egészségügy;stadion;előzetes;publi;

2016-04-20 18:40:00

Két stadion ára

100 milliárd forintra, két stadion építési költségére árazták be az egészségügyet, ennyi többletforrást kívánnak biztosítani a következő évre - írja holnap megjelenő cikkében Kökény Mihály, korábbi egészségügyi miniszter.

Meg is indult a turbósított kommunikáció, amelynek nem titkolt célja, hogy elhitesse az egészségügy szereplőivel - és persze a betegekkel -, hogy ebből a pénzből szinte minden megoldható. Ezt sulykolják már napok óta, pedig még arról sem tudtak igazán megegyezni, hogy mennyit akarnak ebből ténylegesen a jövedelmek felzárkóztatására fordítani, és mennyi jut majd más célokra. Lázár és Balogh miniszterek még arról beszéltek, hogy ez az összeg kizárólag béremelési célokat szolgál, de az egészségügyért felelős államtitkár gyorsan lehűtötte a kedélyeket, mondván, hogy nem a béremelés az egyetlen cél, amire figyelemmel kell lenni a keret elosztásakor. Nagy sietséggel meg is kezdődtek a bértárgyalások (kizárólag a tisztelettudó szereplőkkel), s ki is derült, hogy miként gondolja a béremelésre fordítható összeg elosztását a kormány. A szakorvosok körében maga keltette bérfeszültség tompítását tartják a legfontosabbnak és arányaiban jóval kevesebbet gondolnak juttatni a nővéreknek. Nem véletlen, hogy ez utóbbiakkal kapcsolatos kormányzati elképzelést még a lojális érdekképviseletek is visszautasították.

A teljes cikk csütörtökön jelenik meg.