Hirdetések;kötet;Radnóti Színház;Tarján Tamás;Felzengő állomások;

2016-02-02 06:45:00

Harminc év összhangzattana

Felzengő állomások – Radnóti 30 címmel jelent meg az a kötet, amely a Radnóti Színház elmúlt harminc évét összegzi, azt az időszakot, amely Bálint András direktorságához köthető. A Tarján Tamás által szerkesztett kiadvány sajátos színháztörténeti utazásra hívja az olvasót, sok érdekességgel, kulisszatitokkal és egzakt adattal.

Idő, amikor jó volt kimondani, hogy polgári,/ s bármit, haza, nemzet, emberek/ A kicsi színpad, az egész kicsi tér, ahogy kitágul,/ Bizonyos jó kopottság, patina./ Ahogy egy zakó, Ahogy együtt van ott sok jó ember… A fenti idézet szerzője Parti Nagy Lajos és az Egy színházjegy hátára című feljegyzéséből való. Ezek a mondatok vezetik be a Felzengő állomások – Radnóti 30 címmel megjelent kötetet. És talán a Radnóti Színház lényegét fejezik ki.

A Nagymező utcai kicsiny teátrum mással nem összekeverhető hangulatát. Azt, amit érez a néző, amikor belép a Radnóti Színházba. Oda, amelyet Bálint András vezetett 1985-től egészen 2016. február elsejéig. Persze nem kell megijedni, mint ismert, a történetnek nincs vége, Bálint András utóda a színház vezető színésznője Kováts Adél, aki már át is vette a pozíciót, az eddigi direktor pedig marad a színházban, mint színész, és valószínű, amennyiben szükség van rá, a tanácsait sem tartja titkokban az utóda elől.

A Radnóti Színház néhány munkatársa teljes joggal mégis úgy gondolta, ez a váltás jó alkalom arra, hogy szülessen egy kötet, amely az elmúlt harminc évre tekint vissza, interjúkkal, visszaemlékezésekkel, kritikarészletekkel, fotókkal és sok egzakt adattal. A munka főkoordinátora Tarján Tamás irodalomtörténész, kritikus lett, akit egyébként Bálint András javasolt. Tarján az elmúlt harminc év szinte teljes repertoárját látta a Radnótiban, így elmondható, hogy egy avatott tanú kezébe került a kötet szerkesztése. Meghatározó a kötet egységes arculata is – Szüts Miklós festőművész, a színház hűséges nézője jóvoltából, a jellegzetes fekete-fehér fotókkal, plakátokkal.

Bálint Andás Radnóti-estje

Bálint Andás Radnóti-estje

Rögtön a könyv elején az előcsarnok fotója, felül a társulat tagjainak fényképeivel, színészek és a színház többi munkatársa, mint egy nagycsalád. Közhely, de a Radnótira az intimitása, a szűkössége miatt ez a hasonlat fokozottan igaz. Aztán a kötet címe is „Felzengő állomások” sok asszociációra alkalmas, egyébként Radnóti 1943-ban írt Páris című versében szerepel, amikor a párizsi metróállomásokat említi. Szerepel is egy fotó a könyvben az Oktogon metróállomásról, a felirat pedig: „a Radnóti Színház felé.” Az elmúlt harminc év bemutatóit is nyomon követhetjük a kötetben, mint emlékeinkből „felzengő állomásokat”. A sort 1985 őszén két egyfelvonásos - Molnár Ferenc:

Az ibolya és Lengyel Menyhért: Az árny - nyitja, és a hosszú lista a 2015. december közepén Miroslav Kreza: A Glembay ház című művének premierjével fejeződik be. Egyébként az elmúlt harminc év repertoárja valóban pontosan tükrözi egy polgári művészszínház törekvéseit, egy olyan színházét, amely azért olykor megengedi magának, hogy kicsit kitekintsen a zenés darabok vagy a minőségi bulvár irányába is. És persze fontos a hagyományok ápolása. A Radnóti az 1957-ben az épületbe költözött Irodalmi Színpadból nőtte ki magát és az irodalommal később, Bálint Andrással sem szakított egy percre sem.

