-A Gondolj rám című filmjének alapötletét Vámos Miklós író novellája adta, mi vonzotta leginkább a történetben?
-Vámos Miklós bizarr novellája valójában csupán négy-öt oldalnyi, mégis amikor elolvastam azonnal éreztem, hogy van benne egy filmnyi lehetőség. Egy orvosról van szó, aki megtudja, hogy rákos és megpróbálja magát mindenkivel megutáltatni. Vámos is valakitől hallotta ezt a sztorit, állítólag Amerikában meg is történt. Elhatároztam, írunk ebből egy filmforgatókönyvet. Vámossal összejöttünk, ő írt ehhez először egy vázlatot. Kitaláltuk, hogy egy orvosnak a családja legyen a középpontban. Mindig szerettem volna orvost játszani.
-A filmben van is erre egy játékos magyarázat, amely szerint az orvosok jól tudnak menni a folyosón, de gondolom nem ez a valódi indok.
-Mindig érdekelt az orvoslás, bár a családban nincs orvos és eddig még nem is játszottam soha. Noha a színész orvos közti barátság elég gyakori. Szeretem nézni az orvosokat, úgy éreztem ismerem is valamennyire a világukat. Ismerem, miként néznek, vizsgálnak, hallgatnak, kérdeznek, nyúlnak egy-egy műszerhez, vagy éppen mennek a folyosón. Persze ez a történet játszódhatna atomfizikussal vagy matematika tanárral is.
-A filmről szóló kritikánkban a cikk írója megjegyezte, hogy számára túl steril a filmben a kórházi közeg. Mit szól ehhez?
-Ez egy gazdag, modern kórház. A filmnek nem tárgya az egészségügy mai helyzetének megvizsgálása. Ez egy magántörténet.
-De gondolom Ön is volt már kórházban?
-Igen, de ez az orvos, akit én játszom, történetesen egy jó kórházban dolgozik. Azt akartuk, hogy minél jobb helyzetből essen, minél nagyobbat. Szép a lakása, szeretik őt otthon és a munkahelyén is. Persze a piszoknak is lehet szép az esztétikája, forgathattunk volna egy ócskább kórházban is. De nem is nagyon találtunk olyat, másrészt egy működő kórházba nem nagyon engednek be filmeseket. Aztán nagy nehezen találtunk Újpesten, a Megyeri úton egy átalakítás alatt lévő kórházat és ott tudtunk forgatni. De a hazai egészségügy társadalomkritikáját nem ebben a filmben kell keresni.
-Az viszont társadalmi üzenetként is felfogható, hogy ha valaki saját magát kiszorítja a jómódból, csaknem hajléktalan helyzetbe kerül, onnan aligha van visszaút.
-Én ezt is inkább egy magánéleti mozzanatnak tekintem, és nem keresném ebben sem a társadalmi üzenetet. A filmben az orvos felesége elmondja, könnyebb a szeretet eljátszani, mint visszaszerezni. Erre én ironikusan azt válaszolom, hogy ez a mondat biztos valami színdarabból van. Pedig ebben az állításban tényleg van valami. Ha valaki mindent lerombol maga körül, akkor azt nagyon nehéz visszacsinálni. Még akkor is, ha ez orvos jó szándékból teszi ezt, hiszen azt akarja, hogy ne fájjon a távozása a szeretteinek, ne hiányozzon, ha el kell mennie. A gyászmunkát akarja megkönnyíteni, de ezzel valóban olyan lavinát indít el, ami sok kérdést felvet. Még azt is, hogy az egész életét jól csinálta-e.
-Az Ön életében előfordult, hogy valamit elrontott és azt helyre kellett hozni?
-Szerepelnek a filmben személyes motívumok, amelyeket a saját életemből vettem, de a mindent lerombolás nem tartozik ezek közé. Ahogy ez az orvos beszél, a meghatottságai, az érzelmei, az árulásai, a helyzetek, amikbe kerül, mind lehetnének az enyémek, de az alaptörténet nem.
-Azt viszont egy interjúban elmesélte, hogy az édesanyjának a nyilasok elöli megmenekülését beleírta a filmbe.
