Michelisz óriási pechsorozata

Publikálás dátuma
2016.04.25 07:55
Ez nem a mogyoródi közönségkedvenc, Michelisz Norbert hétvégéje volt FOTÓ: MOLNÁR ÁDÁM
Fotó: /
Semmi sem jött össze a túraautó-világbajnokság (WTCC) Magyar Nagydíján a hazai közönség kedvencének, Michelisz Norbertnek. A gyári Honda versenyzőjének az autója már az első verseny felvezető körén elfüstölt, míg a fő futamon kitört a bal hátsó kereke az utolsó körben. A Zengő Motorsport fiatal tehetsége, Ficza Ferenc viszont bravúrosan szerezte meg élete első pontjait a sorozatban.

"Ha most kívánhatnék, akkor essen az eső" – reménykedett még szombaton a vasárnapi Magyar Nagydíj futamait illetően a túraautó-világbajnokságban szereplő (WTCC) gyári Honda magyar versenyzője, Michelisz Norbert. A kétszeres privát világbajnok kérése megvalósult, ez azonban se neki, sem pedig közvetlen riválisainak nem hozott szerencsét az első, kaotikus futamon.

A 31 éves pilóta a szombati kvalifikáción a hatodik helyet szerezte meg, míg hondás csapattársai, Robert Huff a harmadik, Tiago Monteiro pedig a negyedik lett. A Zengő Motorsport a Hungaroringen is egyedül Ficza Ferencet indította a versenyeken, Nagy Dániel még nem mutatkozhatott be a WTCC-ben. A fiatal tehetség az utolsó, 17. pozícióban zárt az időmérő edzésen.

A mogyoródi nyitó futamot – melyen megfordítják az első tíz helyezett rajtsorrendjét – Michelisz az ötödik helyről várta. A frissen aszfaltozott pálya alapból is csúszósnak számított, az eső azonban tovább fokozta ezt. Nem tudták a csapatok, hogy melyik a tökéletes gumiválasztási taktika: a gyári Citroënek és Hondák például – teljesen és részben egyaránt – a száraz pályára alkalmas slick gumiabroncsokat is tettek fel. Michelisz versenygépén például elől slick, hátul pedig esőgumik voltak.

A hatvankilenc évesen, szombaton elhunyt Ferjáncz Attila raliversenyzőre való megemlékezés után a mezőny kétszer is elment felvezető körre a csapadék miatt, Michelisz alatt azonban elfüstölt a Hondája. A célegyenesnél helyet foglaló rajongók döbbenten konstatálták, hogy a magyar pilóta nem áll fel a rajtrácsra. "Próbáltam felvenni a kapcsolatot a csapatommal, azonban a poroltó megtette a hatását, és a rádió nem működött – magyarázta a futamot követő sajtótájékoztatón Michelisz. – Azt akartam elmondani nekik, hogy valószínűleg a turbó romlott el."

A hazai sztár kiesése ellenére volt hazai hőse a 14 körös futamnak. Ficza Ferenc – akinek az autóján csak esőgumik voltak – sorra előzte meg a rossz taktikát választó pilótákat. A mezőnyből a legjobb Honda motort használóként egy kilencedik helyet, ezzel két pontot szerzett a Zengő Motorsportnak. "Hihetetlen, a királyokkal küzdhettem" – próbált felocsúdni a sajtótájékoztatón Ficza, aki év elején arra számított, hogy első WTCC-pontjait majd jövőre szerezheti meg. A versenyen a citroënes Sébastien Loeb Racing kettős sikert könyvelhetett el: a marokkói Mehdi Bennani rajt-cél győzelmet aratott a brit Tom Chiltont megelőzve.

A fő futamra turbót cseréltek – mellyel már a határidő lejárta előtt 15 perccel végeztek – Michelisz autójában, ezért a mezőny végéről, Ficza mögül kellett rajtolnia. A gyári Honda versenyzője a sikertelen első verseny után nagyon akart bizonyítani a hazai közönségnek, rengeteget előzött, ám többször megingott alatta a csúszós pályán az autója. A 7. körben már a pontot érő 10. helyen haladt, a hajrában pedig már az 5. pozícióért harcolt, azonban újabb hihetetlen balszerencse érte: kitört a bal hátsó kereke. Michelisz bár be tudta fejezni a futamot, de csak egy egységet szerzett a 10. helyen beérve. Ficza a 14. pozícióban zárt, ezzel elérte a hétvége előtt megfogalmazott célját, melyet a Népszavával is megosztott: mindkét futamot befejezte, ráadásul karcmentes kocsival. A második versenyen a bajnokságot vezető José María López diadalmaskodott citroënes csapattársa, Yvan Muller előtt.

A WTCC következő futamait Marokkóban rendezik május 8-án.

