toborzás;OKF;kéményseprőhiány;

2016-03-25 10:37:00

Az életünkkel játszanak - Kéményseprőket keres az OKF

Veszélybe kerülhet nemcsak a kéményseprő szakma, de az állampolgárok biztonsága is a kormányzat átgondolatlan "rezsicsökkentő" ámokfutása miatt - írta lapunk tavaly nyáron, amikor az ágazat ellehetetlenülésére maguk a kéményseprők próbálták felhívni a figyelmet a Parlament előtt. 

A kéményseprők a demonstráción meggyújtottak egy jelképes kéményt, ami sűrű fehér füsttel jelezte az Országgyűlésnek, hogy az érintetteknek elegük van abból, hogy a megkérdezésük nélkül döntenek róluk, és egyre nagyobb létbizonytalanságban élnek. A kéményseprő-ipari szolgáltatásokról szóló törvénymódosítás általános vitája 2015 márciusban anélkül zárult le, hogy döntés született volna arról, kihez tartozik majd a szolgáltatás. Később kiderült: a kormány kivette azt (is) az önkormányzatok hatásköréből, és a távlati tervek szerint katasztrófavédelemhez csatolja a feladatot.

Nos, 2016 március 25-én (ma) pedig a helyzet ott tart, hogy - az MTI hírei szerint - az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság kéményseprőket toboroz, egészen pontosan: tizenöt megyében keresik az életünket is védő szakembereket.

 Az OKF tehát nem kevés helyen küzd - az életünket is veszélyeztető - hiánnyal: Baranya, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Pest, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Veszprém megyei munkára keres kéményseprő szakembereket és -mestereket. 

A távirati iroda azt írja: az év második felétől jelentős mértékben átalakul a kéményseprés rendszere Magyarországon. A kéményseprőipari tevékenységről szóló törvény, valamint a kéményseprőipari szerv kijelöléséről szóló kormányrendelet alapján július 1-jétől a katasztrófavédelem kéményseprőipari szervezeti egysége látja el a tevékenységet azokon a településeken, ahol jelenleg a katasztrófavédelem által kijelölt közérdekű szolgáltató biztosítja  (vagy nem - a szerk.) az átmeneti ellátást, továbbá ott, ahol az önkormányzat e nappal felmondja a közszolgáltatási szerződését.

A katasztrófavédelem ellátási körébe várhatóan tizenöt megye 1830 településének 1 millió 829 ezer 358 kéménye tartozik majd - mondta az OKF szóvivője, kiemelve, hogy a kéményseprést változatlanul kéményseprők végzik majd. ( kő a szívünkről - a szerk.) 

A toborzásra jelentkezőknek rendelkezniük kell kéményseprő szakmunkás végzettséggel, a mestereknek értelemszerűen mestervizsgával. Emellett feltétel az egészségügyi alkalmasság, a hatósági erkölcsi bizonyítvány megléte, az állást betölteni kívánótól elvárás, hogy tudja kezelni a táblagépeket. Az elbírálásnál előnyt jelent a szakmai gyakorlat és a B kategóriás jogosítvány. Az állásra április 15-ig lehet jelentkezni, a munka július 1-jén kezdődik.