egészségügy;Gyurcsány Ferenc;Rétvári Bence;

2016-04-26 10:57:00

Rétvári megtalálta a bűnöst az egészségügy drámai helyzetéért: Gyurcsányt

Néha valóban emberpróbáló feladat egy sajtómunkásnak úgy tenni, mintha normális világban élnénk, és csak úgy tenni a dolgát, hogy informálja olvasóit a történésekről. Most éppen arról, amit Rétvári Bence államtitkár közölt az ő népével az MTI-n keresztül, az Országgyűlésben az egészségügy helyzetéről tartandó parlamenti vitanapot megelőzően. Nos, legyen: 

A 2010 előtti folyamatos forráskivonások, a privatizáció és a szocialista kormányok üzleti szemlélete után az elmúlt hat évben jelentős mértékű fejlesztések jellemezték a magyar egészségügyet - jelentette ki Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára kedd reggel az Országgyűlésben az egészségügy helyzetéről tartandó parlamenti vitanapot megelőzően. Mint kifejtette: 2010 előtt egy üzleti alapú egészségügy épült: a szocialista időszakot a pénzkivonás jellemezte, körülbelül 600 milliárd forint értékben. 2010 előtt a privatizáció volt a jellemző, s az üzleti szemlélet jegyében be akarták vezetni a napidíjat és a vizitdíjat - hangsúlyozta. Mindezek nyomán annyira csődbe jutott az egészségügy, hogy 2008-ban az akkori kormányzat egyhavi bért el is vett a dolgozóktól, s a kórházak annyira eladósodtak, hogy később a Fidesz-KDNP kormányzatnak 60 milliárd forintos kórházkonszolidációt kellett végrehajtania - tette hozzá.

Rétvári Bence kifejtette: 2010 után az állami felelősségvállalás mellett megindultak a fejlesztések. A kórházak épületfejlesztésére több mint 300 milliárd forintot, s műszerbeszerzésekre is több mint 100 milliárd forintos forrást fordítottak. Ezzel együtt 2012-2013-ban megindult az egészségügyben a bérfejlesztések első üteme is, amely folytatódott a mozgóbérelemek, a túlmunkadíj, ügyeleti díjak emelésével is - sorolta. Az államtitkár hozzátette: arra készülnek, hogy a jövő évben a bővülő költségvetési források mellett ez folytatódhat. s az egészségügyben dolgozók ismét léphetnek egyet előre.

Rétvári Bence szerint a kormányzat várólista-csökkentési programja is sikeres, hiszen a várólisták mintegy felére rövidültek. Sikeres továbbá a rezidenstámogatási program is, hiszen 480-ról 920-ra nőtt a pályakezdő fiatal orvosok száma. Továbbá a praxispályázatokkal, a letelepedési támogatással a háziorvosi praxisok feltöltésében is sikerült előrelépést elérniük - fejtette ki Rétvári Bence. Az Országgyűlés keddi plenáris ülésén tartanak négyórás vitát az egészségügyről. (MTI) 

lásd még: Csontváz lesz az egészségbiztosítóból - Napi fennakadások lesznek