Előfizetés

A hetedik utas

A Challenger hetedik utasát társadalmunk legértékesebb tagjai, a tanárok közül választottuk ki - mondta Ronald Reagan. Az amerikai közönség a harminc éve felrobbant űrjármű, a tudás, a technológia halottjait gyászolta. Az elnök pedig aligha udvariasságból emelte ki a többiek közül éppen a tanárnőt. Mert meglehet figyelembe kellett vennie a közvélemény hangulatát is, de a lényeg mégis csak az volt, hogy az a közvélemény, az a hangulat, milyen nagyra becsülte a pedagógusokat. Ha tetszik a tudást.

Az a Nyugat, az az Európa, amelyhez tartoznunk kell, a felvilágosodás óta a tudás földrésze. Ez a tudás tette alkalmassá arra, hogy ötszáz évig a világ vezető ereje legyen, és igen, ennek a tudásnak az alkalmazása tette képessé arra, hogy erkölcsileg kétes módszerekkel meghódítsa a világot. Majdan épp ez teszi talán alkalmassá arra is, hogy elfogadja: a Nyugat tudása immár a világ tudásává lett, osztoznia kell minden másban is más földrészek más nemzeteivel. Azokkal is, akik a nyugati tudást, technológiát jobban tudják alkalmazni - ami megint csak készség és ismeret -, mint akik a technológia újdonságait feltalálták.

Hazudik, félrevezeti az a hatalom a saját nemzetét, amely úgy hirdet munkaalapú társadalmat, hogy a munkát csupán fizikai közmunkának gondolja, miközben a szellemi munkát lebecsüli. Hazudik, félrevezeti nemzetét az a hatalom, amely nem tartja mindenek előttinek saját népének oktatását és egészségét, mint a mindenkit megillető közszolgáltatás részét. Becstelen az a hatalom, amely megalázza a tanárait, az iskolát. Becstelen, mert megbocsáthatatlan, hogy a társadalom többségének gyermekeit kisemmizi nem csak az anyagi javakból, hanem a tudásból is, amellyel kitörhetnének a nélkülözésből. Megfosztva a tudás adta kétkedés jogától is. Talán nem véletlen, hogy az iskolai autonómia az egyik legkorábban kivívott közösségi jog a világon. Hogy a tudás autonómiáját mindig és mindenhol tiszteletben tartotta a bármilyen irányultságú politika. Mint ahogyan az sem véletlen, hogy az oktatás autonómiájának csorbítása mindig, mindenütt éles ellenállást váltott ki.

Tegnap az ország 11 városában tiltakoztak a tanárok, és velük mindazok, akik megértették: most nem önmagukért vonulnak. Hanem egy "ócska közhelyért". A jövőnkért.

Bájosan oldtimer - Három Oscarért verseng

Bársony Éva
Publikálás dátuma
2016.02.04. 06:45
A női főszereplő, Saoirse Ronan bejutott a legjobb színésznők ötös Oscar-jelölti listájára, a jelenetben Emory Cohennel FORRÁS:
Három Oscar-díjért verseng majd a Brooklyn című, bájosan oldtimer stílusú ír-angol-kanadai film, amelynek főszereplője, Saoirse Ronan a legjobb színésznő kategóriában az ötös listára került, ráadásul John Crowley rendező finom retro hangulattal megrajzolt története a legjobb filmek kategóriájában is kapott jelölést.

Első pillantásra a régimódisága – udvariasabban: az időtlensége - tűnik fel, aztán a finoman old timer stílusú film elkezd hatni azzal a bátran vállalt retro hangulatával, amelyben minden egyes részlet egykori élettel telik meg. A Brooklyn című filmben a jelmezek, a gesztusok, az arckifejezések, a városképek és szobabelsők, a szereplők mozgása és beszéde meglepően embermeleg közelségbe hozza a már sok évtizedes múltba tűnt amerikai ötvenes éveket. John Crowley rendező a maga módján az eltűnt idő nyomába ered, egy látszólag egyszerű szerelmes lányregény eseményei során.

És az a meglepő, hogy milyen hibátlanul képes visszahozni azt az eltűnt időt képben, szövegben, játékban, atmoszférában, látványban, s közben úgy meséli el egy fiatal lány szokatlan küzdelmét a saját útja megtalálásáért, hogy ez a mai nézőt is érdekelni kezdi. Anélkül, hogy elavultnak érezné egy fiatal nő választásainak mégiscsak szokatlanul szelíd drámáját. A Brooklyn szerelmes leányregény, de közben bevándorló történet is. Egyáltalán nem úgy, ahogy a bevándorló témája ma belevág a néző agyába, de már nem is úgy, ahogy a múlt század első évtizedeinek Amerikába irányuló népvándorlását az amerikai filmek megörökítették.

