háborús bűnök;hágai Nemzetközi Törvényszék;emberiség elleni bűntett;

2016-05-18 11:38:00

Megsemmisítenék az ítéletet

Serge Brammertz, a hágai Nemzetközi Törvényszék főügyésze azt nyilatkozta a szarajevói Dnevni avaznak, hogy a törvényszék elsődleges feladata most az, hogy megsemmisítse azt az elsőfokú ítéletet, amellyel felmentette Vojislav Šešeljt a háborús bűnök elkövetésének vádja alól – írta a Vajdaság Ma.

Brammertz hozzátette: az ügyészség erőteljesen támogatja, hogy vonják vissza a Šešelj felmentésére vonatkozó ítéletet. „Szeretném, ha egyértelmű lenne: nem vagyunk elégedettek, és tudjuk, hogy fontos munka vár ránk" - nyilatkozta Brammertz.

A hágai ügyészségen többen csalódottak a Radovan Karadžić elleni ítélet miatt is, hiszen igaz, hogy elítélték, de csak a Srebrenicában elkövetett emberirtást bizonyították rá, írja a B92. „Fontos, hogy szem előtt tartsuk a tényt, hogy Karadžićot a bíróság bűnösnek találta népirtásban, valamint háborús és emberiesség elleni bűncselekmények elkövetésében. Azt mondanám, hogy ez az elsőfokú ítélet üzenete", mondta Brammertz, majd hozzátette, hogy elvárásai szerint a Ratko Mladić elleni perben 2017 végén mond ítéletet a bíróság.

A hágai Nemzetközi Törvényszék főügyésze szerint ebben az ügyében rengeteg olyan bizonyítékot tártak a bíróság elé, amelyek Mladić bűnösségét támasztják alá.