Kövér László;Tóbiás József;Saul fia;

2016-02-29 21:41:00

Kövér a Saul fia miatt szólt be Tóbiásnak

Szóváltásba keveredett hétfőn a Saul fia kapcsán kormánypárt és ellenzéke a T. Házban.

Elsőként Tóbiás József gratulált a film alkotóinak napirend előtti hozzászólásában. Az MSZP elnök-frakcióvezetője azt javasolta, minden képviselő ismerhesse meg a filmet, illetve minden fiatalnak az általános iskolában legyen lehetősége megismerni a sikeres európai műveket. Rogán Antal a kormány részéről erre úgy reagált, a Saul fia sikerében egyetértenek, a miniszterelnök hajnalban gratulált is ehhez. A film sikere mindannyiunké, például azé a filmtámogatási rendszeré is, amit az MSZP nem szavazott meg. Később, szintén napirend előtt a fideszes Kósa Lajos pártja nevében gratulált Nemes Jeles László rendezőnek. Fantasztikus sikernek értékelte a díjat, és azért is örömét fejezte ki, hogy a filmalap hozzájárult annak elkészítéséhez.

Amikor a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője a Saul fia sikerével kapcsolatban az új filmtámogatási rendszert magasztalta és a szocialistákat korholta, amiért azt nem szavazták meg, az MSZP frakció tagjai bekiabáltak. Kövér László visszafogottságra intette Tóbiást, azt mondta, "nem adom meg önnek a szót, hiába matat a mikrofonja körül". A házelnök végül közölte: "ha gyógyszeres segítségre van szüksége a frakciónak, szívesen intézkedem".