Publicisztika;Nemzetközi Olimpiai Bizottság;Fürjes Balázs;olimpiai pályázat;

2016-02-18 06:59:00

Budapest beadta a pályázati anyagot

Budapest a szerda éjféli határidő előtt, már kedden beadta a 2024-es olimpia és paralimpia megrendezésére vonatkozó első pályázati anyagát a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB). A pályázati tender két részre bontható: az egyik a tervezett helyszínekről és létesítményekről, a másik az egyéb kötelezettségekről, többek között a szállásokról, az ország energiaellátásáról, a telekommunikációról, a politikai és kormányzati keretrendszerről szólt.

Az olimpiai pályázat vezetője, Fürjes Balázs hangsúlyozta, a NOB által elfogadott és a gazdaságos játékokat előnyben részesítő Agenda 2020 reformprogram elveinek megfelelően a budapesti pályázat nagymértékben támaszkodik a már meglévő, valamint az ideiglenes létesítmények használatára. A magyar főváros közigazgatási határain kívül Balatonudvariban, Balatonfüreden, Debrecenben, Győrben, Miskolcon, Szegeden, Székesfehérváron, Üllőn és Veszprémben alakítanának ki versenyhelyszíneket.

A NOB-nak küldött dokumentumból az is kiderül, hogy előzetesen 2024. július 19-i kezdéssel és augusztus 4-i befejezéssel tervez Budapest, a paralimpia pedig 2024. augusztus 21-től szeptember 1-ig lenne. A szálláshelyekről az olimpiai pályázat elnöke kiemelte, hogy ebben a pályázati anyagban még csak az elvi lehetőségeket és megoldásokat kell bemutatni a NOB-nak, ugyanakkor a következő, őszi szakaszra készülő dokumentumhoz már a szállásokra vonatkozó aláírt szerződéseket is csatolni kell. A Schmitt Pál elnök által vezetett védnöki testület a következő ülését június elején tartja meg.