Balogh Gyula;

kiállítás;Alföldi Róbert;Mai Manó Ház;A múlt szabadsága;Neoavantgárd fotóművészet Magyarországon az 1960-as évektől napjainkig;

2016-01-18 06:47:00

Alföldi Róbert zsigeri képei

Alföldi Róbert időről időre képes meglepni közönségét. Csakhogy most nem valamelyik új színházi munkájával hívta fel magára a figyelmet, hanem mint gyűjtő lépett a nyilvánosság elé. A Mai Manó Házban április 3-ig látható egy válogatás az egyre értékesebb neoavantgárd fotógyűjteményéből, közöttük több, a belső szabadságot sugárzó zsigeri és érzéki alkotással.

Nincs vége, csak most kezdődik – mondta Alföldi Róbert A múlt szabadsága – Neoavantgárd fotóművészet Magyarországon az 1960-as évektől napjainkig című kiállítás sajtóbemutatóján a Mai Manó Házban. A színész-rendező arra gondolhatott, hogy egy kiállítás korántsem zár le semmit. Nem vethet véget egy szenvedélynek, sőt… Alföldi hét évvel ezelőtt kezdett felépíteni egy tényleg egyedülállónak mondható fotógyűjteményt, melyet most megosztott a nyilvánossággal.

Elmondása szerint teljesen véletlenül alakult ez éppen így. 2008-ban gondolt egyet és elment megnézni egy Harry Potter-filmet egy plázába, ahol a könyvesboltban felfigyelt Szilágyi Sándor Neoavantgárd tendenciák a magyar fotóművészetben című kötetére. Az album teljesen magával ragadta és megkereste a szerzőt, arra kérte, segítsen felkutatni a kötet fotográfusainak elérhetőségét. Ekkor kezdődött el valami. Alföldi szisztematikusan elkezdte gyűjteni a neoavantgárd fotókat, noha korábban nem volt különösebb kapcsolata a fotográfiával.

Mégis úgy tűnik, akkor rátalált arra, amit mindig is keresett. Ahogy elmondta, és a kiállításra megjelent rendkívül látványos és tartalmilag is igényes katalógusban le is írja, „nagyon hiszek benne, hogy ez az anyag sokat segít majd abban, hogy lássuk, hogy kik vagyunk. Hogy lássuk meg, hogy kik vagyunk. És azért, mert néha sötét, néha véres, sokszor szenvedélyes, sokszor fizikailag fájóan szenvedélyes képet kapunk magunkról, ösztöneinkkel, fekete vágyainkkal, hibáinkkal, az nem rossz dolog, nem titkolni valóan szégyenletes. Hanem valódi igazi világ. Ezek vagyunk mi. És… ez vagyok én.”

Aki figyelmesen végignézi a kiállítást és a katalógust talán elsőre zavarba jön, néhány kép után elpirul, máskor újra vissza kell menni egy képhez, vagy vissza kell lapozni, mert elsőre nem lehet igazán megérteni a látványt. Igen Alföldi szavaival ezek az alkotások: „kísérletek, játékok, megdöbbenések, találkozások.” Kolozsváry Marianna, a kiállítás kurátora ehhez annyit tett hozzá, hogy nem hagyhatjuk figyelmen kívül a kort, amelyben ezek a képek születtek.

A java ugyanis egy diktatúra elleni lázadás sajátos lenyomataként értelmezhető. A fotókból süt a belső szabadság iránti vágy, nem véletlen, hogy a képeken gyakori a meztelen test, illetve a meztelen test ironikus ábrázolása társítva szarkasztikus társadalmi üzenetekkel. A katalógus címlapjául választott fotó, amely Tót Endre alkotása, egy férfi áll meztelenül arcát hosszú haja, ágyékát pedig egy vörös csillag takarja el, mellkasán pedig egy pecsét benne: „A kommunizmus tett boldoggá”, ez a felirat lett a kép címe is.

Szilágyi Sándor fotótörténész a katalógusban megjelent tanulmányban úgy fogalmaz: „Alföldi Róbert gyűjteményének egyik legüdítőbb vonása, hogy őt kizárólag az új formanyelv érdekli. Abszolút nem érdekli, hogy ki a kép szerzője. Fotós, festő, performer, díszlettervező, zenész, vagy mifene. Alföldit voltaképpen még az sem érdekli, hogy a kép szerzőjének mi az aktuális művészettörténeti rangja, a nagy nevek mellett több kismester kiváló alkotását tartalmazza a gyűjteménye.”

Ha már „nagy nevek”, a 179 képet felvonultató kiállításon láthatók Hajas Tibor, St. Auby Tamás alkotásai, de Pinczehelyi Sándor, Ujj Zsuzsi, Vető János, Pauer Gyula, Galántai György, Tolvaly Ernő, El Kazovszkij, vagy Haris László fotója is a kiállított művek között szerepel. A külföldi alkotók közül pedig mások mellett Arnulf Rainer, Thomas Ruff, Rudolf Schwarzkogler, Joel-Peter Witkin, Günter Brus, Jürgen Klauke képei is szerepelnek a tárlaton.

Szilágyi Sándor szerint az összeállítás három kulcsszó köré csoportosítható: testiség, az identitáskeresés, illetve a rejtőzködés. Az utóbbihoz tartozik, hogy a gyűjteményben szereplő önarcképek és portrék többségén alig ismerhetők fel az alany vonásai. Egy részükben, azért mert a felvétel az elmozdulásos életlenség eszközével készült. Baranyay András fotóalapú munkáiba például a művész rendszerint még bele is rajzolt, vagy bele is festett.

Az is érdekes miként jutott Alföldi ezekhez a ma már igen értékesnek és trendinek mondható fotókhoz. Az esetek többségében a gyűjtő közvetlenül a művésztől szerezte be és vásárolta meg az adott képet, minden „ügyletnek” megvan a maga története, mesélte. „Volt, aki boldogan, mint egy gyerek szedte elő a szekrények, pincék mélyéről a képeket, és mint egy gyerek, aki először lát valamit, rácsodálkozott a harminc-negyven évvel ezelőtti önmagára.

Volt, aki nem akarta ezt a szembenézést, nem akarta feltépni a sebeket, nem akart valamikor szabad önmagával szembesülni és hosszú, kitartó munkával, a celebséget is felhasználva kellett rávenni, hogy mégis.” Vető János képeit például a szomszédja bátyjának padlásán találta meg reklámszatyrokban, ezeket Skype-on mutatta meg az azóta Dániában élő művésznek. Körösi Orsolya, a Mai Manó Ház igazgatója jelezte, hogy amennyiben érdeklődés mutatkozik rá, a gyűjteményt, amelynek biztosítási értéke meghaladja a százmillió forintot, szívesen vinnék nemzetközi turnéra, de addig is gazdag kísérőprogramok - előadások, tárlatvezetések - várják a látogatókat a Nagymező utcai kiállítóteremben.