Bod Péter Ákos: a központosítás tartalékai kimerültek

Egyedül nem megy - így is össze lehetne foglalni Bod Péter Ákosnak, a Budapesti Corvinus Egyetem professzorának véleményét a magyar gazdaságpolitikáról. A jegybank egykori elnöke természetesen ennél sokkal alaposabb érveléssel fejtette ki a Népszavának adott interjúban, hogy egy olyan mértékben nyitott országnak, mint Magyarország a bezárkózás, a túlzott központosítás legfeljebb egy felesleges kitérő lehet.

- Matolcsy György jegybank elnök most a teljes magyar felsőoktatás költségvetésével megegyező összeget szán a közgazdászképzésre. Nem lehet ez is egy fajta megoldás?

- Ha az állam (és a jegybank is állami intézmény) a saját eszközeivel tőkésíti fel a például a közgazdászképzést, miután előbb kis híján ellehetetlenítette, akkor azonnal felvetődik jó néhány etikai, politikai, tudománypolitikai és minőségi kérdés.

- Az oktatástól egyáltalán nem független a gazdaság. Hová vezethet ez a már-már megszállott államosítási, központosítási láz?

- A 2010-es választás után a változásoknak egy ideig volt egy korrekciós eleme. A túlságosan nagyra nőtt külföldi tulajdoni arányt akarta ellensúlyozni hazai tőkével. Ezt sok elemzővel együtt én is elfogadhatónak, támogathatónak tartottam. Az eszközök persze vitathatók. Az elfogadható korrekción azonban már régen túl vagyunk. A kormányzat a kulcspozíciók megszerzésével és megtartásával igyekszik modernizálni.

- Ez mennyiben tekinthető unortodoxnak?

- Semennyire. Inkább korábbi időszakok ortodoxiája. Láttam már több ilyen ún. centralizációs hullámokat az én életemben is, melyek ismert véget értek. Van persze nemzetközi hivatkozás is, a nem klasszikus nyugati pályát követő úgynevezett BRICS országok felemelkedése a 2000-es évek elején. Csak hogy ma már ezek közül Oroszország, Brazília, Dél-Afrika nem nevezhető sikertörténetnek. A képlet azért is bonyolult, mert Kína minden mai gondja ellenére valóban nagy növekedési teljesítményt mutatott fel, nem a nyugati modellt követve, ám a 20-30 évvel korábbi önmagához képest drasztikus liberalizálással lett képes a teljesítményre. India eleve demokrácia, de negyedszázada félig tervgazdaságként működött, erős szocialisztikus elvekkel. Meg is fizették az árát.. Elmondható, hogy a nem-nyugati utat járóknál is a sikereik egy-egy nagy külső nyitáshoz kapcsolódnak, a növekedésük együtt járt a túlcentralizált rendszer átalakításával, liberalizálásával. Egyébként is más országok gyakorlatát csak úgy tudjuk átvenni, ha az a mi hazai talajunkban gyökeret tud ereszteni.

- Mi nem éppen hátra felé menetelünk?

- A centralizált rezsimek a növekedési pluszt rövid távon fel tudják mutatni. Középtávon azonban stagnálási szakaszba kerülnek, majd következnek az elkerülhetetlen reformok. Ma még korai arról beszélni, hogy ez az ütemvesztés és a későbbi reform igény minálunk mikor jelenik meg. De a folyamatok végig gondolásával arra kell következtetnem, hogy ez a mostani centralizációs hullámhegy zsákutcának fog bizonyulni. Ez a gazdasági modell, amiben most élünk, lassan kimeríti a lehetőségeit. Onnantól kezdve cselekvési kényszer következik.

- Orbán Viktorral és ezzel a kormánnyal végrehajtható lesz a fordulat?

- Ezek a kényszerek és a környezeti feltételek roppant gyorsan változhatnak. Emiatt az irányváltás szükségessége bármikor előállhat. Magyarország rendkívül nyitott gazdaságú ország. Az igazodási kényszer nagyon gyors és erős lehet.

- A magyar kivitel háromnegyede az unióba irányul. Mi állhat a kormányfő demonstratív moszkvai útja és évtizedekkel ezelőtti stílusban Putyinnak előadott hálálkodó beszéde mögött?

- Nem értem és nem ismerem a miniszterelnök motívumait. Persze jó viszonyban kell lenni egy jelentős méretű országgal, amelynek nemzeti jövedelme a Benelux-államokéhoz Kanadáéhoz mérhető. . Ezen túlmenő intenzitású kötődés mellett kevés nemzetgazdasági érv szól. Különleges, preferált viszony mellett még kevesebb. Bár láttunk már sok mindent életünkben: annak idején Albánia is kitartott a maoista Kína mellett - amiről persze nálunk sok vicc is született. De gondolom, nem akarunk a saját tréfánk tárgya lenni.

