A kancelláriaminiszter a sajtótájékoztató elején megemlékezett a ma elhunyt Nobel-díjas írónkról, Kertész Imréről. Szerinte a Sorstalanság írójának halála a nemzet vesztesége, mivel a 20. század megértetéséhez vitt minket közelebb.
Terror, "migránsok"
Lázár ezután rögtön belevágott a terrorveszély és a menekültválság kérdéskörébe nyomatékosítva hogy az Iszlám Állam Magyarországot a célkeresztbe vette, ám a kormány persze mindent megtesz, hogy a magyar emberek biztonságát garantálja - utalva a terrortörvény megszavazásának fontosságára.
Ilyen tanáros kiigazítással kezdte a válaszát a miniszter a Népszava újságírója, Fazekas Ágnes kérdésére, miszerint beterjeszti-e a kormány az alkotmány módosítását is szükségessé tevő terrortörvényt, illetve akár kompromisszumra is hajlandóan egyeztetnek-e ezügyben az ellenzékkel. A válasz a szokásos Lázár-féle szózuhatag formájában érkezett, konkrétumok nélkül, lényegében az ellenzékre tolva a felelősséget, belemerevedtek sajnos az álláspontjukba, miközben a kormány persze kész az egyeztetésre, és mérlegelik az ésszerű javaslatokat.
A miniszter elmondta, hogy Pintér Sándor közepesre mérsékelte a hazai terrorfenyegetettséget, és nincs szükség az Iszlám Állam fenyegetése miatt a szint emelésére. Szerinte azokat az eszközöket kérik a végrehajtó hatalomtól a terrorfenyegetettség megelőzésére, amiket Nyugat-Európában is alkalmaznak. A konkrét javaslatokról holnaptól egyeztetnek.
Kormányinfó nem múlhat el "migránsozás" nélkül, így Lázár megismételte a brüsszeli támadás óta napi rendszerességgel sulykolt elmondott riogatást, hogy a bevándorlás fokozódásával egyre nagyobb a terrorveszély. Kisebb-nagyobb csoportok felbukkannak a határnál, ezért a kormány folyamatosan követi az EU-Törökország megállapodást, ami egyelőre akadozik. Mindazonáltal jelenleg kvótacsend van Európában, ám a kormány résen van, és kitart a kvótareferendum mellett.
Nyerőautomaták
A következő években a magyar bíróságok előtt zajlanak majd azok a pere, amik arról döntenek, hogy a pénznyerő automaták betiltása mennyiben volt jogszerű - mondta Lázár. "A magyar államnak az volt az érdeke, hogy korlátozzák a félkarú rablók tevékenységét Magyarországon" - fogalmazott, hozzátéve: a vállalkozáshoz való jog és a közérdek viszonyát kell tisztáznia a bíróságoknak.
EU-s pénzek, "sorosozás"
A miniszter azt mondta, hogy 2007-2013 között Magyarország 8600 milliárd forint uniós pénzt nyert el, több mint 9750 milliárd forintban kötöttek szerződést. Ebből pedig több mint 9000 milliárd forintnyi kifizetés történt. Jelenleg több mint 600 milliárd forintról megy a vita - jelezte Lázár János azzal kapcsolatban, hogy az Európai Bizottság részlegesen elzárta a "magyar csapot". Lázár elmondta, hogy Magyarország 108 százalékos kifizetési aránnyal zárta a mögöttünk hagyott uniós ciklust. Szerinte hat ügyben, kétszáz milliárd forintról megy a vita jelenleg.
A téma kapcsán ismét szóba hozta Soros Györgyöt, azt mondta: súlyos tévedés, hogy korrupció lengené be a hazai uniós pályázatokat, mint azt a magyar származású milliárdos közeli médiában naponta lehet olvasni. Szerinte Sorosnak érdemes lenne megfontolni a kivonulás gondolatát a hazai piacról sikertelenség esetére.
Oktatás - Kudarc volt a tegnapi akció
Lázár szerint kudarc volt a tiltakozás, és hiba volt a politikát bevinni az iskolába. A kormány továbbra is kész a tárgyalásokra minden olyan partnerrel, aki szemtől-szembe elmondja, mi a probléma az oktatásban. És nem örülnek annak, hogy a március 30-i tüntetés sikertelen volt.
A Népszava a kérdések idején nem hagyta annyiban a témát, Fazekas Ágnes tovább faggatózott, hogy mik a tervek az oktatás területén, annál is inkább, mert a tanárok jelezték, nem hátrálnak, készek az újabb akciókra. Lázár miniszter azonban ismét a köznevelési kerekasztalhoz invitálta a lázadozó tanerőket, szerinte az lenne a felelősségteljes magatartás, ha ott zajlanának az egyeztetések. Mondta ezt többedszer annak ellenére, hogy az oktatás reformját követelő tanárok számtalan esetben tudatták, elmagyarázták, kiáltványba foglalták: miért nem elfogadható számukra a kormány által kijelölt és erőltettet kerekasztal. Sőt, a tájékoztatón a kormányt képviselő Miniszterelnökséget vezető miniszter a már ismert Lázár-mosoly kíséretében - szerepet cserélve az újságírókkal - feltette a kérdést: de hát nem is értem, mi a baj a köznevelési kerekasztallal, mi a probléma ezekkel a magyar emberekkel? (Szó bennszakad, hang fennakad...)
Később újságírói kérdésre válaszolva azt is közölte, hogy a kormány még nem döntött a Klik megszüntetéséről, az pedig biztos, hogy a magyar állam nem mond le a fenntartói jogáról.”

Csok, nok
A miniszter elmondta, hogy a nok esetében az MNB felügyelete rengeteg területre terjed ki. A csok iránt 24 ezren érdeklődtek, 2500 kérelmet fogadtak be a bankok, és kétezren kapták meg eddig a támogatást.
Vasárnapi zárva tartás
Lázár kijelentette, hogy a vasárnapi boltzár ügyét a kormány lezártnak tekinti, a választóknak kell majd dönteniük a témában. Szerinte a boltzár óta a kiskereskedelmi forgalom gyorsabban nőtt, mint az EU-ban.
Átalakul a Magyar Államkincstár
A kormány két lépésben átalakítja a Magyar Államkincstárat (MÁK), ezt követően a szervezet végez minden állami kifizetést - jelentette be Lázár János. A Miniszterelnökséget vezető miniszter az idei-, illetve a jövő év nyarát jelölte meg a változások határidejeként, és közölte: minden más kifizető ügynökség megszűnik. A MÁK fizet ki minden egészségpénztári vagy nyugdíjbiztosítási pénzt, a szakpolitikai feladatok pedig maradnak a tárcáknál - közölte Lázár János, aki azt is tudatta: a szervezetnél személyi változások is várhatók.
Jegybank- és postatörvény
A postatörvény módosításáról szóló alkotmánybírósági (Ab) döntést sikerként értékelte Lázár János, a Magyar Nemzeti Bankról (MNB) szóló törvény alkotmányellenesnek nyilvánított módosításáról pedig azt közölte:a parlamentnek meg kell vizsgálnia a kérdés rendezésének lehetőségét alkotmányos keretek között. Az Ab ma mondta ki: alkotmányellenes a jegybanktörvény adatnyilvánossággal kapcsolatos módosítása. A testület elutasította ugyanakkor az államfő postatörvénnyel kapcsolatos, hasonló jellegű indítványát. Lázár a Kormányinfón reagált a határozatra, közölve, hogy tanulmányozni fogják azt.
