A kormány a megszokott módon kezelte az Európai Bizottság nemrég nyilvánosságra hozott országjelentését: a számára kedvező értékelésekkel a nemzetgazdasági miniszter végigházalta a médiát, míg a bajokat megjelenítő fejezetekről mély hallgatásba merült. Az oktatás eredménytelenségét ugyan nem lehet elfedni a mostani pedagógus és szülői tiltakozások mellett, de a munkaerő-piaci és szociális fejezet kritikáit, benne a szegénységet és a magyar egészségügy helyzetét elemző lesújtó véleményt már nem tették ki a kirakatba.
Pedig a magyar munkaerő-piaci helyzet általános értékelése még belefér sikerpropagandába, hiszen a szöveg szerint „2014-ben és 2015-ben a stabil gazdasági növekedésre épülve folytatódott a munkaerőpiac talpra állása”. Csakhogy a folytatásban kimondják: bár tavaly majdnem 107 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, nagy részük közmunkás lett vagy kénytelen volt felkerekedni, hogy a kontinens fejlettebb országaiban vállaljon munkát. Azt, hogy hányan vannak a kivándorolt magyarok, senki nem tudja megmondani. A KSH tanulmányai rendre százezer körüli létszámot feltételeznek, mások – köztük Matolcsy György mostani jegybankelnök még gazdasági miniszter korában – akár félmillióra is taksálják ezt a kört. Annyi biztos, hogy a Németországban dolgozó magyarok száma majdnem megháromszorozódott 2010 és 2014 között, Angliában pedig évente 25 ezer magyar kap új társadalombiztosítási azonosító (NI) számot. Viszonylag pontos és éppen ezért ijesztő adatokkal csak olyan szakmák esetében rendelkezünk, amelyekben igazolást kell kérni a külföldi munkavállaláshoz a szakmai szervezetektől. Innen tudjuk, hogy az orvosok elvándorlása nem állt meg, az ápolók és szülésznők migrációja pedig erősödött is az utóbbi hónapokban.
Romák, fiatalok, nők
A kormány sok olyan intézkedést hozott 2010 óta, amelynek hatására javultak a foglalkoztatási statisztikáink, de ezek egyik része embertelen megoldásokat erőltetett a szociálisan vagy egészségükben megrokkantak tömegeire. Másrészt a közmunka révén tornázta magasabbra a foglalkoztatási rátánkat, súlyos milliárdokkal terhelve meg a ténylegesen piaci értékteremést végző adófizetők pénzéből finanszírozott költségvetést. Az idei uniós országjelentés értékeli, hogy a 15-64 év közötti korosztály 64,8 százaléka volt foglalkoztatott a tavalyi harmadik negyedévben, ami közelít a 66,1 százalékos uniós átlaghoz, de jelzi, hogy még mindig nem éri azt el. Az azonban már sem ebben az elemzésben, sem a foglalkoztatási helyzetet bemutató hazai statisztikákban nem szerepel, hogy hányan kerültek már ki mindenféle adatsorból, hányan szorultak ki a munka világából az Orbán-kormányok működési ideje alatt.
A tavalyihoz hasonlóan az idei értékelésben is hangsúlyosan szerepel, hogy Magyarországon három hónapig jár az álláskeresési-járadék, ez a legrövidebb jogosultsági idő az EU-ban, pedig az álláskeresőknek átlagosan több mint egy évre van szükségük ahhoz, hogy újra munkát találjanak. A túl rövid ideig nyújtott segítség arra kényszerítheti őket, hogy nem a végzettségüknek megfelelő munkát, vagy közmunkát fogadjanak el. Ez pedig rontja az elvégzett munka minőségét és akadályozza a gazdaság teljesítőképességének javulását – figyelmeztetnek az elemzők.
A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat nyilvántartásában 359 ezer álláskereső szerepelt most januárban, majdnem 55 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban. Az álláskeresők fele (49,8 százaléka) semmilyen pénzbeli támogatást nem kap, ami megmagyarázza, miért nem regisztrálnak álláskeresőként. Hogy mi történik később ezekkel az emberekkel, arról fogalma sincs a kormánynak és statisztikusoknak. Senki nem tudja megmondani, összesen hányan élhetnek most Magyarországon mindenféle segítség nélkül. Egy biztos, százezrekről kell – pontosabban kellene beszélnünk. Az Eurostat 2013-as adatai szerint egymillió ember él Magyarországon nagyon alacsony munkaintenzitású családban, ahol a bizonytalanság és a kiszolgáltatottság az úr, mert legalább egyiküknek nincs rendszeres munkajövedelme.