Ez egy csendes, szelíd bevándorlási történet, egyetlen emberre méretezett érzelmi drámákkal. Az ötvenes évek elején vagyunk, ekkor határozza el magát egy kis ír városkában a szép, fiatal Eilis, hogy elfogadja a kihívást: maga mögött hagyja a nem sok lehetőséggel kecsegtető Írországot, és elmegy New Yorkba. A különös ebben annyi, hogy csupa férfi hőst láttunk bevándorlóként a mozivásznon megküzdeni az új haza befogadó készségéért, ezúttal azonban egy nagyon fiatal, nagyon szelíd, félrehúzódó leányzó próbál szerencsét.

A Brooklyn egy nagy sikerű regényből született, amelynek szerzője, Colm Toibín nagyon érzékletesen fogalmazta meg, hogy is van az, amikor valaki elindul, hogy hazát cseréljen a jobb élet reményében. „Ugyanis a jobb élet nem létezik, mondja, azt neked kell megteremtened a semmiből.” Az ő regényhősnője, s ezzel persze a film hősnője is, a majdnem semmiből próbálja megteremteni saját világát. Az a furcsa, hogy egyáltalán nem regényes hősnő, nincs benne harcos és látványosan bátor akarat, csak csendes, tántoríthatatlan vágy a szerelemre, boldogságra, helytállásra. Magyarán, bár ott állunk annak a bizonyos olvasztótégelynek a közelében, s figyeljük, hogyan fortyognak benne egységes masszává a népek, de mindez szelíd, csendes történetként folyik, humorral, lélekkel, sok érdekes mini portréval a korabeli amerikai nagyváros rengetegében.

Eilis az olvasztótégelyben már remekül beilleszkedett ír asszony panziójában lakik, egy zárt ír közösség tagjaként, együtt egy csomó fiatal ír leányzóval. A közös étkezések jelenetei a film legviccesebb részei, jó hangulatú, humoros villámtanulmányok arról, hogyan is igyekezzen az ember beilleszkedni egy más ritmusú világ szokatlan kultúrájába. A Brooklyn a korabeli New York-i élet elragadóan gazdag részleteivel gyönyörködtet, a kisemberek szintjén persze, ahol a vágyaknak ugyan nincs határuk, de a végtelenség távlata az egy esti tanfolyam reményében, vagy egy helyes fiú személyében ölt testet.

Eilis életében megjelenik végre a szerelem, egy már New Yorkban született, olasz származású kedves srác személyében. Mint minden a filmben, ez az érzelmi varázslat is az apró részletek gazdagságában és mélységében mutatja meg magát. A részletek elbűvölő kidolgozottsága a legvonzóbb eszköze a rendezőnek abban, ahogy eleven, lélegző világot jelenít meg a vásznon. Amikor Eilisnek haza kell mennie egy családi tragédia miatt, ugyancsak érzékeny részletekben bontakozik ki egy váratlan, új szerelem is, meg a választás kényszere. hogy Írország, vagy Amerika számít hazájának.

A főszerepet játszó, s most Oscarra jelölt fiatal színésznő, Saoirse Ronan ugyan New Yorkban született, de ír szülőktől, s a Brooklyn mintha az ő életét mesélné, annyira hiteles életet él a vásznon. Finom, érzékeny jelenség, általa kap súlyt és belső szépséget a történet. A mozivásznak gyakran elviselhetetlen újmódi harsányságával szemben a minden filmes feltűnősködéstől mentes Brooklyn mindenek előtt miatta érdemli ki megkülönböztetett figyelmünket.

(Brooklyn ****)

Bájosan oldtimer - Három Oscarért verseng

Bársony Éva
Publikálás dátuma
2016.02.04. 06:45
A női főszereplő, Saoirse Ronan bejutott a legjobb színésznők ötös Oscar-jelölti listájára, a jelenetben Emory Cohennel FORRÁS:
Három Oscar-díjért verseng majd a Brooklyn című, bájosan oldtimer stílusú ír-angol-kanadai film, amelynek főszereplője, Saoirse Ronan a legjobb színésznő kategóriában az ötös listára került, ráadásul John Crowley rendező finom retro hangulattal megrajzolt története a legjobb filmek kategóriájában is kapott jelölést.

