Mészáros Lőrinc;

2016-02-15 10:05:00

Kamutanfolyammal lett milliárdos Mészáros Lőrinc?

Egy Tolna megyei gyorstalpalón jutott aranykalászos gazdaképesítéshez Mészáros Lőrinc – tudta meg a Hír Televízió. Az Együtt feljelentést tesz Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester kamutanfolyama miatt, mivel a sajtóban megfogalmazott gyanú arra enged következtetni, hogy aranykalászos gazda képesítését nem valós képzés után szerezte, így földszerzései törvénytelenek voltak.

Somogyi Imre, a juhépusztai képzőhely vezetője elmondta: Mészárosékat valóban náluk vizsgáztatták, ám a felkészítésük a felcsúti polgármester mezőgazdasági telepein történt. Az eset kapcsán a Magyar Nemzet azt írja, a minősítést „gyorstalpaló” aranykalászos tanfolyamokon a kötelezően meghatározott négyszáz óra teljesítése nélkül lényegében bárki megszerezheti. Van olyan iskola, ahol három hónap alatt befejeznek egy ilyet, vagyis papíron heti 45 tanórán vesznek részt a jelentkezők.

Az Együtt szerint immár formailag is érvénytelenek Mészáros Lőrinc földvásárlásai, mivel az azokhoz szükséges képesítést a szabályok kijátszásával, feltételezhetően okirathamisítással szerezte meg. A sajtóban megfogalmazott gyanú alapján az Együtt ismeretlen tettes ellen tesz feljelentést, mert a csak papíron elvégzett tanfolyam vagyongyarapodáshoz vezetett.

Az Együtt felszólítja az illetékes hatóságokat, hogy vizsgálják ki, kik juthattak valódi képesítés nélkül földhöz, illetve valós képzés nélkül olyan dokumentumokhoz, amelyek őket földvásárlásra teszik alkalmassá - írta az ellenzéki párt közleményében.