FOTÓ: Molnár Ádám/Népszava

- Mégis mintha az unió mag-országaiban is egyre többen követnék Orbán Viktor úgynevezett nemzeti megoldását?

- Valóban különös és jelentős változásokat látunk Nyugat-Európában. Ám biztos vagyok abban, hogy ezek az úgynevezett nemzeti megoldások csak rövid távon működhetnek. Ilyenekhez akkor nyúlnak a politikusok, amikor nem találják a kézen fekvő európai megoldást. A politikus alkatánál fogva aktív, ha nem is annyira, mint minálunk, ahol a centralizáltság és személyi tényezők miatt hiperaktív a politika. Egyébként ezt, úgy érzem, a magyar társadalom nagy része nem kedveli. A társadalom sokkal tagoltabb, mint ahogy ezt a kormányban hiszik, és a mértéktelen centralizáltságot az emberek többsége nem szereti. De visszatérve: az azonnali nemzeti válasz kísértése nyugaton elhalványul, amint kialakul a közös válasz azokra a nagy ügyekre, amelyekre egyszerűen nem adható hosszabb távon működőképes nemzeti válasz.

- A hatalom mégis jelentős támogatottságra tett szert a bezárkózó politikájával. Esélyes a sikerre?

- Pontosan azokat az ügyeket helyezte reflektorfénybe, amelyek megoldhatatlanok nemzeti határok között. Ilyen a menekült ügy megoldása. A klímaváltozást sem lehet nemzeti keretek között megoldani. Az értékrendek változása előtt is hiába való lenne vasfüggönyt építeni, mert az emberek - szerencsére- jönnek, mennek a világban. Erre nincs hatékony nemzeti válasz. Jönnek a rövid távú intézkedések, amelyek hosszú távon sokba fognak kerülni.

- Mégis egyre többen temetik Schengent. Gyűjtsünk koszorúra?

- Korai lenne. Óriási anyagi és foglalkoztatási érdekek fűződnek a nyitott határokhoz. Sok tíz millió állást veszélyeztetne a határok visszaállítása. Ha újra kezdődne a vámvizsgálat, mindent megdrágítana, lelassítana. Európa versenyképessége is veszélybe kerülne. Gazdaságilag értelmetlen lenne például a német-holland határ visszaállítása, mert ma már nincs német vagy holland nemzetgazdaság, annyira összefonódtak a szálak. Igaz, ők egymás között nem is gondolnak erre.

- Mindenesetre mintha a mag-országok némelyikének elege lenne a magyarokból. A holland, osztrák vezetők után most az olasz miniszterelnök fenyegette meg Budapestet, ha nem vállal szolidaritást, ne is várjon ilyet. Magyarán szűkülhetnek az uniós források. Padlóra kerülhetünk?

- A jelenlegi uniós ciklus végéig, illetve a kifizetések határidejéig, 2022-ig nem hiszem, hogy megcsappannának a forrásaink. De abban biztos vagyok, hogy a következő pénzügyi ciklusban a nettó befizető országok polgárai már nem lesznek hajlandók ugyanúgy finanszírozni más országok projektjeit. Ezek elsősorban Németország, Hollandia, Svédország, Ausztria, és ha megnézzük, hogy hol vannak gondok a periféria országok megítélésében, olvasva a helyi sajtót, akkor kezdhetünk aggódni. Különösen azért, mert a donor államok polgárai azt tapasztalják egyebek mellett Magyarországtól, hogy semmiféle együttérzést nem tanúsít menekült ügyben a nagy befogadó országokkal szemben. Ennek pedig következményei lesznek, amikor a 2021-2027-es ciklust kell majd megtervezni. Ha előbb nem, akkor beköszönthetnek Magyarországon azok a bizonyos valódi reformok. Ami fájni fog. Bármilyen kormány lesz is hatalmon, nem lesznek olyan elkölthető pénzek, amelyek jelenleg adóemelés nélkül előteremthetők. A centralizált abszolutista rezsimek sikerének az egyik titka, mint az olajállamokban, hogy volt olyan forrásuk, amivel nem kellett elszámolni a polgárok előtt. Ha ilyen forrás nincs, és világossá válik a polgár előtt, hogy minden kiadott fillér az ő adójából származik, az egy más politikai helyzetet teremt. S visszautalva a beszélgetés elejére, ez az igazi polgárosodás egyik alapja. Az uniós pénzek bősége bizonyos értelemben elfedte azt a nyilvánvaló összefüggést, ami a nyugat-európai társadalmakban kisgyermekkortól egyértelmű: az én adómból működik az állam, a politika. Ez nem azt jelenti, hogy ne lett volna szükségünk ezekre az uniós forrásokra az infrastruktúra fejlesztéséhez, de bizonyos értelemben kitolta a felnőtté válásunkat. Mert én a polgárt felnőttnek gondolom az alattvalóval szemben. A polgár látja ezeket az összefüggéseket, és belülről is átéli.