béremelés;Nemes Gábor;Egységes Közlekedési Szakszervezet;Budapesti Közlekedési Vállalat;

2016-02-26 06:15:00

Megdöbbentő adatok a BKV „fiókjából”

Miközben mindössze pár ezer forintos béremelésért folyik a küzdelem már hetek óta a BKV-nál, a szakszervezet „előásott” néhány korábbi, a cégvezetés által küldött megdöbbentő kimutatást az elmúlt évek béreiről. Az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) elemzéséből kiderült, hogy az úgynevezett FEOR1 fizetési kategóriába sorolt gazdasági vezetők bére 2014 óta átlagosan 1 millió 200 ezer forinttal nőtt, a járművezetőké és a karbantartóké viszont alig változott.

A szakszervezet elnöke, Nemes Gábor felháborítónak tartja a 2015-re vonatkozó számokat is, mert ebből kiderült, hogy az említett vezetői réteg fizetése csak ez alatt az egy év alatt havonta 100 ezer forinttal lett több, miközben a karbantartók mindössze 10, a járművezetők pedig 5 ezer forinttal többet vittek haza havonta. A buszvezetőket – úgy tűnik – büntette a cég, ők ugyanis tavaly minden hónapban kevesebbet vittek haza – még ha csak 1-2 ezer forinttal is – mint 2014-ben.

A szakszervezet éppen ezért nem érti, hogy a cégvezetés a tervezett létszámleépítéseket hogy képes teljesítménycsökkenéssel indokolni, miközben a buszvezetőket és a karbantartókat a BKV hivatalos statisztikája szerint is folyamatosan túlóráztatni kellett.  Megszületett a BKV-nál a bérmegállapodás, amelyet két reprezentatív szakszervezet aláírt, így az hatályba is lépett. A megállapodás lényege, hogy az új bértarifarendszer kidolgozásáig minden dolgozó mozgóbérként egységesen 8 ezer forint béremelést kap januárig visszamenőleg.

Az új tarifarendszer elkészültével pedig részben differenciáltan fizetik tovább a bérnövekményt, de ez egyeseknél több, de kevesebb is lehet az addig kapott 8 ezer forintnál. Emellett a BKV Zrt.-vel megállapodtak abban is, hogy a tavalyi 140 ezer forintos évi cafeteriát 164 ezer forintra emelik, ez havi 2 ezer forint többletet jelent. A kifizetés az áprilisi utalásoknál jelentkezik, januárig visszamenőleg. A megállapodást az EKSZ nem írta alá.