Emmi;kórház;vizsgálat;halál;mentők;sürgős ellátás;külföldi nő;

2016-04-12 10:26:00

Össze-vissza hurcolt nő halála - Emmi: senki nem hibázott

Mind a mentőszolgálat, mind a kórház a szakma szabályainak megfelelően járt el annak a 37 éves külföldi nőnek az ellátásánál, aki március elején halt meg - közölte a vizsgálat eredményét az Emberi Erőforrások Minisztériuma egészségügyért felelős államtitkársága.

A Népszabadság értesülése alapján a Népszava is megírta az esetet, amelynek során az asszony utcán történt stroke-gyanús rosszulléte után négy órával került a műtőasztalra. A mentőket a járókelők riasztották a XII. kerületbe,  a Szent Imre Kórház sürgősségi ügyelete először a Szent János Kórházba irányította őket. Az már csak a helyszínen derült ki, hogy a kórház  korábban lemondta az intenzív ellátást igénylő betegek fogadását, ezért a nőt a helyettesítő Szent Margit Kórházba vitték, ahol az ügyeletes orvos neurológus szakorvos hiányában nem akarta átvenni, majd a Szent Imre jelezte, ebben az esetben mégis fogadja a beteget. Időközben a nő keringése leállt, nem volt szállítható állapotban, újra kellett éleszteni, végül a Szent Margitban műtötték meg, de már későn, ugyanis addigra meghalt. 

Az Emmi közleménye szerint a beteget az eset körülményeihez képest a lehető legrövidebb időn belül a mentő - a korábbi sajtóhírekkel ellentétben - egyenesen az őt ellátó intézménybe vitte. Az életét azonban nem tudták megmenteni. Azt írták: a jövőben a kórházfenntartó Állami Egészségügyi Ellátó Központ és az Országos Mentőszolgálat az eddiginél szorosabb együttműködést alakít ki a betegek ellátásáért, a mentőszolgálat pedig felajánlotta, hogy a gyorsabb információáramláshoz tetra rádiókat biztosít a kórházaknak.

Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár március 24-i sajtótájékoztatóján beszélt arról, hogy vizsgálatot indított az ügyben. A vizsgálat célja annak felderítése volt, hogy megfelelő volt-e az adott esetben, illetve megfelelő-e általában véve a kórházak és a mentőszolgálat együttműködése, illetve szükség van-e annak javításához jogszabály-módosításra. Nos, a vizsgálat azt állapította meg, hogy mind a mentőszolgálat, mind a kórház a szakma szabályainak megfelelően járt el.