közlekedés;LMP;agglomeráció;

2016-01-22 16:23:00

LMP: Az agglomerációs közlekedés "államosítása"semmit sem old meg

A Lehet Más a Politika szerint nem csak hogy nem oldja meg a problémát, de számtalan újabb kérdést is felvet.

Csárdi Antal, az ellenzéki párt budapesti képviselője pénteken, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, továbbra sem lehet tudni semmit a fővárosi közösségi közlekedés hosszú távú finanszírozásának sorsáról, vagyis arról, hogy a kormány a következő években biztosítja-e erre a feladatra a működéshez szükséges forrást.

Emellett komolyan felvetődik az is, hogy a HÉV-ek átadásával megdrágulnak a bérletek, sőt egyes pletykák szerint az állam az olimpiai rendezéssel összefüggésben megszüntetné a csepeli HÉV-et - fejtette ki Csárdi Antal, aki az utóbbi lehetőséget teljesen elfogadhatatlannak nevezte. Kiemelte, a budapesti közösségi közlekedés helyzetét a Fővárosi Közgyűlés fideszes többsége tisztázhatta volna az ellenzék által csütörtökre összehívott rendkívüli ülésen, azonban a kormánypárti politikusok nem jelentek meg.