Závecz Tibor;ZRI Závecz Research Kutatóintézet;

Závecz: a pártpreferenciáknak nincs világnézete

A februári az első pártpreferencia-felmérése a ZRI Závecz Research Kutatóintézetnek, amelyet a korábban az Ipsosnál 25 éven át dolgozó Závecz Tibor alapított. A tavaly novemberben létrehozott cégnek, amelynek ő az egyedüli tulajdonosa, azonban nem ez az első kutatása. Mint lapunknak elmondta, sikeres volt az indulásuk; november óta több megrendelést is kaptak. Az Ipsos, amelynél korábban véleménykutatási igazgatóként dolgozott, a jövőben piackutató cégként fog működni, ezért döntött az új cég alapítása mellett, amely nemcsak pártpreferencia-, hanem általában társadalmi kutatások végez. Ugyanakkor az Ipsossal nem szakad meg a kapcsolata, továbbra is dolgoznak közösen, a mostani felmérés is az Ipsos adatfelvételével történt és bízik abban, hogy ők is támaszodnak a ZRI-re a társadalmi kutatásokban. 

Kérdésünkre, nem tart-e attól, hogy politikai okokból nem kap megrendeléseket, Závecz azt mondta: nincs rá ok, hogy ne kapjon, hiszen a pártpreferenciáknak nincs világnézetük, ő a dolgát végzi kutatóként. Készül a cég honlapja, amelyen reményei szerint a korábbi felméréseik is megtalálhatóak lesznek.

A ZRI februári felmérése szerint a rangsort a Fidesz vezeti a választókorú népesség 27 százalékának támogatásával. A Jobbik a második, az MSZP a harmadik, 14 illetve 10 százalékkal. A DK-nak 5, az LMP-nek 3 százalékos tábora van, a többi politikai erő közül csak az Együtt éri el az 1 százalékot. A lakosság nagyjából harmadának azonban nincsen kedvelt pártja.

A politikai aktivitás mértéke is alacsony, mindössze az emberek 39 százaléka menne el voksolni. Ezért a ZRI szerint a biztos pártválasztók körében mért adatok csupán tájékoztató jellegűek: a Fidesz ebben a körben 48, a Jobbik 17, az MSZP 15 százalékos. A DK-nak 9, az LMP-nek 4, az Együttnek pedig 2 százaléknyi támogatója van. Jelenleg a szavazásra jogosultak kétharmadának, nagyjából 5 millió 300 ezer főnek van kedvelt pártja. A Fidesz-tábor 2,2 milliós, a Jobbiknak nagyjából fele ennyi (1,1-1,2 millió) támogatója van. Az MSZP mögött 800 ezren sorakoznak fel, a DK-nak 400 ezer híve van, míg az LMP-nek körülbelül 250 ezer. A pártoktól távolságot tartók csoportjában 2,7 millió választó található.

A felmérés érdekessége, hívta fel a figyelmet Závecz, hogy annak ellenére, hogy a közszférában (főképpen az oktatási és egészségügyi szektorban) felerősödtek a kormánnyal szembeni kritikák s a közigazgatást érintő bürokráciacsökkentés is érzékeny téma, a Fidesz itt is jelentős előnnyel vezet. A közalkalmazottak, köztisztviselők 31 százaléka a Fideszt pártolja, a Jobbiknak 11, az MSZP-nek 6 százalékos itt a támogatottsága. Ugyanakkor a közszférában az átlagosnál nagyobb a bizonytalanság: 40 százalékuk távolságot tart a politikától, ami Závecz szerint az elmúlt fél év eredménye.