- Néha az ember úgy érzi, mintha a társadalom különböző csoportjai nem is ugyanazt a nyelvet beszélnék.
- Ezért olyan nehéz közös nevezőt találni a leginkább feszítő ügyekben.
- Mit gondol, megtalálná azt a bizonyos közös nevezőt?
- Nagyon sok mindent megtapasztaltam már a rendszerváltást követő politikai csatározások során. Nem szeretnék többre vállalkozni, mint amennyit a mozgásterem megenged. Úgy gondolom, ha a mai politikai közbeszédhez képest szokatlan stílussal állunk elő, ha más lesz a mi hangvételünk, mint a többieké, ha sikerül előtérbe tolni a szakmaiságot, egyensúlyt teremteni az érdekek és az értékek között, ha újra tudunk értelmezni arányokat, ha fékeket, egyensúlyokat szorgalmazunk, ha…
- Nem túl sok a „ha”…?
- Lehet. Feltételes módban kell fogalmazni, mert nem forradalomban gondolkodom. Nem vagyok tüntetős, utcára menős típus…
Fotó: Molnár Ádám
- De mégis forradalomról beszél, igaz, a józan ész forradalmáról. Kik állhatnak ennek az élére?
- Ki fog derülni. Az értelmiség megosztott, a politikai irányzatok egyike-másika a megosztásra játszik. Ez pedig felőrli az erőt. A mi mozgalmunk talán egyfajta esély lehet, hiszen ez a pici ország nagyon rossz állapotban van, mind mentálisan, mind gazdaságilag, erkölcsileg. Az a nagy kérdés, tudunk-e közösen valami vonzó távlatot kínálni azoknak, akik másképpen szeretnének itt élni.
- Egy évet adott arra, hogy abban a bizonyos 12 pontban konszenzusra jusson az ország. Elég lesz ennyi idő?
- Ha ebben az évben sikerül ezt végig vinni, akkor érdemes a továbbiakról gondolkodni. Addigra kiderül, milyen hátszelet kapunk. Egy vívó hasonlattal hadd érzékeltessem: a pástra nem érdemes fegyver nélkül fellépni, nem is ott kell a versenyzőnek megtanítani a technikát és a taktikát. Elegendőnek kell lennie egy évnek a helyzet tisztázására. 1848. március 15-én mi volt az emberek kezében? Semmi. Mégis egy év alatt mi minden történt!
- Akkor legalább ott voltak a márciusi ifjak. Volt egy Kossuth, Széchenyi, Batthyány Lajos… Ma csak egy lejáratódott politikai osztály van, amelytől a civil mozgalmak valósággal irtóznak. De egy országot csak politikusok vezethetnek. Az pedig ma már szakma.
- Így van. De nem igaz, hogy minden politikus lejáratódott. Azok az emberek, akik egy-egy tüntetésen vállalják a megszólalást, nem politikusok? Dehogynem! Csak nem pártpolitikusok, egy-egy szakmát képviselnek, azokat a civileket, akik őket odaállították. Később, majd ha a pártpolitika lesz a döntéshozás szintje, akkor valamilyen pártzászló alá kell tömörülniük. És biztos vagyok benne, hogy addigra kitermelik azokat, akikben megbízik a társadalom. És ezek között lesznek olyanok is, akik korábban már ilyen vagy olyan színekben megfordultak a politikai porondon. Szóval vannak és lesznek új politikai arcok, ebben biztos vagyok, de nem nevezek meg senkit, mert azt perceken belül tönkre tennék. Az a baj, hogy a mai politikusok többsége nem lát a pályán, soha nem volt munkahelye, nincs valóságérzete. És ez alól harminc év parlamenti tapasztalata sem ad felmentést.
- Volt egy ijesztő félmondata: nem nevez meg senkit, mert azt egy perc alatt lejáratják. Nem tart a karaktergyilkosoktól?
- Miért kellene tartanom?
- Ezt komolyan kérdezi?
- Igen. Ha majd veszélyes leszek a hatalom számára, biztosan megtalálnak. Éltem már meg ilyesmit az előző önkormányzati választás során, de csak azt érték el, hogy többen szavaztak rám, mint bármikor korábban. Fognak kutakodni az életemben, és ha nem találnak semmit, az sem kizárt, hogy majd gyártanak. Nincs mitől félnem, hiszen törvénytelenséget soha nem követtem el, az anyagi helyzetem átlátható, a magánéletemben sincs rejtegetni valóm, és olyan rokonom sincs, aki milliárdokat tudna ajándékozni nekem. De, volt már, hogy kóstolgattak és biztosan lesz is még ilyen.
