tüntetés;Horváth István;"Együtt az állatkínzás ellen!";állatvédelmi törvények;Tetovált Állatmentők;

2016-02-22 06:12:00

Az állatokért tüntettek

Több ezer ember tüntetett hétvégén az állatok kínzása ellen, illetve az állatvédelmi törvények szigorításáért. A demonstráció szervezőinek célja az volt, hogy elérjék, minden kegyetlenkedő példás büntetésben részesüljön tette után. Erről egy javaslatot is készítettek.

Több ezren parancsoltak megálljt hétvégén a hazánkban mind gyakrabban előforduló állatkínzásoknak. A több mint száz állatvédelmi szervezet összefogásával meghirdetett "Együtt az állatkínzás ellen!" elnevezésű tüntetés szombat délután a Nyugati téren kezdődött, majd az összegyűltek onnan a Kossuth térre vonultak. A szervezők célja a demonstrációval az volt, hogy elérjék:

* az állam szigorítson a jelenleg hatályos állatvédelmi törvényeken,

* a kegyetlenkedők kerüljenek börtönbe,

* az állam a hatóságok közreműködésével tartassa be a szabályokat.

Ezzel kapcsolatban az állatvédők egy törvénymódosító javaslatot is készítettek, amelyet Horváth István, az országgyűlés mezőgazdasági bizottságának alelnökének nyújtottak át. A politikus az átvételt követően elmondta, "egy egészséges társadalomban nincs helye az állatkínzásnak, nincs helye a vandalizmusnak. Fontos, hogy olyan törvények szülessenek, amelyek a végrehajtás mellett megfelelő elrettentő erővel is bírnak".

Schneider Kinga, a Noé Állatotthon Alapítvány munkatársa elmondta, hogy a javaslat az állatkínzásért járó büntetési tételeket emelné meg és vétség helyett bűntetté minősítené az állatok kínzását, bántalmazását. Felidézte, hogy jelenleg a Büntető törvénykönyv szerint az állatkínzásért kiszabható büntetés felső határa 2 év, minősített esetben 3 év szabadságvesztés. Mivel az állatkínzás, bántalmazás jelenleg vétség, a bírói gyakorlat szerint az ilyen ügyekben hozott ítéletek főként felfüggesztett börtönbüntetéssel végződnek. Hiába adott a törvényi háttér, a büntetésnek nincs elrettentő hatása - tette hozzá. A törvénymódosító javaslat az állatkínzást legfeljebb 3 évig, minősített esetben 5 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtaná és bűntetté minősítené át az ilyen cselekményeket, így akiket bűnösnek találnak a bíróságok, nagyobb eséllyel kerülhetnének börtönbe.

Az eseményen felszólalók ezzel egyöntetűen egyetértettek, igaz, sokan az állami segítségnyújtás hiányát emlegették. Szántó Boglárka, a Kutyamentő Angyalok munkatársa elmondta: a jelenleg az állam által működtetett gyepmesteri telepek beszüntetését szorgalmazza, ezeken a helyeken ugyanis az állatokat támogatás hiányában nem látják el megfelelően, gyakran halálra éheztetik őket. A helyes megoldást szerinte a menhelyi rendszer bevezetése jelentené. Emellett a hatóságoknak az állatvédelemben hatékonyabban kellene részt venniük. Perédi Gergely a Tetovált Állatmentők elnöke arról beszélt, hogy a bíróság a hatályos törvények alapján börtönt eddig is kiszabhatott volna az állatkínzásáért, de erre a gyakorlatban még nem került sor. Majd feltette a kérdést: miért kell mindig megvárni, amíg valami baj történik?

Az eseményen kiderült: hogy az állatvédelemmel foglalkozók többsége megelégelte az állam nemtörődömségét. Ezt Pataki Gábor, az Újpesti Állatvédelmi Járőrszolgálat vezetőjének beszédéből lehetett leginkább kihallani. Pataki ugyanis bejelentette: január 19-én az Állatmentő Liga, az Állatmentő Szolgálat Alapítvány és a Tetovált Állatmentők úgy döntöttek, hogy országos állatvédelmi szövetséget alapítanak. A kezdeményezés úgy tűnik, sikeres, a tüntetés napjáig összesen 26 szervezet jelezte, hogy csatlakozna a kezdeményezéshez. A szombati demonstrációt Gulyás Erzsébet detki alpolgármester fia robbantotta ki, aki tavaly egy baseball ütővel vert agyon egy kutyát. Ezt videóra is vette, majd többekből felháborodást kiváltva az megjelent az interneten.

A tüntetés hangja
A legtöbben plüssállatokkal a kezükben, kék sálban, vagy kék színű szalaggal érkeztek a tüntetésre. Többségük nem gondolt rá, hogy ekkora tömeg áll majd össze. - Egyetértek a tüntetés céljával, ami szerint az állatkínzókat kivétel nélkül börtönbe kellene juttatni - mondta lapunknak egy, a tüntetésen részt vevő egyetemista lány. Elmondása szerint mélységesen felháborítja, hogy egyesek vétlen állatokon élik ki agressziójukat.
Azt pedig egyszerűen nem érti, hogy az állam miért hozott állatvédelmi törvényeket, ha azokat a hatóság sem tartja be. Hangsúlyozta, neki is van otthon egy ír szetter kutyája Panka, aki otthonról szurkol maga és társai jogérvényesítéséért.Egy középkorú nő érdeklődésünkre úgy fogalmazott: végre elindult valami az országban, a tömegből az látszik, hogy ez ügyben is sokan csalódtak a kormányban. Ő is, ezért vett részt a tanárok demonstrációján is. Kijelentette: azt szeretné, hogy a kormány végre távozzon posztjáról.