Mégsem lesz Ákos az Operában?

Az Opera a produkció kapcsán nem bízta meg Kovács Ákost a mű dalainak megírásával, néhány dalt szerettek volna a lemezéről bejátszani. Noha a szóbeli egyeztetés elkezdődött, az Operaház még nem kapta meg az engedélyt - közölte a Magyar Állami Operaház miután a Magyar Narancs megírta, október 23-án egy Ókovács Szilveszter igazgató koncepciójából készült kamaradrámát, a Kádár utolsó beszéde című "történelmi áttűnést" mutatnák be, aminek a zenéjét Ákos jegyzi. 

Az Opera hozzátette, hogy az erről szóló információ egy hiba folytán került ki a weboldalukra és a műsor-kalendáriumba. Később azonban az online felületekről eltávolították: "a kiadvány készítői a sajtóhibáért az olvasóktól, Ókovács Szilveszter főigazgató Ákostól kérnek, kértek elnézést". A főigazgató a Népszabadságnak arra a kérdésre, hogy miért pont Kádárral ünneplik 1956 hatvanadik évfordulóját, úgy felelt: unja már, hogy az egykori MSZMP-főtitkár személye tabu.

Ákos nem először kerül a figyelem középpontjába, hiszen a kormány számára rendkívül fontosnak tűnő énekes egyik legnagyobb szponzora, a Magyar Telekom március elején zárta le véglegesen az együttműködést vele, amiért ő még decemberben egy interjúban botrányos kijelentéseket tett a nők társadalmi szerepére vonatkozóan. A telekommunikációs cég december 16-án jelentette be, hogy felbontja Ákos szponzori szerződését, mert az elhangzottak nem egyeztethetőek össze a cégcsoport szellemiségével. Egy nappal később Kovács Zoltán kormányszóvivő közölte: a kabinet szerint a Telekom lépése az alkotmány szellemével és betűjével is ellentétes, ezért szerződéseket bontanak fel a céggel. Később kiderült, csupán egy 50 ezer forint értékű szerződést bontott fel a Miniszterelnöki Kabinetiroda, más megállapodásokat viszont meghosszabbított a Telekommal a kabinet.

Szerző

Rossz híreket közölt a Fitch

Jelentősen romlott az elmúlt negyedévben a világgazdaság növekedési környezete, elsősorban a kínai gazdaság lassulása és a feltörekvő térséget ért negatív olajpiaci ársokk miatt, de globális recesszió nem várható - áll a Fitch Ratings hétfőn Londonban ismertetett, felülvizsgált negyedéves világgazdasági prognózisában.

A nemzetközi hitelminősítő közölte, hogy az általa alkalmazott "Fitch 20" előrejelzési modell - amely a világ húsz legnagyobb feltörekvő, illetve fejlett ipari gazdaságának súlyozott növekedési átlagára szóló becslést vetíti ki a világgazdaság egészére - az ipari térségben 1,7 százalékos, a felzárkózó gazdaságokban 4 százalékos idei egész évi növekedést valószínűsít. A felzárkózó régióban ez lenne a leglassabb éves növekedési ütem 2001 óta, a 2009-es globális pénzügyi válság időszakától eltekintve - hangsúlyozzák a Fitch Ratings londoni elemzői. Ráadásul ezek érdemben rontott várakozások: a Fitch előző, decemberben ismertetett globális előrejelzésében e két térségre még 2,1, illetve 4,4 százalékos átlagos növekedés szerepelt 2016-ra.

A "Fitch 20" számítási modell alapján a hitelminősítő az idei évre 2,5 százalékos világgazdasági növekedést vár, 0,4 százalékponttal lassabbat a decemberi prognózisnál. A cég hangsúlyozza, hogy a globális feltörekvő térség ma már a világgazdaság összteljesítményének 40 százalékát adja, szemben az 1990-es évek végén mért 20 százalékkal, és ezért az e régiót érő sokkok világgazdasági kockázata is arányosan nőtt.

Vannak azonban kockázatenyhítő tényezők. Ezek közé tartozik, hogy a fejlett ipari térségben az olajárak zuhanása segíti a reáljövedelmek növekedését, és így a fogyasztási kiadásokat is. Mindemellett ha Kínának sikerül 6-7 százalékos éves növekedési ütemeket tartania, az is erőteljes hozzájárulás lenne a világgazdaság növekedéséhez - áll a Fitch hétfői londoni előrejelzésében.

A hitelminősítő várakozása szerint a kínai hazai össztermék (GDP) az idén 6,2 százalékkal növekszik; ez 0,1 százalékponttal rontott prognózis a decemberi előrejelzéshez képest. A cég jövőre 6 százalékos növekedést vár a kínai gazdaságban.