- Meg kell kérdeznem: ilyen körülmények között kikre tud támaszkodni a szervezésben?
- Van mögöttem már egy kisebb csapat, amelynek tagjai ugyanúgy mint én, lelkesedésből, elkötelezettségből dolgoznak, minden ellenszolgáltatás nélkül. Ugyanúgy gondolkodnak, mint én: van egy ügy, amiért odateszed magad, vagy elfordítod a fejed. Kutatókat, szakértőket szeretnék megnyerni a mozgalomnak, függetlenül attól, hogy jobb- vagy baloldali. Normálisan gondolkodókat verbuválok. Most még csak tapogatózok, de ezt is csak óvatosan tehetem, mert a Fidesz – mint régen a pártállam – mindenről azonnal tudomást szerez. Van néhány nagyon fontos szakterület, mint például a gazdaság, a szociális szféra, az oktatás, az egészségügy…
- Orbánék is főleg ezeken a területeken ígértek változásokat. Az ígéret nem kerül semmibe.
- Nem fogunk ingyen ebédet ígérni, se ingyen tankönyvet. Legyen mindennek ára, fizesse meg mindenki, de aki rászorul, annak adjunk segítséget. Az otthonteremtés a Fidesz kedves lózungja, de eszükbe sem jutott megkérdezni az érintetteket, mit szeretnének? Lakást építeni, vagy bérlakást? A saját lakás fékezi a társadalmi mobilitást, az ország keleti feléből nehezen mozdul a nyugatiba az, akit odaköt a háza. Hiába találna ott jobb életkörülményeket, munkát. Ezt akarjuk? Nem biztos. Milliárdokat költ mindenféle akcióra a kormányzat, de ezek nem azoknak segítenek, akik rászorulnának. Senki nem kérdi meg a fiatalokat, az orvosokat, a nővéreket, mi változzon, hogy ne menjenek el? Vagy ha már elmentek, miért jönnének haza?
- Próbálom valahová elhelyezni a hazai politikai palettán. Gémesi György volt MDF-es politikus, de, hogy ma micsoda… Segítene?
- Manapság nem lehet a hagyományos jobb- és baloldali fogalmakat használni. Az én gondolkodásom jobboldali, ha a kereszténydemokráciát oda soroljuk, de nem áll messze tőlem egy igazi szociáldemokrata szellemiség sem. Hiszem, hogy fontos a társadalmi szolidaritás, a leszakadók támogatása, a munkaadók és a munkavállalók érdekeinek összecsiszolása. Ezek baloldali értékek, amire valaki egyszer azt mondta: Gémesi, te egy konzervatív szocdem vagy.
- Annak idején, amikor belépett az MDF-be, az még mozgalom volt, aztán párt lett belőle. Most megint mozgalmat szervez. Vannak, akik úgy gondolják, hiba volt az MDF váltása.
- Ezen lehet vitatkozni, de akkor nem volt más választásunk. Olyan nagy volt a támogatottságunk, hogy csak pártszínekben lehetett politizálni. Nem tudom…
- Gödöllőn máig emlegetik, hogy amikor a helyi MDF élére választották, azzal állt ki az emberek elé: aki nem tart velünk, az jobb, ha már megy is. Ma is ezt mondaná?
- Akkor 32 éves voltam. Ezt kellett mondanom.
- Ha majd meglesz az új mozgalma, akkor is ajtót mutat a bizonytalankodóknak?
- Ha ezt mondanám is, biztosan nem ugyanúgy tenném. Azok az emberek, akiket akkor elküldtem, visszahúztak minket. Biztosan lesznek ma is ilyenek, de árnyaltabban fogalmaznék: aki egy kicsit is tud - és akar - segíteni, az tegye hozzá a maga kicsijét, de aki rombol, arra ma sincs szükség.
- Három arcát ismerjük: a sebészt, a vívót, a polgármestert. Mind a három ugyanarról szól: a határozottságról, a döntésképességről. Hadd közelítsek a vívás oldaláról: a józan ész mozgalomban mi a „második szándék”?
- A vívásban azt nevezik második szándéknak, amikor az ember tesz egy olyan mozdulatot, amivel megpróbálja kiváltani az ellenfél reakcióját. Én most tettem egy olyan mozdulatot, amire a társadalomnak valamilyen választ kell adnia. Lehet, hogy azt a választ kapom, az emberek szerint nincs alternatívája a jelenlegi kurzusnak, és csak egyfajta megoldást látnak. Vagy mernek lépni, mert elhiszik, hogy lehet változtatni. Erre a „mozdulatra” kiderül, hogy a fotel, a sör a fontosabb, vagy az, hogy nem szabad beletörődni a mai állapotokba.