Előfizetés

Szigorítaná a gyermekvédelmi szabályokat a Fidesz

 A gyermekvédelmi szabályok szigorítását kezdeményezi a térség fideszes országgyűlési képviselője a Gyöngyösön május 12-én meghalt másfél éves kislány halála miatt. A gyermek sajtóinformációk szerint súlyosan alultáplált volt. A szülőket múlt csütörtökön a rendőrök emberölés gyanújával kihallgatták, majd őrizetbe vették.

Horváth László (Fidesz) kedden a mátraaljai városban, sajtótájékoztatón közölte: emberi mulasztások és rendszerszintű hiányosságok vezettek a kislány halálához. Hangsúlyozta, szükség van a jogszabályi környezet módosítására, a gyermekvédelmi szabályok szigorítására, a cél, hogy "ne lehessen a kiskorú gyermekeket zárt ajtók mögé eldugni". Kiemelte: el kell érni a törvény erejével, hogy a védőnő kizárása vagy a státusvizsgálatok, kötelező védőoltások elmaradása automatikusan minősüljön a kisgyermek súlyos veszélyeztetésének, ezt pedig hatósági eljárás vagy rendőri kényszerintézkedés kövesse.

Horváth László kijelentette, a szülők a legalapvetőbb kötelességüket mondták fel, nem voltak hajlandók táplálni a gyermeküket.
A kislány "a szüleibe halt bele, és abba a környezetbe, amely nem tudott kellő időben, eredményesen közbelépni" - fogalmazott, hozzátéve: a kislány már magzatként veszélyben volt, rá és három testvérére a legnagyobb veszélyt az anya jelentette. A kormánypárti politikus hangsúlyozta, a szülő pótolhatatlan, ugyanakkor a gyermekvédelmi intézményrendszer hivatása a gyermeki életek védelme, hiszen egyetlenegy gyermek életéről sem szabad lemondani.

A gyermekvédelmi rendszer szereplői a jelenlegi információk szerint nem tettek eleget az ügyben - mondta, hozzátéve, zajlanak a vizsgálatok, beleértve a háziorvos felelősségének vizsgálatát, és folyamatban van a rendőri eljárás is. Kifejtette: a védőnői szolgálat kiválóan, odaadással működött, a védőnők mindent megtettek a gyermekekért. Tisztázatlan ugyanakkor a háziorvos szerepe, ő ugyanis még a kislány egyéves korában is arról nyilatkozott, hogy az ellátás kielégítő.

Felidézte: a védőnői szolgálat rögtön jelezte, hogy a szülők lemondtak a szolgálat segítségéről. Hozzátette, bár a gyámügy többször is kérte a gyöngyösi gyermekjóléti központ közbelépését, érdemi lépések nem történtek. A központ először nem is válaszolt a megkeresésre, majd megpróbáltak ugyan bejutni a lakásba, de nem engedték be a munkatársukat, ezzel pedig "elintézettnek tekintették az ügyet". A következő öt hónapban pedig nem történt semmi.

Horváth László kitért arra: az emberi mulasztások mellett megmutatkozó rendszerbeli hiányosságokat orvosló jogszabály-módosításokra van szükség, ezért a következő időszakban több törvénymódosítást is kezdeményezni fog. A következő napokban megkezdődhet az előkészítő munka a Fidesz-frakcióban, az ősszel pedig az Országgyűlés elé kerülhet a tervezet.

DK: a kormány csak a plakátokon ellenzi a kvótát

A Demokratikus Koalíció úgy látja, hogy a magyar kormány csak az óriásplakátokon nehezményezi a kvóták elfogadását, mert az uniós külügyminiszterek csúcstalálkozóján Szijjártó Péter is megszavazta a migrációs válság megoldásának érdekében készített zárónyilatkozatot.

Az ellenzéki párt ügyvezető alelnöke az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében úgy fogalmaz: a dokumentum kimondja, hogy "a tanács szükségesnek látja az európai migrációs stratégia és a vallettai akcióterv végrehajtásának felgyorsítását". Molnár Csaba kiemeli, hogy ezek mindegyike tartalmazza a kormány által csak "kényszerbetelepítési kvótának" nevezett, a menekültek elosztására vonatkozó szabályok végrehajtását.

Az EP-képviselő szerint korábban Orbán Viktor miniszterelnök is megszavazta a kvótákat egy EU-csúcs záródokumentumában. Az őszre tervezett "Európa-ellenes népszavazás" tehát nemcsak hazug, hanem még ellent is mond a kormány Brüsszelben képviselt politikájával - teszi hozzá.

A DK szerint ismét bebizonyosodott: a kormány nem a kvóták elutasítására, hanem Magyarország EU-tagságának felmondására kérne felhatalmazást az őszre tervezett népszavazáson - összegez Molnár Csaba.

Steinmetz befejezte

Befejezte játékos pályafutását Steinmetz Barnabás kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó.

A 40 éves bekk döntéséről klubja, a Honvéd számolt be kedden.

Steinmetz Barnabás - aki ügyvédként is segíti klubját - a KSI-ben kezdte pályafutását, majd játszott a Ferencvárosban, a Szegedben, a Posillipóban és a Vasasban is.

A magyar válogatottban 1993 és 2006 között szerepelt, 2000-ben Sydneyben és négy évvel később Athénban is olimpiai bajnok lett.