Nemzeti agitprop

Leplezni igyekezett zavarát Szijjártó Péter az ATV Szemtől szembe műsorában, amikor Mészáros Antónia arról faggatta, hogyan is hangzott el az a nevezetes Orbán nyilatkozat, amelyben a magyar miniszterelnök indulatosan támadta Angela Merkelt törökországi tárgyalásai miatt. Orbán kendőzetlenül azzal vádolta a kancellárt, hogy Európa kárára „titkos német-török paktumot” kötött a menekültkérdésről. A szerkesztőségek természetesen nyomban matatni kezdtek a hírügynökségi jelentésekben, mi is hangzott el Ankarában, valóban létrejött-e ilyen alku. Csakhamar kiderült, nem akadhatnak a nyomára. A téma csakugyan szóba került, de minden rejtett diplomáciai megállapodás nélkül. Orbán fölfűtött fantáziája működött csak, a szándék, amely hetek óta ott lappangott gondolatai között, a lehető legrosszabb híreket kelteni Merkelről. Különösen a magyar sajtóban, hátha az ilyen hírekkel a Duna partjáról is gyöngíteni lehet a helyzetét.

Szijjártó nagy ívben kerülte, hogy egyáltalán megemlítse a „titkos paktum” kifejezést, az ő dolga megvédeni főnökét, holott lelke mélyén azért tudnia kell, hogy Orbán az a kormányfő, aki nem sokat kényeskedik, ha úgy véli, egy felületesen megfogalmazott fordulata lázba hozhatja a híveit. Még talán a legtapasztalatlanabb politikus is tisztában van azzal, hogy a diplomácia kényes jószág, kockázatos a levegőbe fogalmazni. Orbánt azonban ez a legkevésbé sem érdekli, nála a belpolitika az első, a nemzeti agitprop, a kis átalakítással átvett keleti gyakorlat. Mindennap sikert hangoztatni, minden egyéb mellékes. A mostani brüsszeli EU-csúcs után is hangsúlyosan "magyar győzelemről" beszélt, tudva, mindenki más főként Cameron, Merkel, talán még néha Hollande véleményére figyel, az ő szavait elsősorban a honi sajtó idézi, másutt néha észre se veszik. Ez a mérhetetlen agitációs igyekezet, a Fidesz-teljesítmény korlátlan népszerűsítési szándéka kifejeződik abban is, hogy az állítólagos kormányzati reformok dicsőítése sorozatosan jelen van még az ellenzéki médiában is, vetítik rendületlenül. Ami persze nem baj, a számlálatlanul szórt kormányzati hirdetési pénzből, miért is ne csurranna-csöppenne néha valami az ellen-oldalnak is, erősíteni a látszatot, a demokrácia itt hamisítatlan.

Azt a látszatot kell kelteni, hogy a nyugati sajtó csak „támadja” a két közép-európai frontország jelenlegi vezetőinek a politikáját, torzít, félrevezet. E napokban Bécstől New Yorkig azt szellőztetik az ottani rangos újságok, hogy a nem is palástolt frissülő antiszemitizmus jegyében, Orbán szellemi ikerpárja, Kaczynski megvonni készül egy lengyel származású amerikai professzortól az előző varsói vezetés által adományozott Nemzeti Érdemrend kitüntetést. Azért, mert „valaki” most fölfedezte, hogy 2001-es könyvében megírta: a Jedwabne nevű lengyel falucskában 1941-ben 1600 zsidót végzett ki a lakosság, többet a náci megszállóknál.

Az ilyen és más hasonló esetek alkalmat adtak arra is mind Budapesten, mind Varsóban, hogy összehangolt fölháborodás kövesse a nyugati visszhangokat. Hollande elnök például a brüsszeli csúcs egyik szünetében nyilatkozatot adott a France Info közszolgálati rádiónak, és egy kérdésre válaszolva kifejtette, megtörténhet az is, hogy az Unió fölfüggeszti mind Magyarország, mind Lengyelország tagságát, ha ott továbbra is sérelmek érnék a demokratikus rendet. Ha netán bekövetkeznék még az is, hogy valamilyen formában kormányhatalmi közelségbe kerülhet a szélsőjobboldal. Hollande nyilatkozatát az a röpke vélekedés kísérte, hasonló elképzelések vannak Németországban is.

Tény, hogy a francia államfői állásfoglalás Párizsban nagy figyelmet alig keltett, a Le Monde is alig néhány sorban ismertette online kiadásában, minden megjegyzés nélkül. Hollande szavait gerjeszthette az is, hogy az államfő jelenleg kegyetlenül rossz passzban van, irtózatosak a belpolitikai nehézségei, oka volna másra terelni az érdeklődést. Népszerűsége mélyponton, s ha a francia baloldal őszre előszavazást rendez, kit indít 2017-ben az elnökválasztáson, kérdés: nem szenved-e csúfos vereséget.

De ha így volna, az a néhány soros említés is jelzi, hogyan áll ma a hangadó nyugati országokban Magyarország megítélése. És hogy ez valóban kedvezőtlen, ebben vitathatatlanul jelentős szerepe van annak is, hogy Orbán Viktor miként fogalmaz, akár honi agitpropos megfontolásból is. Szűk körnek szánt megjegyzések ma már nincsenek, igyekezzenek bármilyen pártban is fegyelmet tartani, előbb utóbb minden kiszivárog, már a jól értesültség fitogtatása okán is. A kormányfőnek tudnia illik, bármilyen is az ő hangulata, nem adhat senki külföldi potentátnak a szájába „véltnek hitt” cselekedeteket. Különösen akkor nem, ha az illetőt Angela Merkelnek hívják, és bármilyen nagy is a kísértés, befeketíteni őt. Érthető, hogy Szijjártó Péter nyugtalanul szorongott a kamera előtt, mert főnökét védenie kellett, olyan mondatot értelmezve, amely teljesen légből kapott formában hangzott el. Egy miniszterelnöknek tudnia kell viselkedni, még ha nagyon óvni igyekszik is hazai hírnevét.