Magyar Nagydíj;Michelisz Norbert;WTCC;

2016-04-26 07:52:00

Michelisz: életem futama lehetett volna

Nem várt forgatókönyvet hozott hétvégén a túraautó-világbajnokság (WTCC) Magyar Nagydíja. A gyári Hondánál szereplő Michelisz Norbert ezúttal nem volt harcban a győzelemért, mindkét versenyen órási balszerencséje volt: a nyitó futam felvezető körén a turbó meghibásodása miatt elfüstölt az autója, míg a fő futam utolsó körében kitört a bal hátsó kereke, így 10. lett. Utóbbi problémát Michelisz már a verseny elején érezte.

"Miután elrajtoltunk, az első kanyarban kívülről kellett kerülnöm a sort, mert ütköztek előttem. Volt a kettes szektorban még néhány koccanás, éreztem egy idő után, hogy gond van az autó felfüggesztésével, de nem aggódtam miatta. Az utolsó másfél körnél tudtam csak, hogy valami nagy baj van – mesélte Michelisz a fő futam utáni sajtótájékoztatón, melyen nagy tapsot kapott a magyar újságírók hadától. – Akár életem versenye is lehetett volna, de így biztosan nem az. Idén könnyebb helyzetben vagyok, mert azt várják tőlem, hogy nyomjam a gázt az elsőtől az utolsó percig. A korábbi években egy ilyen sérülésnél visszaveszek a tempómból vagy ki is jövök a bokszutcába."

A kétszeres privát világbajnok elmondása szerint az első futam során meghibásodott turbó még messze nem volt életciklusának a végén, hiszen két versenyenként cserélik. Michelisz annak azért örült, hogy a Hungaroringre 70 kilogramm plusz súlyt kapó Honda versenyképes tudott maradni a mezőnyből kiemelkedő, 80 kg-ot cipelő Citroënekkel szemben. "Amikor éreztem, hogy meg tudok előzni egy autót, és van előttem tér, akkor jól gyorsultam – magyarázta a 31 éves versenyző, aki gratulált korábbi csapatának, a Zengő Motorsportnak, mely színeiben Ficza Ferenc megszerezte élete első WTCC-pontjait. – Biztos vagyok benne, hogy Zengőék a szezon legnehezebb részén már túl vannak. A pontszerzés akár a szezon felétől reális célkitűzés lehet számukra."

A magyar istálló 19 éves tehetsége mindkét versenyt be tudta fejezni, a nyitó futamon ráadásul a 9. helyen beérve két pontot szerzett. Ficza autójára csak esőgumikat raktak fel, így több olyan nagyágyút hagyott le, aki rossz gumitaktikát választott. "Próbáltam óvatosan menni. Amikor René Münnich kiütötte Tom Coronelt, akkor gondolkoztam is, hogy lelassítok, nehogy beforogjanak elém. Csak az alsó határaimat szeretném feszegetni – fogalmazott a pontszerzés után a Zengő fiatal pilótája, aki szerint még rengeteg tanulnivalója van. – Egyelőre még túl lágyan vezetem az autót. Amikor mentem a szabadedzésen a többiek mögött, akkor láttam, hogy ők szinte megrántják a kormányt, és agresszívan belemennek a kanyarokba. Amíg a korábbi autóimmal 180-190 kilométer/órás sebességgel fordultam el, ezzel a Honda Civic-kel bőven 200 felett is meglehet ezt tenni. Lehet, hogy még a következő szezonban is csak magázódni fogok az autóval."

A mogyoródi hétvége váratlan hazai hőse a két pont helyett leginkább annak örül, hogy először tudott végig menni WTCC-futamon, hiszen Franciaországban nem indulhatott a versenyeken, míg Szlovákiában az első viadalon kigyulladt az autója.