Németország;belpolitika;

2016-02-10 09:50:00

Nincs nyugalom a német belpolitikában

A német uniópártok ugyan lemondták hamvazószerdára tervezett tanácskozásukat, Horst Seehofer, a keresztényszocialisták elnöke azonban nem volt rest éles támadást intézni Angela Merkel ellen.

A bajor miniszterelnök minden korábbinál keményebben bírálta a kancellárt a Passauer Neue Presse címűlap hasábjain. Seehofer szerint a határok megnyitása a menekültek előtt a jogállamiságot ismegkérdőjelezi. „Most nem a jog és a rend jellemzi az országot, hanem a jogtalanság” – fogalmazott a politikus. Ez nagyon jelentős politikai retorikai fordulat a német belpolitikában, mert – mint a Spiegel emlékeztet rá – a jogtalanság szót eddig csak az NDK-ra alkalmazta a CSU. Seehofer ezzel kapcsolatban példaként említette, hogy a menekültek érvényes papír nélkül érkezhetnek az ország területére.

A CSU elnöke azt közölte, hogy pártja már a márciusi tartományi választások előtt panaszt tehet az alkotmánybíróságnál a menekültpolitika miatt, amennyiben addig nem születik döntés a menekültek számának csökkentéséről. Ez esetben „nem viselkedhet opportunista módon” – fejtette ki.  Horst Seehofer nem kímélte a másik koalíciós partnert, a szociáldemokratákat sem. Arra a kérdésre, lehetségesnek tartja-e, hogy az SPD elnöke, Sigmar Gabriel felrobbantja a nagykoalíciót, s a következő választásig a Balpárttal és a Zöldekkel kormányoz, Horst Seehofer azt válaszolta, hogy a szociáldemokratákkal kapcsolatban semmit sem tud kizárni. Szerinte nem látni, mit akar a párt.

Sigmar Gabriel előzőleg azt a javaslatot tette a családegyesítésekkel kapcsolatban, hogy a kiskorú gyermekek esetében minden egyes esetet külön vizsgáljanak meg, s aszerint döntsenek, továbbutazhatnak-e Németországba, vagy sem. Az SPD elnökének megfogalmazása szerint a „felebaráti szeretet” alapján kell határozni ezekben az esetekben. Andreas Scheuer, a CSU főtitkára nem nagyon díjazta a felvetést, szerinte az SPD elnöke „őrültségeket beszél”.

Élesen bírálta Seehofer szavait az SPD. Katarina Barley, a párt szóvivője szerint Horst Seehofer retorikája irritáló, s a bajor kormányfő mintha minden mértéket elvesztett volna. A keletnémet metaforára utalva kifejtette, „vagy szándékosan keres történelmi kapcsokat, vagy pedig fogalma sincs a történelemről” – fejtette ki. Thomas Oppermann, az SPD frakcióvezetője súlyos baklövésről beszélt a CSU elnökének megnyilatkozása kapcsán. A Süddeutsche Zeitungnak elmondta, azzal, hogy olyan kifejezést használt, amelyet korábban az NDK, illetve Erich Honecker esetében alkalmaztak, „még jobban elmélyíti az uniópártok válságát” – hangoztatta.

A nagykoalíció pártjai azonban tovább folytatják egymás becsmérlését. Stephan Mayer, a CSU belpolitikai kérdésekben illetékes szakpolitikusa nekiment a tartományi vezetőknek is amiatt, mert szerinte nem viselkednek konstruktívan a menekültkérdésben. Különösen a baloldali pártok, az SPD, a Zöldek és a Balpárt által irányított Türingiát illette éles bírálatokkal, ahonnan 2015-ben kevesebb embert toloncoltak ki, mint egy évvel korábban. A CSU által irányított Bajorországban viszont ez a szám ugyanakkora volt mindkét esztendőben.