A kancelláriaminiszter kedves embernek tartja a hivatalosan lényegében nem létező, mégis mindig és mindenütt felbukkanó Habony Árpádot. Aki tanácsokat ad, de sosem minősítik tanácsadónak, a miniszter is csak "magyar állampolgárnak" aposztrofálta. Lázár János különben maga is kedves ember, ezt minden csütörtökön bizonyítja, amikor készséggel válaszol még a provokatívnak látszó kérdésekre is (hiszen az újságírók köztudottan folyton provokálnak). És a kedves vezető - lám csak, ő is az - környezete tele van kedvesebbnél kedvesebb emberekkel.
Ezek már nem olyanok, mint egykor Orbán Viktor és harcostársai voltak, a Bibó-kollégisták, akik oly sokra vitték. Bennük "elképesztő tudásvágy és cselekvési potenciál" feszült. Felmondani készültek - aztán fel is mondták - azt a látens alkut, amelyet a pártállami rendszer „kötött” a társadalommal, „no toleranciát” hirdettek a politikában. Minderről már egykori mentoruk ír egy most megjelent kötetben. Stumpf István a nyolcvanas években tanította őket, a kilencvenesben beállt közéjük, kancelláriaminiszter volt Orbán első kormányában, a második meg jutalmul alkotmánybíróvá tette. Most mégsem csak dicsér. Igaz, még temetni sem jött Cézárt, de úgy látja, ha a mai trend folytatódik, rossz vége lesz a "fiúknak", meg a hozzájuk csapódott rengeteg útitársnak.
Kétségkívül figyelemre méltó, hogy ő is úgy értékeli a mostanra kialakult helyzetet, mint a jelenlegi hatalom megannyi kritikusa. Bajnak ítéli, hogy mára visszafordíthatatlan lett a feszültség "a szakkollégiumi generáció legerősebb belső párosa", vagyis Orbán és Simicska között. De talán még nagyobbnak, hogy a Fidesz új generációjának már semmit sem jelent a szakkollégiumi időszak közösségi érték- és élményvilága. Őket már csak a hatalom és az anyagi javak gyarapítása motiválja. Ami pedig a vezért illeti, szerinte "a sikerek sűrű ködként takarják el a társadalom mind szélesebb köreiben felhalmozódott feszültségeket".
A figyelmeztetés egyértelmű. Egyelőre még kevesen vannak a "belső körökben", akik Stumpfhoz hasonlóan látják és ki is merik mondani az igazságot. És az sem biztos, hogy ezzel bármit is elérhetnek.
Ez még a kedves emberek ideje. De az álarc már kopik rajtuk.