Karácsony Gergely;Városliget;Majális;Május 1.;

2016-05-01 14:16:00

Városliget - Karácsony mégsem szólalt fel az MSZP majálisán

Május elsején a legtöbb párt a hagyományokhoz híven megtartotta saját majálisát. A PM ünnepi kitelepülésén a Magyarországon élők létbizonytalanságáról volt szó, az LMP sajtótájékoztatóján a közszféra béreinek nagyobb mértékű emelését sürgették. Bár a DK a Városliget Zrt. által háromszorosára emelt árak miatt lefújta a rendezvényüket, de Gyurcsány Ferenc azért tartott sajtótájékoztatót a Városligetben, amin a párt elképzeléseit vette sorba. A hagyományosan baloldali ünnep ellenére a Jobbik a Hajógyári-szigeten két napos "nemzeti majálist" tartott, az Együtt pedig a Szabadság téren ünnepelt. A korábbi hírekkel ellentétben Karácsony Gergely, Zugló polgármestere mégsem szólalt fel az MSZP városligeti színpadán. A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK!

PM: az MSZP elárulta az elveket Zuglóban

Tordai Bence, a párt szóvivője május 1-jei ünnepi kitelepülésükön elmondta: az alacsony jövedelműeknek alapjövedelmet vezetne be pártja. Ez a dolgozóknak is járna, így a nettó minimálbér havi 74 ezerről 105 ezerre nőne. A Fidesz ezzel szemben a felső jövedelmi egyötöd mellett áll ki, míg a munka világából kiszorulók semmilyen támogatásra nem számíthatnának - fogalmazott.

Arra a kérdésre, hogy a korábbi hírekkel szemben Karácsony Gergely miért nem szólal fel az MSZP városligeti színpadán, Tordai Bence azt felelte, az után, amit a zuglói önkormányzatban a Liget-projektről szóló szavazáson a szocialista Tóth Csaba és "tettestársai" elkövettek, nem meglepő, hogy a XIV. kerületi polgármester nem tud mit mondani az MSZP-s közönségnek. Ami Zuglóban az MSZP részéről történt, nehezen értelmezhető másként, mint az elvek elárulásaként - jelentette ki.

Ahogy a Népszava is beszámolt róla, korábban az a hír járta, hogy Tóbiás József, az MSZP elnöke meghívta a párt majálisára Karácsony Gergelyt, ami azért is volt furcsa, mert a Liget projektet támogató MSZP-Fidesz koalíció miatt éles ellentét alakult ki a városligeti fákat nagy erővel védelmező zuglói polgármester és a szocialista párt között. Az Index ezzel kapcsolatban úgy értesült, hogy az MSZP-sek bojkottálták volna az egész majálist, ha Karácsony beszédet mond.

A Zuglóban történtek előzményeiről itt olvashat bővebben: Bojkottálnák az MSZP majálisát?

LMP: 600 milliárdot költenének feleslegesen

Schmuck Erzsébet, az LMP frakcióvezető-helyettese a párt városligeti rendezvénye keretében megtartott sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy 600 milliárd forintot akar feleslegesen elkölteni a kormány jövőre, miközben béremelésre ennél sokkal kisebb összeget fordít. A párt csökkentené az alacsonyabb jövedelműek terheit, adómentessé tenné a minimálbért, és olyan többkulcsos adórendszert alkalmazna, amely az átlagbér szintjén keresők jövedelmét is legalább 30 ezer forinttal növelné - hangsúlyozta.

MTI Fotó: Illyés Tibor

MTI Fotó: Illyés Tibor

Az emberek 40 százaléka él a létminimum alatt, és magas az egykeresős családok aránya - mutatott rá a politikus, aki szerint emiatt nemcsak a magyar társadalom szakad ketté, de az ország is lecsúszik a régión belül. A politikus bírálta a paksi bővítésre fordítandó plusz 100 milliárd forintot, a Városligetre szánt forrásokat, a miniszterelnök várba költözését, de a Modern városok program 153 milliárd forintját is, vagy a "kormányfő hobbiját", a stadionépítést, amelyre jövőre majdnem 47 milliárd forint jut.

