Nagyon sokan a közszférában most úgy érezhetik, hogy Lázár János minapi bejelentésével kormány a torkukra tette a kést. Hetvenhárom olyan állami intézmény megszüntetéséről beszélt a miniszter, amelyben jelenleg közel 50 ezer állami alkalmazott dolgozik.
Az olcsóbb állam álmát már a rendszerváltás hajnalán megfogalmazta Sárközy professzor, de minden olyan elképzelés, amely a közszféra alkalmazottainak létszámát érintette volna, eddig hamvába holt. Érvényesültek Parkinson törvényei: a hivatali bürokrácia kitermelte magának a feladatokat, miközben újabb és újabb feladatokat szülve terjeszkedett. Mára a négymillió magyar foglalkoztatottból egymilliónak az állam ad munkát. Egy OECD-tanulmány szerint ebben rekorderek vagyunk.
Alighanem elborzadhatott a kormányzat is, amikor leltárt készítettek azokról a háttérintézményekről, amelyek a minisztériumok „árnyékában” közfeladatok ellátásával foglalkoznak. Elszörnyülködhettek a hosszú és értelmetlen feladatú hivatalok listája láttán. Mondhatnánk persze, dicséret Orbán Viktornak, hogy eljutott idáig, de azért ne veregessük meg a Fidesz-KDNP vállát, hiszen egy sor teljesen felesleges intézményt ők maguk hívtak életre, részben politikai megfontolásból kádertemetőként, részben az élet szinte minden területére belopódzó államosító szándékok miatt.
Amikor racionálisabb államigazgatásról beszélnek, joggal bíznak a közvélemény politikai szenilitásában. Nem nagyon jutnak ma már az eszünkbe azok a fellengzős kijelentések, amelyekkel 2010-ben beültek a kormányzati fotelekbe: az olcsóbb állam, a kevesebb minisztérium, az átlátható kormányzat jelszavával kirugdaltak mindenkit, akinek bármi köze lehetett a korábbi államigazgatási apparátushoz, de a politikai zsákmányszerzés buzgalmában beültették a helyükre a maguk embereit. Hadd ne soroljuk, azóta mennyivel több az államtitkár, a helyettes államtitkár, az ilyen-olyan államtitkári rangú megbízott, tanácsos.
Lázár János most rövid távon 50 ezer közalkalmazott leépítését „lengette be”, de néhány héttel korábban már arról beszéltek, hogy 2018-ig 100-150 ezer közszférában dolgozót küldenek majd el, 15-20 év alatt pedig ez a szám elérheti akár a 300 ezret is. Mi lesz ezekkel az emberekkel? Készültek olyan hatástanulmányok, amelyek felmérték, hogy a jelenlegi magyar gazdaság, a vállalkozó szféra képes-e felszívni, foglalkoztatni ennyi embert? Alkalmasak-e egyáltalán a hivatali léthez szokottak arra, hogy megálljanak a saját lábukon? Erről nem sok hír szivárgott ki, még nem szólaltak meg az érintett területek érdekvédelmi szervezetei sem. Alighanem ők is most értesültek a kormány szándékairól, szokás szerint nem konzultáltak velük sem.
Fogadjuk el: jót tehet a fogyókúra az állami apparátusnak. Lehet abban is ráció, amit a minap a VOSZ főtitkára fogalmazott meg: az olcsóbb állam leveheti a terheket a vállalkozói szféra válláról, talán feleslegessé válhat a jelenlegi 14-féle különadó többsége, a 27 százalékos áfából is le lehet faragni, emelkedhetnek az üzleti életben alkalmazottak bérei, és így tovább. Még azt sem zárta ki, hogy a rátermettebbeket át tudja venni a vállalkozói szféra, vagy maguk is belefoghatnak valamilyen vállalkozásba, és akkor máris kevésbé fájdalmas a csonkítás.
Az ördög – mint mindenben – az állam karcsúsításának megítélésében is a részletekben bújik meg. Nehéz ma még megítélni, hogyan egyeztethető össze ez a szándék a járványként terjedő államosítással. Az önkormányzatoktól elvett iskolákkal, kórházakkal, közlekedési vállalatokkal, állami határkörbe szippantott megannyi irányítási feladattal. A vidéki kistelepülések égető gondjaival, ahol jószerével csak annak van teljes bérű munkája, akit az önkormányzat, az iskola, az óvoda, vagy a bölcsőde foglalkoztat.
De ilyen „mélyre” Lázár János szeme sem lát el.
