oktatás;vasutassztrájk;tüntetés;március;

2016-02-12 12:19:00

Tudjuk, mit fog csinálni szombaton! - Érik a vasutasok sztrájkja is

Egyre többen csatlakoznak a szombat délelőttre, a budapesti Kossuth térre meghirdetett tüntetéshez, így megbukni látszik az a a kormányzati szándék, hogy az oktatási kerekasztal összehívásával, illetve a felvetett problémákra "egyetlen kategorikus nem választ sem adva" kihúzzák a készülődő demonstráció "méregfogát", vagy legalábbis gyengíteni igyekezzenek azt. Az előjelek ennek a törekvésnek a kudarcát jelzik, annál is inkább, mert a technikát vagy nem egyeztették, vagy Lázár önjáró működése lett az a bizonyos légy a levesben. A sima modorú Balog Zoltán után a finomkodással nem vádolható kancelláriaminiszter olyan arrogánsan szólt be a megviselt idegrendszerű tanerőknek, hogy - később visszagondolva - tán még maga is meglepődött. Pedig akármilyen stabilan ülnek a nyeregben, a lavina azért mégiscsak lavina, azt csak megelőzni lehet, megállítani már igen bajos. Ma jött a hír, hogy a vasutasoknak is elegük van, érik a sztrájk. 

Csütörtökön a Népszava is szolgálatkészen beszámolt a szokás szerint rendkívül izgalmas és informatív (39.) kormányinfóról, - ha némi gúny is fellelhető az iméntiekben, az tény, hogy Lázár János a már sokat hallott mondatokat információként eladni próbálva, időnként egy-egy "beszólással" felpezsdíti a hangulatot - ahol a Miniszterelnökséget vezető miniszter nemhogy kioktatta a Pedagógusok Szakszervezetét, de Gallónét egyenesen a sarokba is állította.

Ha a Pedagógusok Szakszervezete komolyan venné a problémák kezelését, akkor nem balhéval, hanem tárgyalással oldaná meg azokat - közölte Lázár. A miniszter megnevezte személyesen Galló Istvánné elnököt is, akinek külön üzent: ha nem politikát akarnak csinálni, akkor ez a legbölcsebb dolog vagyis, ha hajlandóak tárgyalóasztalhoz ülni. Itt megint van egy kis bibi, vagy inkább a tárcák közötti egyeztetés hiánya, a szakszervezeti vezető ugyanis közölte, hogy meglehetősen régóta folytatják a tárgyalásokat a szaktárcával, pusztán a számukra nem meggyőző oktatási kerekasztal ülésén nem óhajtottak részt venni.  

Remélik, Lázár János is tudja, hogy a tüntetés joga nem a kormány adománya - üzenték a tájékoztató hangvétele feletti elképedésből felocsúdva a tanerők.

De érdemes figyelmet szentelni a PSZ egész közleményének: 

A PSZ nem utasította vissza a Kormány tárgyalási ajánlatát. Nem ült le azonban egy olyan zsúrasztal mellé, amelynek vendégeit önkényesen, senkivel sem egyeztetve a Kormány választotta ki, s amelynek a menüjét is maga állította össze, ugyancsak saját döntése alapján. A PSZ visszautasítja a Miniszterelnökséget vezető miniszter nyomásgyakorlását, amely megnehezíti a tárgyaló felek együttműködését. A PSZ tájékoztatja a Miniszterelnökséget vezető minisztert arról, hogy a pedagógusok tisztelik a törvényeket, és ismerik a jogaikat. Elvárják és remélik, a miniszter is tisztában van azzal, hogy a gyülekezési- és a sztrájkjog nem a hatalom adománya. A PSZ visszautasít ezért minden olyan vádat, amely szerint a pedagógusok balhézni akarnának! A PSZ mindig és mindenkor tudta, mi a feladata, minden kormánnyal szemben fellépett, amikor szükség volt arra, hogy képviselje, megóvja tagságának érdekeit. A PSZ köszönetét fejezi ki Lázár Jánosnak, hogy a sajtó nyilvánosságát felhasználva felhívta a közvélemény figyelmét a Pedagógusok Sztrájkbizottsága által szervezett 2016. február 13-i tüntetésünkre, segítséget nyújtva ezáltal ahhoz, minél többen ott legyenek a Kossuth téren.