2016.04.25 07:55

Babos Tímea útban a címvédés felé

Publikálás dátuma
2019.01.22 19:04
Babos Tímea és Fucsovics Márton párosának nem sok esélye volt a 2. fordulóban rendezett mérkőzésen
Fotó: AFP/ RITCHIE TONGO
A magyar éljátékos női párosban Kristina Mladenovic oldalán bejutott az ausztrál nyílt teniszbajnokság elődöntőjébe, Fucsovics Mártonnal viszont nem folytathatja vegyes párosban.
Babos Tímea és francia partnere, Kristina Mladenovic címvédőként győzött a melbourne-i ausztrál nyílt teniszbajnokság női páros versenyének negyeddöntőjében. Babosék ellenfele az amerikai Raquel Atawo és a szlovén Katarina Srebotnik volt, akiket két szettben 6:4, 7:5-re győztek le. Babos és Mladenovic a legjobb négy között az amerikai Jennifer Brady és Alison Riske duóval találkozik.
A soproni játékos sikerét követően Fucsovics Márton oldalán szenvedett vereséget a vegyes párosok versenyének nyolcaddöntőjében. A magyar duó két szettben, 6:3, 6:2-re maradt alul a Nicole Melichar, Bruno Soares második helyen kiemelt amerikai, brazil kettőssel szemben. A mérkőzés mindössze 48 percig tartott.
Az uraknál a papírformának megfelelően az elődöntőbe jutott a 2009-ben győztes Rafael Nadal. A másodikként rangsorolt spanyol teniszező ellenfele az amerikai Frances Tiafoe volt a negyeddöntőben, és három játszmában, magabiztosan nyert.
A 17-szeres Grand Slam-tornagyőztes, aki harmincadszor jutott GS-elődöntőbe, a 14. helyen kiemelt Sztefanosz Cicipasszal csap majd össze a fináléért. A húszéves görög játékos a spanyol Roberto Bautista Agutot győzte le, ezzel pályafutása során először elődöntőbe jutott GS-tornán. Cicipasz, aki egy fordulóval korábban a címvédő Roger Federert búcsúztatta, négy szettben bizonyult jobbnak ellenfelénél. Szerdán kialakul majd a másik elődöntő párosítása is, a ranglistavezető Novak Djokovic a japán Kei Nisirkorival meccsel, míg a kanadai Milos Raonic a francia Lucas Pouille ellenfele lesz.
Cicipaszhoz hasonlóan a nőknél először szerepelhet a legjobb négy között GS-viadalon Danielle Collins. A 25 éves amerikai három játszmában győzte le az orosz Anasztaszija Pavljucsenkovát. Ellenfele a nyolcadik helyen kiemelt Petra Kvitova lesz. A fölső ágon még a negyeddöntőnél járnak: az egyéniben 23-szoros Grand Slam-győztes Serena Williams szerdán a hetedik helyen kiemelt Karolina Pliskovával meccsel, míg a tavalyi US Open-győztes Naomi Osaka a hatodik helyen rangsorolt Elina Svitolina ellen küzd meg ez elődöntőbe jutásért.

Bombaerős németek

Alexander Zverev vezetésével a legerősebb összeállításában fogadja a német csapat a magyar férfi teniszválogatottat jövő héten a frankfurti Davis-kupa-selejtezőn. A február 1-jén és 2-án sorra kerülő összecsapáson a világranglistán negyedik, 21 éves Zverev mellett Philipp Kohlschreibert, Jan-Lennard Struffot, Peter Gojowczykot és a legfőképp párosban erős Tim Pützöt jelölte a csapatba Michael Kohlmann kapitány. A párharc győztese részt vehet novemberben a 18 csapatos DK-döntőben.

2019.01.22 19:04
Frissítve: 2019.01.22 20:50

Felfüggesztett börtönt kapott Cristiano Ronaldo

Publikálás dátuma
2019.01.22 12:00

Fotó: AFP/
Az ötszörös aranylabdás portugál futballsztárt kedden adócsalási ügyében ítélték el. 18,8 millió eurót, vagyis csaknem 6 milliárd forintot kell befizetnie az államkasszába.
A spanyol ügyészség még 2017-ben indított pert Ronaldo ellen adócsalás miatt, mivel a vád szerint 2011 ás 2014 között, akkor még a Real Madrid játékosaként, 14,76 millió eurót, azaz mintegy 4,5 milliárd forint adót nem fizetett be - emlékeztet az atv.hu. Ráadásul mindezt tudatosan tehette: egy üzleti vállalkozás segítségével szándékosan rejtette el a személyéhez fűződő kereskedelmi jogok értékesítéséből származó jövedelmét.

A bíróság a mai ítéletében végül 2 évet rótt ki a most már a Juventust erősítő támadóra, de csak felfüggesztve. Mindez nem holmi kiváltság, Spanyolországban az első, nem erőszakos bűncselekmény esetében a kétéves vagy annál rövidebb időtartamra szóló börtönbüntetést általában felfüggesztik. Ronaldónak ezen kívül 18,8 millió eurót is be kell fizetnie az államnak, ez tartalmazza az adóhátralék és a bírság összegét, valamint a kétéves börtönbüntetés kiváltását.

Spanyolországban a közelmúltban több híres futballista, többek közt Lionel Messi, Xabi Alonso, Luka Modric, Marcelo, Alexis Sánchez, Ricardo Carvalho, Ángel Di María, Javier Mascherano, Radamel Falcao és Fábio Coentrao is hasonló ügybe keveredett. Messi a vád szerint 4,1 millió eurót nem fizetett be, így először 21 hónapos börtönbüntetést kapott, ám ezt végül 252 ezer euróval kiválthatta 2017 júliusában.

Nem ez az egyetlen ügy, ami miatt fájhat mostanság Cristiano Ronaldo feje, egy ideje ugyanis egy 2009-es feltételezett nemi erőszak miatt is folyik ellene nyomozás, a legfrissebb sajtóhírek szerint már DNS-mintát is vettek tőle. A futballista abban az eljárásban ártatlannak vallja magát, mint mondja, minden beleegyezéssel történt közte és az őt erőszakkal vádoló Kathrn Mayorga között.
2019.01.22 12:00