DK;Blaha Lujza tér;éhezés;

2016-01-18 14:46:00

"Hosszabb az éhezők sora a Blahán" - Ételt osztott a DK

A Demokratikus Koalíció programot készít a szegények számának csökkentésére, valamint a gyermekéhezés felszámolására. Erről szóló terveiket februárban ismertetik - mondta az ellenzéki párt alelnöke azt megelőzően, hogy a DK élelmiszerosztást tartott a budapesti Blaha Lujza téren hétfőn.

Vadai Ágnes szerint miközben a kormány évek óta "sikerjelentéseket" közölt, "egyre hosszabb az éhezők sora a Blahán". Pártja programjának címét idézve kijelentette: a DK által képviselt Sokak Magyarországa nem tűri, hogy az emberek korgó gyomorral éljék le az életüket.

Úgy ítélte meg: az Orbán-kormány a rászorulókat büntette a legjobban a szociális ellátórendszer felszámolásával, az állami lakhatási támogatás eltörlésével, a szociális ellátásra jogosultak körének megnyirbálásával. "A fideszes kevesek ma milliárdokat vágnak zsebre, miközben a sokak, több millió magyar ember éhezik" - fogalmazott Vadai Ágnes.