Az EU országjelentése nem jelez javulást a felnőtt roma lakosság foglalkoztatásában, közülük csak 29 százalék talált munkát és körükben az átlagnál jóval magasabb a tartósan munkanélküliek aránya. Ennek oka az alacsonyabb szintű iskolázottság, a területi szegregáció, valamint a közvetlen és közvetett diszkrimináció. Egy szintén uniós roma felmérésre alapozva jelentik ki, hogy az elmúlt öt évben a romák 51, más adatok szerint 64 százaléka tapasztalt hátrányos megkülönböztetést a munkakeresés során.
Hasonló nagyságú és ezzel összefüggő probléma, hogy - bár csökkent az ifjúsági munkanélküliség -, a nem foglalkoztatott, oktatásban és képzésben nem részesülő fiatalok (NEET-fiatalok) aránya továbbra is magas. A 16,7 százalékos magyar adat rosszabb a 12,5 százalékos uniós átlagnál, de ennél riasztóbb, hogy a 16–24 éves romák 37 százaléka nem tud dolgozni, és nem vesz részt oktatásban vagy képzésben sem.
Azt nagyon határozottan kijelenti az uniós elemzés, hogy a folytonos átszervezések sokat ártanak a foglalkoztatási helyzet javításán dolgozó hivatalok hatékonyságának. Azt mondják, hogy az állami foglalkoztatási szolgálatnál létrehoztak ugyan egy ügyfél-kategorizálási rendszert, amelynek alapján személyre szabott programokat és mentorokat lehet rendelni minden álláskeresőhöz, de olyan sokfelé szabdalt az irányítási rendszer, hogy az önmagában akadálya a programok hatékony működtetésének. Az Unió kifogásolja azt is, hogy az állami foglalkoztatási szolgálat reformjáról csak formális eljárási egyeztetés folyt a szociális partnerekkel.
A magát családbarátnak kikiáltó Orbán-kormány érthető módon nem dicsekedett az uniós elemzésnek azzal a részével sem, hogy a kevés gyermekgondozási intézmény miatt a magyar nők tudnak a legnehezebben munkába állni Európában. Az anyák foglalkoztatását nálunk 41 százalékban befolyásolja, hogy van-e legalább egy hat év alatti gyermekük, ami kimagaslóan a legrosszabb adat a kontinensen. Az Európai Bizottság látja a törekvéseket a helyzet javítására, de jelzi, hogy nagyon nagy a lemaradásunk.
Leírják, hogy nagyon nagyok az elérések a nemek között a foglalkoztatásban: 2014-ben a (20–64 éves) nők foglalkoztatási rátája 60,2 százalék, ami jóval a férfiaké (73,5 százalék) alatt maradt. Kiemelik, hogy Magyarországon ritkák a rugalmas, a szülőket a családi kötelezettségek és a karrier összehangolásában segítő munkafeltételek, továbbá, hogy kiugróan magas, több mint 18 százalékos a nemek közötti bérkülönbség azonos munka elvégzése esetén.
Nagy a szegénység
Az uniós országjelentés foglalkoztatási fejezete mellett a kormány igyekezett elhallgatni a társadalmi befogadást és szegénységet értékelő elemzést is. A jelentésnek ez a része ugyanis úgy kezdődik, hogy Magyarországon a szegénység továbbra is magas, és a szociális mutatók kevésbé javultak, mint az általános gazdasági és munkaerő-piaci helyzet. Azt is hangsúlyozzák, hogy az utóbbi években elkészült települési esélyegyenlőségi tervek alkalmasak lennének az előrelépésre, de ezekhez sem pénzt, sem a végrehajtás ellenőrzését nem társítja a kormány.
Talán a legmegdöbbentőbb megállapítás, hogy 2014-ben a gyerekek 41,5 százalékát fenyegette szegénység vagy társadalmi kirekesztettség, és négyből legalább egy gyerek volt kitéve a szegénység veszélyének. A 18 év alatti gyermekek körében a rendkívüli nélkülözés aránya 32,4 százalékkal a második legmagasabb volt az EU-ban. A természetben nyújtott juttatások kiterjesztése, mint például a hátrányos helyzetű gyermekeknek iskolai szünetek idején nyújtott ingyenes étkezés valamit javít a leghátrányosabb körülmények között élő gyerekek helyzetén – hangzik az értékelés. Az abszolút szegénység (a nemzeti szegénységi határ alatt élők aránya) a romák körében 67 százalékos, sokkal magasabb, mint a nem romák körében. Kritikusan fogalmaznak a szociális segélyezés reformjáról is, hangsúlyozva, hogy nem lehet nyomon követni, vajon az önkormányzatok milyen arányban segítik a fűtési támogatásra, vagy rezsi hozzájárulásra szorulókat.
