labdarúgás;Manchester United;City;

2016-03-19 06:53:00

Manchesteri csúcsmeccs

Újabb kulcsfontosságú mérkőzés vár a hatodik helyen álló Manchester Unitedre, amely a városi rivális City otthonába látogat az angol labdarúgó-bajnokság 31. fordulójában. A vörös ördögök csütörtök este a Liverpool ellen, 3-1-es összesítéssel búcsúztak az Európa-ligától, így már csak a bajnokságban tudják kiharcolni a Bajnokok Ligája indulást. 

A negyedik helyen álló Cityhez képest négy pont a lemaradása Louis van Gaal legényeinek, így egy esetleges győzelemmel egy pontra csökkenthetnék a hátrányukat. A feladat nem tűnik egyszerűnek, ugyanis a legutóbbi négy vendégeskedéséből hármat elvesztett az MU városi riválisával szemben, ám Manuel Pellegrini gárdája sincs kimondottan jó formában. A csapat a legutóbbi öt mérkőzéséből mindössze a sereghajtó Aston Villa ellen tudott diadalmaskodni.

A listavezető Leicester City a 15. Crystal Palace otthonában vendégeskedik. Az együttes vezetőedzője, Claudio Ranieri cáfolta azokat a híreszteléseket, miszerint jövőre az olasz válogatottat irányítja majd. Mint mondta: szeretné, ha karrierje utolsó állomása a Leicester lenne. „Még rengeteg munka vár itt rám, alig kezdtünk neki az építkezésnek” – fogalmazott az olasz tréner.

Premier League, 31. forduló. Szombat: Everton-Arsenal (Tv: Digisport 1, 13.45), Chelsea-West Ham United (Tv: Digisport 1, 16.00), Crystal Palace-Leicester, Watford-Stoke, West Brom-Norwich, Swansea-Aston Villa (Tv: Digisport 1, 18.30). Vasárnap: Southampton-Liverpool (Tv: Digisport 3, 14.30), Newcastle-Sunderland, Manchester City-Manchester United (Tv: Digisport 1, 17.00), Tottenham-Bournemouth. Az élmezőny: 1. Leicester 63 pont, 2. Tottenham 58, 3. Arsenal 52.