DK: "nem lehetnek kedvencek és lieblingek" 

Gyurcsány a DK majálisán. MTI Fotó: Illyés Tibor

Gyurcsány a DK majálisán. MTI Fotó: Illyés Tibor

Gyurcsány Ferenc pártja elképzeléseit ismertette a DK Városligetben tartott május 1-jei sajtótájékoztatóján. A volt miniszterelnök egyetértett azokkal, akik szerint béremelésre van szükség, de kijelentette, hogy a fizetéseket nem lehet egyik napról a másikra megduplázni. Gyurcsány közölte: a jelenlegi kabinet mindent az erő nyelvén próbál megoldani, de a megállapodáshoz  a munkavállalókkal és a munkáltatókkal nem erő, hanem kompromisszumkészség kell. Helyre kell állítani az érdekegyeztetést, nem lehet válogatni az érdekképviseletek között, "nem lehetnek kedvencek és lieblingek" - tette hozzá.

Gyurcsány Ferenc arra is kitért, hogy idén azért nem állítottak színpadot, mert nincs 1,5-2 millió forintjuk egy ünnepség megszervezésére. A politikus kiemelte, hogy költségvetési támogatásból élnek, és jelenleg is 13-14 millió forint az adósságuk.

Gyurcsány lefújta a majálist
Korábban írtuk, hogy a DK elnöke lefújta a párt majálisát, ugyanis a főváros politikai okokból háromszorosára emelte a területbérleti díjat. A volt miniszterelnök pártja az Indexnek elmondta, hogy a Városliget Zrt. lépését "nyilvánvalóan politikailag motivált áremelésnek" tartja, de "az ünnep szellemiségét a legkorruptabb bűnszervezet sem tiporhatja el" - közölték. 

Együtt: Orbán rezsimje leszakadó országot épít

Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke a párt majálisán. MTI Fotó: Kallos Bea

Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke a párt majálisán. MTI Fotó: Kallos Bea

Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke pártja fővárosi majálisi rendezvényén, a Szabadság téren újságírók és tucatnyi érdeklődő előtt tartott beszédében hangsúlyozta, Magyarország európai uniós csatlakozását is ünnepelni kell, hiszen az ország tizenkét éve ezen a napon csatlakozott a közösséghez. Szigetvári elfogadhatatlannak nevezte, hogy szerinte a kormányfő a kvótanépszavazással "keletre, Putyinhoz vezetné az országot". Úgy fogalmazott, Orbán Viktor miniszterelnök belenyugodott abba, hogy Magyarország az EU másodrendű tagja lesz és "rezsimje egy feudális és leszakadó országot épít", amelyben emelkednek a jövedelmi és vagyoni egyenlőtlenségek.

Kiemelte, bár a szegénység növekedése a világon mindenhol a populizmust erősíti, a középosztályt nem lehet erősebbé tenni "az asztal felrúgásával és a világ felforgatásával". Ehhez szorosabb, egységesebb európai együttműködés kell, amelyben az EU nem a "magyar oligarchákat finanszírozza" - fejtette ki az Együtt vezetője, aki kitért arra is, hogy szerintük az államnak most is lenne elég pénze a pedagógusok és az egészségügyben dolgozók béremelésére, ha nem a paksi bővítésre, a várfelújításra, a Városliget-projektre, illetve a budapesti olimpiai felkészülésre költene. 

Követelési piramis a szakszervezetek majálisán

Czövek János, a Liga társelnöke, Kuti László, az ÉSZT elnöke és Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke. MTI Fotó: Illyés Tibor

Czövek János, a Liga társelnöke, Kuti László, az ÉSZT elnöke és Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke. MTI Fotó: Illyés Tibor

A szakszervezeti konföderációk közös majálisa a szakszervezetek "követelési piramisának" felépítésével kezdődött. Ebből kiderült, hogy az érdekképviseletek többek között a Munka törvénykönyvének felülvizsgálatát és igazságos adórendszert követelnek, valamint azt, hogy a bérminimum érje el a létminimum szintjét.  

Ezt követően a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ), a Liga Szakszervezetek (Liga), az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT), a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF), valamint a Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ) vezetői virággal emlékeztek a Városligeti Szakszervezeti Emlékkőnél, az első szabad majális helyszínén. Szerintük  a munkavállalók rendkívül kiszolgáltatott helyzetén csak erős szakszervezeti munkával és összefogással lehet változtatni.