Kósa: nyitottak vagyunk
Minden oktatási kérdés megvitatására nyitottak, de úgy látják, hogy több felvetésben a pedagógustársadalom sem egységes - ezt Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője közölte a lillafüredi frakcióülés után. A politikus azt is fontosnak tartotta hozzátenni, hogy szerinte nemzetközi összehasonlításban a magyar diákok leterheltsége alacsonyabb az átlagnál. Az új tankönyvrendszerről azt mondta, hogy az jelentős költségcsökkentést eredményezett a családoknak.

Orbán Viktor miniszterelnök szemmel láthatólag nem aggódik, gondolhatja: ismeri az ő kis Magyarországát. Lillafüreden, a Fidesz-frakcióülésén ugyanis egy laza mozdulattal - illetve mondattal - kétségbe vonta, hogy a tüntetésre készülő tanárok és egyéb, az oktatással kapcsolatban állók autonóm személyek: egyértelműen külső erők gerjesztenek elégedetlenséget a pedagógusok körében, de a kormány nem ijedt meg, számolnak hasonlóval az egészségügyben is - jelentette ki nyeglén a miniszterelnök - a Népszabadság értesülései szerint.

A lap szerint Orbán azt mondta: Lássuk be, nem életszerű, hogy egy szép reggel Miskolcon Pilz Olivér felkel, rájön, hogy rendkívül elégedetlen és elkezd levelet írni, tiltakozni.  

Hát így.

És a vasutasoknak is elegük lett 

Amennyiben február 20-ig a vasutas szakszervezetek és a MÁV nem tud megállapodni az idei évi bérfejlesztésről, a szakszervezetek március első hetében országos sztrájkot hirdetnek - jelentette be a VDSZSZ Szolidaritás elnöke a bértárgyalásokban résztvevő másik hat szakszervezeti vezetővel közösen tartott sajtótájékoztatón pénteken, Budapesten. Halasi Zoltán hozzátette: még pénteken kezdeményezik az elégséges szolgáltatások mértékéről szóló tárgyalások megkezdését. A VDSZSZ Szolidaritás elnöke kérdésre válaszolva elmondta: a személyszállítás terén az elégséges szolgáltatás mértéke az elővárosi és a távolsági közlekedésben 66 százalékot, az ezen kívül eső területeken 50 százalékot jelent. Azonban arra is felhívta a figyelmet, hogy a tervezett munkabeszüntetés az összes vasúti tevékenységre kiterjed majd. A Mozdonyvezetők Szakszervezetének elnöke kiemelte: bírósági határozat mondta ki, hogy az árufuvarozás nem tartozik a még elégséges szolgáltatások körébe, emiatt a sztrájk ideje alatt az árufuvarozást teljes egészében lehet blokkolni. 

Tudjuk, mit csinál szombat délelőtt:

Szombat délelőtt 11 órakor lesz a tüntetés lesz a Parlament előtt, amelyre az ország minden részéből várnak tiltakozókat. Azt pedig, hogy kikkel lesz együtt a Kossuth téren, vagyis a csatlakozó szervezetek listáját a PSZ honlapján megtalálja. 

Ez is szombat: Akadályozzák meg a kitörés napi felvonulás várható bűncselekményeit!
Bár a MAZSIHISZ sajnos sikertelenül bejelentést tett a budapesti, kitörés napi "megemlékezés" ürügyén tartott neonáci politikai demonstráció miatt, mi is megtettük saját bejelentésünket, amelyben felhívtuk a hatóságok figyelmét a már meglévő és várható jogsértésekre  - írja közleményében Vajnai Attila, az Európai Baloldal - Magyarországi Munkáspárt 2006 elnöke.
Tudomásomra jutott, hogy a Magyar Nemzeti Arcvonal, a Pax Hungarica Mozgalom és a Hungária Skins neonáci szervezetek kitörés napi megemlékezést és emléktúrát szerveznek Budapesten, a Kapisztrán téren, 2016. február 13-án, szombaton, 14 órai gyülekezéssel és 15 órás kezdéssel. Az eseményt propagáló képen a szervezetek mindhárom logója kísértetiesen hasonlít nyilaskeresztre, amely véleményünk szerint kimeríti az önkényuralmi jelkép használatát is.