A Fitch Ratings hangsúlyozza, hogy Kína a 2010-2014-es időszakban 8,6 százalékos éves növekedési átlagot ért el.
A cég a legnagyobb negatív korrekciót az orosz gazdaság teljesítményére adott előrejelzésében hajtotta végre, elsősorban a zuhanó olajárak miatt. Felülvizsgált hétfői prognózisában közölte, hogy 2016 egészére az orosz GDP-érték 1,5 százalékos visszaesésével számol a decemberben jósolt 0,5 százalékos idei növekedés helyett. Ez azt jelenti, hogy Oroszország kétévi folyamatos recesszióban lesz, tavaly ugyanis 3,7 százalékkal esett az orosz hazai össztermék.

Az utóbbi időben más nagy londoni házak is egyre komorabb előrejelzéseket adnak az orosz gazdaság teljesítményére a csökkenő olajárak miatt. A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének iparági elemzői új, felülvizsgált prognózisukban közölték, hogy eddig az orosz hazai össztermék 0,5 százalékos idei visszaesésével számoltak, de ezt a várakozásukat 40 dolláros idei átlagos olajárat valószínűsítő becslésükre építették. A cég nyersanyagpiaci stábjának új előrejelzése szerint azonban az irányadó Brent olajfajta hordónkénti átlagára 2016-ban 31,25 dollár lesz, és a JP Morgan londoni elemzői emiatt most már szintén 1,5 százalékos orosz GDP-visszaesést várnak az idén.

A Morgan Stanley bankcsoport londoni befektetési részlegének elemzői ugyancsak jelentősen rontott prognózisukban közölték, hogy 2016-ra már 2,1 százalékos visszaeséssel számolnak az orosz gazdaságban, és jövőre is csak 0,9 százalékos növekedést várnak. A ház eddig az orosz hazai össztermék 0,8 százalékos idei csökkenését valószínűsítette, és 2017-re szóló előrejelzésében 1,7 százalékos növekedés szerepelt.

A Morgan Stanley londoni elemzői a felülvizsgálat előzményeként jelentősen, 50 dollárról 35 dollárra csökkentették az orosz exportban meghatározó súlyú uráli nyersolajfajta idei hordónkénti átlagos árfolyamára adott prognózisukat. Számításaik szerint ez azt jelenti, hogy 2016-ban 63 milliárd dollárral, az éves orosz GDP-érték 5,8 százalékával zuhan az olaj- és a földgázexportból eredő bevétel.

A Moody's Investors Service nemzetközi hitelminősítő a minap leminősítési felülvizsgálat alá vette Oroszország már most sem befektetési ajánlású, "Ba1" szintű államkötvény-besorolását, azzal a véleményével indokolva a döntést, hogy az olajpiaci árzuhanásból eredő szerkezeti sokk gyengíti az orosz gazdaságot és a közfinanszírozási helyzetet.

Szerző

Tömegesen terjednek a zsarolóvírusok

 Magyarországon is tömegesen terjednek a legújabb, a felhasználók adatait titkosítással hozzáférhetetlenné tevő zsarolóvírusok, amelyek egyik leggyakoribb képviselője a CTB-Locker - közölte az informatikai és információbiztonsággal foglalkozó Kürt Zrt.

A közlemény szerint a cég az elmúlt hónapokban több száz megkeresést kapott, hogy segítsen visszanyerni a zsarolóvírusok miatt elveszített adatállományokat. A váltságdíj ellenében az adatok titkosítását feloldó programok (ransomware) ellen azonban egyelőre nincs tökéletes védelem - hangsúlyozzák a közleményben. Hozzáteszik: még a fizetés sem jelent garanciát arra, hogy az érintett viszontláthatja a hozzáférhetetlenné tett adatait.

Kertész Zoltán, az évente mintegy négyezer sikeres adatmentést végző Kürt üzletágvezetője elmondta: tapasztalataik szerint súlyos károkat okoznak a CTB-Locker és a hasonló zsaroló vírusok. Azonban még a legfejlettebb adatmentő megoldásokkal sem lehet minden esetben visszaállítani az elérhetetlenné vált fájlokat. A cégnél folyamatosan dolgoznak azon, hogy megoldást találjanak a helyreállításra, és csökkenteni tudják a teljes adatvesztés kockázatát. Jelenleg az egyetlen hatásos ellenszer a megelőzés - szögezte le Kertész Zoltán.

A Kürt ezért a felhasználóknak tudatos és rendszeres adatmentést javasol hálózatra nem kapcsolt külső adathordozókra a bekövetkezett károk minimalizálása érdekében, a támadások kivédésére pedig a rendszeresen frissített védelmi szoftverek használatát.

A Kürt a zsarolóvírus működésértől közölte: először felugrik a számítógép képernyőjén egy látszólag ártalmatlannak tűnő ablak, és figyelmeztet, hogy a gép veszélyben van, ezért ajánlott egy vírusellenőrzés futtatása. Mivel az ablakot bezárni nem lehet, és nincs lehetőség a művelet mellőzésére, a felhasználók engedelmeskednek és ezzel lefuttatják a vírust. Ezt követően kapnak egy újabb üzenetet, miszerint az adatokat titkosították, de megfelelő összeg ellenében visszakaphatják őket. A váltságdíjak eltérőek, de nem biztos, hogy a fizetést követően az adatokat valóban visszakapja az érintett.

Szerző