egészségügy;Fidesz;szocialisták;

2016-01-29 19:43:00

A Fidesz megtalálta a felelőst az egészségügy drámai helyzetéért

Szinte hihetetlen, de mégis: megvan a felelőse az egészségügy lepusztulásának: az elmúltnyolcév. Komolyan. De ugyanez a helyzet az oktatás drámai állapotával is, arról is a szocialisták tehetnek. 

A Fidesz szerint ugyanis a szocialistáknak azért kellett menniük, mert eladósították az iskolákat fenntartó önkormányzatokat, és megszorító intézkedéseikkel a csőd szélére sodorták az egészségügyet.

( A Fidesz 2010 óta kormányoz Magyarországon) 

 A Fidesz - MTI által közreadott - közleményében úgy is fogalmaz: az a Tóbiás József beszél, akinek a pártja bevezette az egészségügyben a vizitdíjat, és egyhavi bért vett el a pedagógusoktól és az egészségügyi dolgozóktól.

A szokás szerint releváns adatokat és információkat nem tartalmazó, ellenben némi  déjà vu-érzést keltő válasz arra a Tóbiás József által elmondottakra érkezett, miszerint Balog Zoltán emberierőforrás-miniszternek mennie kell, mert a Fidesz oktatási reformja megbukott, az egészségügy pedig összeomlott. Az MSZP pártelnök-frakcióvezetője azt is kijelentette, hogy az oktatási reformot nem túltolták, hanem eltolták, az oktatási rendszerben pedig nem korrekcióra, hanem új alapok lefektetésére van szükség.