Klopp is csupán részben lehetett elégedett csapatával, de már a szombati, Manchester United elleni rangadóra koncentrál. „A mérkőzés remekül kezdődött, persze nem tökéletesen. Tudtuk, hogyan kell játszani, szerintem jobbak is voltunk. A második félidőben pedig csak egyszer nem figyeltünk oda, egyből gólt kaptunk. Mindig a játékra kell koncentrálnunk” – vélekedett a vörösök mestere, aki egy dologgal kifejezetten elégedetlen volt.

– „A csapatnak még sokat kell gyakorolnia a rögzített helyzeteknél való játékot.” A Liverpoolnál a hét legnagyobb vesztese mindenképpen a magyar kapus, Bogdán Ádám volt. Bár Simon Mignolet bakizott az ágyúsok ellen, Jürgen Klopp továbbra is bízik a belga játékosban, de magyar poszttársának távoznia kell, miután a vörösök visszarendelték Danny Wardot az Aberdeentől, Bogdán pedig a kispadra sem ülhetett le a mérkőzés során. A Liverpool vezetői a Football Inside nevű oldal munkatársainak megerősítették, hogy a továbbiakban nem szeretnék szerepeltetni a három hét alatt kétszer is hatalmasat hibázó honfitársunkat, emiatt akár már a tél folyamán, de legkésőbb nyáron el szeretnék adni.

Premier League, 21. forduló, szerdai eredmények. Chelsea-West Bromwich 2-2, Manchester City-Everton 0-0, Southampton-Watford 2-0, Stoke City-Norwich 3-1, Swansea-Sunderland 2-4, Liverpool-Arsenal 3-3, Tottenham-Leicester City 0-1.

Az élcsoport: 1. Arsenal 43 pont (37-21), 2. Leicester City 43 (38-25) 3. Manchester City 40.