látogatás;befogadás;szíriai menekültek;Ferenc pápa;Leszbosz;

2016-04-18 07:33:00

Menekültek a Vatikánban

Ferenc pápa ismét bizonyította emberségét, hiszen öt órás görögországi, leszboszi látogatásáról tizenkét szíriai menekülttel tért vissza Rómába. Ezzel példát mutatott azoknak az országoknak, amelyek még a csekély számú menekült európai elosztását biztosítani hivatott kvótarendszert is elutasítják.

Ferenc pápa tizenkét szíriai menekültnek nyújt menedéket. Ez a lépése igazolja azt, mennyire szívén viseli a menekültkérdést, s nem csak beszél a problémáról, hanem ő is próbál tenni a háborús övezetekből elvándoroltak gondjainak enyhítéséért. Természetesen ennyi menekült „csepp a tengerben” egy olyan időszakban, amikor milliók kelnek útra csupán Szíriából. Mégis fontos jelzés, példamutatás humanizmusból azoknak az államoknak, amelyek hallani sem akarnak a menekültek befogadásáról. Federico Lombardi, a Szentszék sajtószóvivője elmondta, hogy a három szíriai családot Ferenc pápa kezdeményezésére hozták el a szigetről, s ügyükben a vatikáni államtitkárság folytatott megbeszéléseket a görög és az olasz külügyminisztériummal. A Vatikáni Rádió közlése szerint mindhárom szíriai család muzulmán, kettő Damaszkuszból, egy pedig Deir az-Zorból származik. Mindhárom család otthonát lebombázták. A szíriai családok befogadása és eltartása a Vatikán költségére történik, míg a családok konkrét elszállásolása és ellátása a római Szent Egyed közösség segítségével valósul meg.

Előzőleg, Leszbosz szigetén az egyházfő menekültekkel, helyiekkel találkozott. Elmondta, hogy amióta a görög sziget vált a migránsok első európai állomásává, szeretne eljutni ide, ezért köszönetet mondott Istennek, amiért ezt megadta számára. Mint mondta, csodálattal tekint a görög népre, amely a komoly gazdasági nehézségek ellenére tárt karokkal várja a menekülteket. Isten viszonozni fogja ezt a nagylelkűségüket – tette hozzá. Az egyházfő immáron sokadszorra szólított fel a menekültekkel való szolidaritásra. A pápa kiemelte, hogy a leszbosziak hidakat, s nem kerítéseket emelnek. A korlátok csak elválasztanak ahelyett, hogy segítenének, mindamellett előbb-utóbb konfliktusokhoz is vezetnek – emelte ki.

A pápa később imával emlékezett meg a migráció áldozatairól, végül pedig Bartolomeosz ökumenikus pátriárkával és Jeromos érsekkel együtt egy-egy babérkoszorút dobtak a tengerbe a tengerbe veszett emberek emlékére. Ferenc pápa imájában rámutatott arra, hogy a mai világban közönnyel szemlélik mások szenvedéseit. „Irgalom Istene és mindenki Atyja, rázz fel minket a közöny álmából, nyisd fel szemünket szenvedésükre és szabadíts meg minket az érzéketlenségtől, mely a világias jólét és a bezárkózás gyümölcse. A te sugallatodra mindannyian, nemzetek, közösségek és egyének ismerjük fel, hogy a partjainkra érkezők a mi fivéreink és nővéreink” – hangoztatta az egyházfő.

Útban hazafelé, az őt szállító repülőgép fedélzetén – szokásához híven – sajtóértekezletet tartott a pápa. Kifejtette, nincs összefüggés a látogatása, illetve az Európai Unió és Görögország között megszületett menekültügyi megállapodás között. Vizitjét humanitárius okokból iktatta be. Hozzátette, azért is döntöttek muzulmán családok befogadása mellett, mert bár a befogadandók listáján keresztények is voltak, az ő papírjaikat nem találták rendben. „Ők mind a tizenketten Isten gyermekei” – hangsúlyozta. Elismerte, több országban a menekülteket nem integrálták a társadalomba, ezért „Európának vissza kell szereznie az integrálás képességét” – fejtette ki. Szerinte nagy szükség lenne a befogadásra való nevelésre. A pápa rámutatott arra is, hogy a határok lezárása nem oldja meg a problémát és a határokat lezáró államok hosszabb távon saját népüknek is ártanak.