Első pillantásra a régimódisága – udvariasabban: az időtlensége - tűnik fel, aztán a finoman old timer stílusú film elkezd hatni azzal a bátran vállalt retro hangulatával, amelyben minden egyes részlet egykori élettel telik meg. A Brooklyn című filmben a jelmezek, a gesztusok, az arckifejezések, a városképek és szobabelsők, a szereplők mozgása és beszéde meglepően embermeleg közelségbe hozza a már sok évtizedes múltba tűnt amerikai ötvenes éveket. John Crowley rendező a maga módján az eltűnt idő nyomába ered, egy látszólag egyszerű szerelmes lányregény eseményei során.

És az a meglepő, hogy milyen hibátlanul képes visszahozni azt az eltűnt időt képben, szövegben, játékban, atmoszférában, látványban, s közben úgy meséli el egy fiatal lány szokatlan küzdelmét a saját útja megtalálásáért, hogy ez a mai nézőt is érdekelni kezdi. Anélkül, hogy elavultnak érezné egy fiatal nő választásainak mégiscsak szokatlanul szelíd drámáját. A Brooklyn szerelmes leányregény, de közben bevándorló történet is. Egyáltalán nem úgy, ahogy a bevándorló témája ma belevág a néző agyába, de már nem is úgy, ahogy a múlt század első évtizedeinek Amerikába irányuló népvándorlását az amerikai filmek megörökítették.

Ez egy csendes, szelíd bevándorlási történet, egyetlen emberre méretezett érzelmi drámákkal. Az ötvenes évek elején vagyunk, ekkor határozza el magát egy kis ír városkában a szép, fiatal Eilis, hogy elfogadja a kihívást: maga mögött hagyja a nem sok lehetőséggel kecsegtető Írországot, és elmegy New Yorkba. A különös ebben annyi, hogy csupa férfi hőst láttunk bevándorlóként a mozivásznon megküzdeni az új haza befogadó készségéért, ezúttal azonban egy nagyon fiatal, nagyon szelíd, félrehúzódó leányzó próbál szerencsét.

A Brooklyn egy nagy sikerű regényből született, amelynek szerzője, Colm Toibín nagyon érzékletesen fogalmazta meg, hogy is van az, amikor valaki elindul, hogy hazát cseréljen a jobb élet reményében. „Ugyanis a jobb élet nem létezik, mondja, azt neked kell megteremtened a semmiből.” Az ő regényhősnője, s ezzel persze a film hősnője is, a majdnem semmiből próbálja megteremteni saját világát. Az a furcsa, hogy egyáltalán nem regényes hősnő, nincs benne harcos és látványosan bátor akarat, csak csendes, tántoríthatatlan vágy a szerelemre, boldogságra, helytállásra. Magyarán, bár ott állunk annak a bizonyos olvasztótégelynek a közelében, s figyeljük, hogyan fortyognak benne egységes masszává a népek, de mindez szelíd, csendes történetként folyik, humorral, lélekkel, sok érdekes mini portréval a korabeli amerikai nagyváros rengetegében.

Eilis az olvasztótégelyben már remekül beilleszkedett ír asszony panziójában lakik, egy zárt ír közösség tagjaként, együtt egy csomó fiatal ír leányzóval. A közös étkezések jelenetei a film legviccesebb részei, jó hangulatú, humoros villámtanulmányok arról, hogyan is igyekezzen az ember beilleszkedni egy más ritmusú világ szokatlan kultúrájába. A Brooklyn a korabeli New York-i élet elragadóan gazdag részleteivel gyönyörködtet, a kisemberek szintjén persze, ahol a vágyaknak ugyan nincs határuk, de a végtelenség távlata az egy esti tanfolyam reményében, vagy egy helyes fiú személyében ölt testet.

Eilis életében megjelenik végre a szerelem, egy már New Yorkban született, olasz származású kedves srác személyében. Mint minden a filmben, ez az érzelmi varázslat is az apró részletek gazdagságában és mélységében mutatja meg magát. A részletek elbűvölő kidolgozottsága a legvonzóbb eszköze a rendezőnek abban, ahogy eleven, lélegző világot jelenít meg a vásznon. Amikor Eilisnek haza kell mennie egy családi tragédia miatt, ugyancsak érzékeny részletekben bontakozik ki egy váratlan, új szerelem is, meg a választás kényszere. hogy Írország, vagy Amerika számít hazájának.

A főszerepet játszó, s most Oscarra jelölt fiatal színésznő, Saoirse Ronan ugyan New Yorkban született, de ír szülőktől, s a Brooklyn mintha az ő életét mesélné, annyira hiteles életet él a vásznon. Finom, érzékeny jelenség, általa kap súlyt és belső szépséget a történet. A mozivásznak gyakran elviselhetetlen újmódi harsányságával szemben a minden filmes feltűnősködéstől mentes Brooklyn mindenek előtt miatta érdemli ki megkülönböztetett figyelmünket.

(Brooklyn ****)