Egyrészt a „polgári magyar drámák”, illetve a kortárs magyar szerzők darabjai mindig is meghatározóak voltak, másrészt az irodalommal foglalkozó estek, illetve önálló estek szinte folyamatosan jelen voltak a Radnótiban az elmúlt harminc évben is. Tanulságos például az a plakát, amely a Radnóti 1985-ben indított Szóváltás című estjét reklámozta, ezen az olvasható, hogy „szóváltás megjelent és megjelenés előtt álló művekről, az írói közérzetről, irodalmi vitáinkról, kulturális életünkről, az előadóművészetről és az élő magyar irodalomról.”

Máli néni (Csomós Mari)

Máli néni (Csomós Mari)

A színpadon pedig olyan alkotók szerepeltek mások mellett együtt, mint Balassa Péter, Bodor Pál, Csurka István, Esterházy Péter, Gyurkovics Tibor, Hernádi Gyula, Gyurkovics Tibor, Mándi Iván, Mészöly Miklós és Nádas Péter. De ne felejtsük el, ez még a rendszerváltás előtt történt. Persze később is rendeztek irodalmi esteket a Radnótin, a Magvető Kiadó, amely a mostani kötetbe is beszállt, például rendszeresen a teátrumban mutatta be újdonságait. A Radnóti Színház legnagyobb szériát megért top 10-es listájába is bekerült egy önálló est, mégpedig Jordán Tamás Amit szívedbe rejtesz című József Attila-estje. De nagyon népszerűnek bizonyult Bálint András Radnóti naplója című estje is, melyet 2007-ben egy újabb Radnóti-est követett.

A televízió is gyakran vendégeskedett a Radnótin, például Vámos Mikós televíziós beszélgető sorozatát a Lehetetlent a Nagymező utcában vették fel közönség előtt, de nagyon sok színházi előadást is rögzített a Magyar Televízió a Radnótin. És nem lehet szó nélkül hagyni a színészeket sem, a Radnóti Színház társulata az elmúlt harminc évben legalább háromszor cserélődött gyökeresen. Ennek a cserének több oka volt, ezeket említik is a kötetben. Nagyon sok ma meghatározó színész a Radnótin kezdett: Kerekes Éva, Schell Judit, Tóth Ildikó, László Zsolt, Csányi Sándor, Lengyel Tamás. Bálint András mindig figyelte a fiatalokat és igyekezett megfelelő szerepekkel a társulathoz csábítani.

Kováts Adél mondta a kötetben elődjéről: András az összhangteremtés mestere, markáns és jó tárgyalóképességű diplomata. A jövőről pedig: „arculata, hagyománya, jellemzője kell legyen továbbra is a Radnótinak a polgári, értelmiségi jelleg. Ez nem volt és nem is lesz wellness színház.”

Top 10
A Radnóti Színház legnagyobb szériát (legalább 140 előadást) megélt bemutatói
McDonagh: A kripli (R: Gothár Péter) 2001.X.19. 236 előadás
Plautus: A hetvenkedő katona ( R: Taub János) 1988. V. 18. 211 előadás
Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek 1997. V. 11. (R: Valló Péter) 200 előadás
Milne: Micimackó (R.Márton András) 1990. XII.2. 188 előadás
Szabó M.: Bárány Boldizsár (R: Őri Rózsa) 2010. II.6. 176 előadás
Portner: Hajmeresztő (R: Bálint András) 1992. II.8. 171 előadás
Albee: Nem félünk a farkastól (R: Gothár Péter) 1995. XII.10. 148 előadás
Gogol: Háztűznéző (R: Valló Péter) 1994. XI. 2. 142 előadás
Amit szívedbe rejtesz – Jordán Tamás József Attila estje (R: Gáspár János) 1987. IV.9. 142 előadás
Csehov: Ványa bácsi (R: Valló Péter) 1996. X. 26. 140 előadás