Romlik az egészségügy
Romló adatokat ismertetnek a jelentés készítői az egészségügyből is. Az ellátórendszerre fordított közkiadások aránya az uniós átlag alatt van, az elmúlt évtizedben körülbelül hat százalékponttal csökkent az összes kormányzati kiadáson belül az egészségügyi ráfordítások aránya, az mindössze az uniós átlag háromnegyede. Ugyanakkor az utóbbi néhány évben enyhén nőtt a hálapénz – jelentik ki. Emlékeztetnek rá, hogy e közben a magyarok születéskor várható élettartama változatlanul az egyik legalacsonyabb mind a férfiak (72,2 év az uniós átlag 77,8 évvel szemben), mind a nők (79,1 év az uniós átlag 83,3 évvel szemben) esetében, a fő halálokok pedig továbbra is a szív- és érrendszeri betegségek, a rák. Eközben Magyarországon az uniós átlagnál kevesebb az orvos, ápoló és fogorvos (1000 főre 3,21 jut az uniós 3,47-hez képest). A háziorvosok aránya a szakorvosokhoz képest nagyon alacsony. Az EU Bizottsága szerint a béremelések ellenére az ágazatban továbbra is alacsonyak a fizetések és nincs biztosítva az egyenlő hozzáférés sem az egészségügyi ellátásokhoz. Értékelésük szerint az elvándorláson túl a lemorzsolódás is hozzájárul a szakértelem hiányához.
Számtalan területen fogalmaz meg tehát kritikát a jelenlegi magyar gyakorlattal, a kormányzat hozzáállásával kapcsolatban az Európai Bizottság, ám ezekről a jelentést ismertető vezetők elfelejtették tájékoztatni a közvéleményt. Nyilván azt gondolták, a 79 oldalas szöveget nagyon kevesen bogarásszák majd át, el lehet felejteni. Pedig a gazdasági eredményeket is visszaveti, ha a foglalkoztatás, a szociális szféra és az egészségügy nem segíti az embereket, hogy képesek legyenek dolgozni. Ma viszont nemcsak ennek belátása hiányzik, hanem félő, hogy a nulla százalékos költségvetés víziójának is ezek az ágazatok lesznek a nagy vesztesei.
Hosszan elemzik az országjelentés készítői, hogy Magyarország fő aktív munkaerő-piaci intézkedése a közmunka. Az elmúlt években jelentősen nőtt az erre fordított összeg, és meghaladta az álláskeresési járadékra fordított kiadásokat. 2014-ben a ráfordítás elérte a GDP 0,8 százalékát, 2015 és 2018 között pedig várhatóan megduplázódik. Hangsúlyozzák, hogy a közmunkát a szociális juttatások fokozatos kiváltására használja a kormány és azt is, hogy az nem támogatja kellőképpen a résztvevők nyílt munkaerőpiacra történő visszavezetését. Ez azzal a kockázattal jár, hogy sokan a rendszerben ragadnak – érvelnek a magyar társadalomkutatókhoz hasonlóan a nemzetközi elemzők. Emlékeztetnek rá, hogy a magyar hatóságok szerint a rendszerből sikeresen kilépők aránya 2014-ben mindössze 12,6 százalék, 2015 első felében pedig 13,1 százalék volt. Ráadásul nem tölti be eredeti célját, a tartósan munkanélküliek, a hátrányos helyzetű térségekben élő munkanélküliek és az alacsony képzettségűek megsegítését, hiszen 2014-ben és 2015-ben a résztvevők 47 százalékának volt közép- vagy felsőfokú végzettsége. Azt, hogy ki vehet részt képzésben vagy átképzésben, csak az határozza meg, hogy az adott térségben milyen oktatást tudnak megszervezni és nem az, hogy mire lenne szükség ahhoz, hogy később el is tudjanak helyezkedni az álláskeresők. Azt is megfogalmazza az országjelentés, hogy megfelelő ellenőrzés hiányában sok önkormányzat az alapfeladatai ellátásához is közmunkásokat alkalmaz, bár ezt a jogszabályok tiltják. A Belügyminisztérium közfoglalkoztatási statisztikái 2015 decemberig tartalmaznak részletes adatokat. Ezek szerint tavaly decemberben 229 643 közmunkás dolgozott az országban, 37 ezer 25 év alatti fiatal és közel 60 ezer 50 év feletti. A teljes létszám felének legfeljebb általános iskolai végzettsége van, de 5-6 ezer diplomás is folyamatosan bent van a rendszerben.