-Igen, ezt valóban beleírtam, kamasz koromban mesélte el az anyám, hogy a nyilasok hajtották őket a Duna felé, ő pedig bekéredzkedett egy patikába, aminek a hátsó ajtaján kisétált és így sikerült meglógnia. Ezt a történetet nem felejtettem el és szerintem, aki megnézni a filmet szintén nem felejti majd el.
-Ezek a történetek sokáig tabunak számítottak.
-"Az ötvenes évek szűk levegője” (Bereményi - Cseh Tamás) lehetett az oka, akkoriban nem volt divat a gyerekeknek ilyeneket mesélni. De a kamaszkorom után ez már nálunk megváltozott. Anyám mesélt a gettóban töltött időkről, apám pedig a munkaszolgálatról, ahonnan mások mellett Alfonzóval tért haza.
-Ha már tabu, ha valakiről kiderül, hogy daganatos betegségben szenved, mint az orvos a filmben, ez nálunk gyakran eltitkolt dolognak számít. Mennyire lehet ezzel szembenézni?
-Egy ilyen történet kénytelen ezzel szembenézni. Nem érzem, hogy erről ne lenne szabad beszélni, mint ahogy a világ más filmjei is megteszik. Az nem jó, hogy ha valaki azért nem nézi meg ezt a filmet, mert egy rákos történetről szól. Mi ez ellen küzdünk, az lenne a jó, ha ezt a filmet minél többen megnéznék. Négy és fél éve foglalkozom ezzel a filmmel, sok munkánk van benne.
-Milyen volt az együttműködés a filmalappal?
-Nem volt probléma, csupán néhány dramaturgiai változtatást kértek, de azt okosan és kedvesen tették. Nem olyat kértek, ami rosszat tett a filmnek, hanem csak olyat, ami jót. Talán az adminisztráció lassúsága zavart egyedül. Ezt eléggé untam, ellentétben a forgatással, amit viszont eléggé szerettem.
-Ön színházban nem szokott rendezni, filmet viszont igen. Nem gondolt arra, hogy film esetében is megkér valakit, rendezze meg?
-A képcsinálásához gyerekkori vonzalom köt, és ez úgy látszik a mai napig megmaradt. Gyerekként bámultam, ahogy a Budapesti tavaszt forgatták a környékünkön. Később gyerekszínészként is mindig izgatott, hogyan készül egy film. Autodidaktaként tanultam meg filmezni. És nagyon sokat jártam moziba. A mi gyerekkorunk úgy telt el, hogy állandóan moziba jártunk és mindent megnéztünk, amit csak lehetett.
-A Golden Globe-díjas, Oscar-jelölt Saul fiát csaknem száztízezren látták itthon. Ez azt mutatja, talán van némi remény nagyobb nézőszámot elérni egy hazai filmnek is.
-Az nagydolog, hogy a Saul fiát sokan látják, pedig megváltoztak a moziba járási szokások. A néző számok egész furcsákká váltak. A miniszter félrelép még elérte a nyolcszázezres nézőszámot. Ma a legnagyobb közönség sikerű magyar filmet százötvenezren látták.
-A Gondolj rám megcélozhat nemzetközi karriert?
-Félkész állapotban megnézte valaki, aki fesztiválokra javasol filmeket és közölte, hogy ez nem fesztiválfilm. Nem tudom, hogy ezt milyen alapon döntötte el. De én ezekben a kategóriákban egyébként sem nagyon hiszek.
-Gondolta valaha is, vagy álmodott róla, hogy egyszer rendez egy Oscar-díjas filmet?
-Nem gondoltam ilyenre. Egy időben amerikai filmszínész szívesen lettem volna, de hogy Oscar-díjas rendező, az nem szerepelt a vágyaimban. Pláne, hogy magyarként. Az amerikai filmszínészek óriási nézettségét viszont kicsit tényleg irigylem. Sőt bevallom, hogy az vonzana.
-Mikor filmezik újra?
-Fogalmam sincs. Csak kitalálok valamit!